Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Félelem

„A halálra és a sötétségbe pillantva az ismeretlentől félünk, semmi mástól."

Cullenék háza elég közel van az erdőhöz, de így is egy örökkévalóság, mire visszaérünk a házukhoz.
Hogy fogok én erről beszámolni nekik?
Hogyan fogom elmondani Alice-nak a múltját?
És hogyan fogom elmondani nekik, hogy elbúcsúzhatnak az életemtől?
James ellen harcolni nehéz, soha nem nyerhetek, őket pedig nem akarom belerángatni ebbe, ahhoz túlságosan szeretem őket.
Önző dolog volt veszélybe sodorni az életem, mert valójában nem saját magamnak okoztam a legnagyobb kárt, hanem azoknak, akik szeretnek, de nem volt más választásom.
A kocsiban mindenki nyugtalan, de valójában ezt mindenki titkolja...
Muszáj küldenem egy SMS-t Ryannek, mivel James képes olyan módszereket bevetni, amik nem csak rám veszélyesek, hanem a családomra is...

J: Menj apám munkahelyére és vidd őt haza! Maradj ott vele és Helent se engedd el apám házából! Készülj fel, hogy harcolnod kell a vámpírok ellen. Ne kérdezz semmit, még én sem fogok fel, hogy mi történik.
R: Vigyázz magadra!

Biztos vagyok benne, hogy Ryan már a haját tépi, mert nem mondtam el neki, hogy mi a fene történt.
Mire visszaérünk Edwardék házához beesteledett, így az ég sötétbe fordult át.
Emmették már az ebédlőben várnak, türelmetlenül és magyarázatot követelnek tőlem, hogy mégis mi volt ez az egész...
Nem akarom elmondani nekik, hogy mi történik ezekben a pillanatokban: hogy James alighanem rám vadászik és én itt ülök velük, ezzel bajba sodrom őket...
Nem kérhetek tőlük segítséget, túl veszélyes...Ha valaki megsebesül, mert engem védenek, azt sosem heverném ki...
Annyira instabil állapotomba vagyok, hogy inkább átmegyek a nappalijukba és leroskadok a kanapéra...

– Jessie...– suttogja Jasper.

– El kell innen tűnnöm, amilyen gyorsan csak lehet! – mondom, majd felállok a kanapéról, de Edward egy laza mozdulattal visszalök.

– Mi ez az egész? – kérdezi értetlenül Rosalie.

– Röviden és tömören, James ki akar engem nyírni. – jelentem ki.

Megvan az az érzés, amikor hat vámpírt látsz ledöbbeni a rémülettől? Nem? Nekem igen...

– Felismert? Vagy csak úgy szimplán nem voltál neki szimpatikus? – tudakolja Emmett.

– Hagyjatok elmenni innen! – kérlelem a többieket.

– Nem akarom, hogy a közelemben legyetek, veszélyes...

– Jessie, az igazat szeretnénk hallani...– mondja Carlisle.

A fejemet a két kezembe temetem és megpróbálok nem bőgni. Egyenes beszédet akarnak hallani és nem tehetem meg velük, hogy nem mondok igazat.
Sóhajtok egyet, majd neki kezdek.

– James nem véletlenül nem akart elmenni Forksból, ahogy ezt már említettem. Se Victoria, se pedig Laurent nem tudtak a tervéről. Nem csak egy random helyre böktek a térképen és így esett a választás Forksra, hanem célirányosan jöttek ide, James akaratának megfelelően...James azért jött ide, hogy végezzen egy vámpírral...

Pár pillanatot várok, mert nem tudom kimondani Alice nevét, szegény lány jól ráfázott az emberi életében és most azt kell hallania, hogy egy „ismeretlen" vámpír megakarta őt ölni. Nagy nehezen erőt veszek magamon és kinyögöm:

– Veled Alice...

Utálom ezeket a pillanatokat...az ügynöki életemben is nehéz elmondani egy embernek, hogy valaki megakarja az életétől fosztani, az emberek ilyenkor kiakadnak és kapnak egy hisztériás rohamot ráadásul a legtöbb ilyen ember minket okol, pedig mi csak a javukat akarjuk, sőt az életüket akarjuk megmenteni, de ők ezt úgy fogják fel, hogy mi hoztuk rájuk a bajt.
Viszont Alice jobban viseli, mint vártam...Jasper kétségbevonhatatlanul rásegített erre.