Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Vihar előtti csend

„Sokféle szeretet van. Apai, anyai, testvéri, baráti, felebaráti. Családszeretet, gyerekszeretet... Ezek mind erős kötések. Főleg az anyai szeretet. De intenzitásában semmi sem fogható ahhoz, ahogy egy férfi és egy nő – ha összetartoznak – szeretni tudják egymást!"

Újabb egy hónap telt el az évből. Októberbe ugrottunk át, ami Forks adottságainak köszönhetően szinte téli hónap. A helyzet mit sem változott Carlisle és köztem.
Helennek és Ryannek elmondtam, hogy tudom már a titkukat, nagyon megkönnyebbültek, hogy nem kell már magukba fojtani, ráadásul az egész miatt úgy hitték, hogy megharagszok rájuk, de természetesen még a gondolat sem merült fel, hogy őket hibáztassam, csak megakartak valami olyantól menteni, amitől tudták, hogy ódzkodni fogok.
A reggeli borús órákban újra Carlisle karjaiban ébredek, nekem egy óra múlva az egyetemen kellene lennem, de ezt az érzést nem akarom elpazarolni csakis azért, mert óráim lesznek.

– Elfogsz késni. – simogatja meg a hajamat.

– Nem érdekel. – motyogom.

– Téged lehet, hogy nem, de az apádat érdekelni fogja, hogy miért késel.

Rányújtom a nyelvem, majd az ölébe húzom magamat, ma még bele sem néztem a szemébe, de amikor megteszem elakad a lélegzetem.

– Nem hittem volna, hogy egyszer egy éhes vámpírt dögösnek találok, de a szemed valami elképesztően rabul ejtő. – mondom miközben az ónixfekete szemét bámulom.

Soha nem láttam még fekete szemmel, de most valahogy ez a szín jobban tetszik, mint az arany.
Nevet, majd homlokon puszil.

– Hát, lehet, hogy dögös, de holnap egész nap nem fogsz ez miatt látni. – mondja

– Nee...– sopánkodom.

Magához húz és a derekamnál fogva megölel, én is így teszek, de én a nyakát ölelem. Tudom, hogy legszívesebben mást is tenne velem, de legbelül tudja, hogy a Jasperrel történtek után ez túl korai lenne, így csak egymást ölelve hallgatjuk egymás lélegzését, mindaddig amíg apám hangját meg nem halljuk az ajtóból.

– Ajaj! – mondom, majd gyorsan legurulok a vámpíromról.

Egy szempillantás múlva mind a ketten állunk, tisztes távolságra egymástól.
Kopogás nélkül nyit be ő is a szobába.
Nagyokat pislog, mivel kettőnket egy szobában lát.

– Átvetted Jasper szokását? Mert ő sem szokott kopogni...– mondom.

– Ó, ezer bocsánat! Csak szólni akartam, hogy lassan indulnod kellene, mert elkésel...Minden rendben veled? – hadarja.

– Teljes mértékben.

Zavarodottan kezd el méregetni és a gondolataimban az kezd el cikázni, hogy vajon akkor mit keres itt Dr. Cullen.

– Jess...az igazat. – mondja.

Nem tűnik fel neki még mindig, hogy Carlisle és köztem nem csak egy egyszerű baráti kapcsolat van, én meg még mindig nem akarom neki elmondani, hogy mi van köztünk, most meg pláne nem, mert még mi sem tudjuk, hogy fog alakulni a kapcsolatunk.

– Oké, volt egy rémálmom körülbelül másfél hónappal ezelőtt, ami miatt olyan pánikrohmom lett, hogy ha nincs itt ő. -bökök a fejemmel Carlisle felé. – Akkor nem tudom mi lett volna velem, szóval azért szokott itt lenni ilyen sokat, mert nem akarja ő sem és én sem, hogy megint megtörténjen.

– Nincs nagy baja, ugye? – fordul apám Carlisle felé.

– Nincs. Csak a biztonság kedvéért szoktam néha itt lenni.