Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Egy kis boldogság🔞

Sziasztok!
Bocsi mindenkitől, hogy nem tettem fel jópár napja részeket, de nagyon sok dolgom volt, VISZONT kárpótlásként, ma két részt is felteszek!🤗
Jó olvasást kívánok! 💕
———————————————————

A pokolban is lehet boldog az ember, ha együtt lehet azzal, akit szeret."

Mennyasszony vagyok!
Engem, Jessica Reedet, aki úgy hitte, hogy kilenc macskával fog meghalni eljegyeztek, méghozzá az az ember, akire a legjobban vágytam.
Hihetetlenül boldog vagyok, a ténytől, hogy végre talán jó is történik az életemben elkezdek a jövőmről elmélkedni.
Milyen jó lenne családot alapítani egy olyan emberrel, akibe szinte az első pillanatban szerelmes lettem, persze ezt a hülye, makacs fejem elsőre nem szándékozott belátni.
Ott van leszarva, hogy nem lehet vérszerinti gyerekem (bár Rosalie nagyon szeretné, Aro és társai ezt olyannyira nem díjaznák, hogy biztosan megölnék a gyereket és minket is, szóval ezt a tervet sajnos nem tudjuk megvalósítani), a lényeg, hogy mostantól meg fog változni az életem és jó irányba.
Megszerettem az életemet, a tizenegy évvel ezelőtti Jessicának, aki öngyilkos hajlamokkal ment a Volturihoz nyoma sem maradt és ezt köszönhetem Carlislenak. Ő világított rá arra, hogy nem vagyok szörny, hanem egy különleges vámpír, aki mindent megtesz más emberek boldogságáért.
Ez a szerelem, amiben én sosem hittem. Sosem hittem, mert azt hittem, hogyha valaki nagyon szerelmes akkor előbb-utóbb elvállnak egymástól, mivel anyáék is ezt tették. Egyik napról a másikra már az ügyvédnél voltak és írták is alá a papírokat, ezzel romba döntve meghitt családi idillünket, pedig szerették egymást, jobban, mint bármit.

–Te már megint itt vagy? – kérdezem Arot, akinek a városi kirándulása idő előtt véget ért.

– Olvastam a gondolataidban, mikor visszajöttem, azért jöttem ide. – helyezkedik el az ágy sarkában.

– Csodálatos, nyugta sem lehet a vámpírnak, nem hogy örülnél, hogy ide-oda mászkálhatsz a házban, de nem, mert neked lét fontosságú volt , hogy matass az agyamban.

– Gondoltam, bár nem szívesen, de gratulálok.

Aro gratulációja felér egy lovaggá ütéssel, régebben mikor ő képzett soha nem jegyezte meg, hogy milyen erős vagyok vagy éppen azt, hogy milyen jól harcolok, szóval ez egészen új nekem, így nagyon mondani sem tudok rá semmit.

– Köszönjük. – felelem végül.

Nyomja valami a szívét, látszólag teljesen Aros érzelmei vannak, de mélyen legbelül motoszkál benne valami, amit nem nagyon szeretne felszínre hozni.

– Igen, nyomaszt valami.

Azt a kurva pajzsot miért felejtem el mindig felhúzni?

– A gondolataid nyomasztanak. És ez miatt kérdéseket fogok feltenni, ezért kérlek válaszolj rájuk. Őszintén.

Intek a kezemmel, hogy kezdjen kérdezni. Mocorgoni kezd, ennélfogva tudom, hogy ez egy olyan párbeszéd lesz, amire most egyáltalán nincs szüksége.

– Ha nem lennél vámpír szeretnél gyereket? – érdeklődik.

Ez valami becsapós kérdés lesz, ez azért már tényleg olyan dolog, amit Aro, ha kínoznák sem tenne fel. Vajon, ha nemmel felelek, akkor mit szólna, vagy ha igennel felelnék, akkor azt feltételezné, hogy a vámpír életemben is akarok, ezáltal úgy dönt, hogy megöl mielőtt ez az egész beteljesedne?
Sok a kérdés a fejemben, mert a Volturi vezetőjének logikáját csak kevesen értik és sajnos nem vagyok azon kevés ember között, akik értik Aro logikáját.