Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Vámpír baseball

„Némely ember a maga béklyóit sem tudja magáról leváltani, és mégis barátja megváltója lészen."

Energiával teli kelek fel az ágyamból és egy hatalmasat nyújtózkodok, a tegnapi rosszullétemnek hűlt helye, a kórházban eltöltött idő (khm...Carlisle-al eltöltött idő) nagyon jó tett nekem. A lehető legtovább aludtam ma, tíz órakor kelek, életemben nem keltem még ilyen későn, a tegnapi nap jóócskán kimeríthetett.
A konyha fele veszem az irányt, amikor megérzem, hogy Helenen és apámon kívül van még valaki a lakásban, nem is kell sokáig várnom, hogy kiderüljön ki.
Jacob az asztalnál apámmal beszélget.
Melegen ajánlom Billynek, hogy nem mondta el a fiának és apámnak sem, hogy mit látott pár nappal ezelőtt...
Aha...köszi Billy...Jacob nézéséből már rájöttem, hogy ő tudja, ha most azért van itt, hogy elmondja apámnak, lehet idegbajt kapok...

– Sziasztok! – köszönök sürgetően, majd odasietek a mosdóhoz, hogy igyak valamit, nem nézek hátra, de Jacob biztosan gyilkos pillantásokat lövell felém.

– Jacob hozzád jött, Jess. – jelenti ki apám.

– Oké – mondom egyszerűen. – Felmehetünk, ha gondolod.

Ránézek, de én még ilyen idegesnek nem láttam embert. Olyan gyűlölet árad a szeméből, hogy elmondani nem lehet, körülbelül így nézett rám Riley is pár évvel ezelőtt, amikor belerondított a szülinapomba, itt most az a különbség, hogy Jacob jogosan dühös rám...Azt mondtam neki, hogy utálom Cullenéket, erre tessék...pár hét után már a második családom lettek...ezért nem szabad előítéleteket alkotni...

– Utálod Cullenéket, mi? – kérdezi dühösen – Ha tippelnem kell, akkor az orvost utálod a legjobban, igaz?

Rámeredek. Ha csak megemlíti, hogy itt járt Carlisle bizony isten elásom valahol a hátsó kertbe, de előtte még néhányszor megsimogatom az arcát...egy kalapáccsal...

– Mikor is indulsz Cullenékhez? – szólal meg apám.
Kész végem, nekem itt befellegzett, és én bolond még végrendeletet sem írtam...

– Cullenéhez, mi? – vicsorog rám.

– Tudod mit, Jacob. Nem jössz fel a szobámba? –
kérdezem és már kezdem is kihúzni őt az ebédlőből, fel a lépcsőre.

Apám a szokásnak megfelelően most sem ért az egészből semmit.
Miközben a szobám felé tartunk ötféleképpen gyilkoltam már meg és temettem el ezt a palit!
Belököm a szobámba, majd nekiesek:

– Mi ütött beléd? – kérdezem tőle, olyan halkan, ahogy csak tudom, de így is kiabálás lett belőle.

– Nem is tudom...pár héttel ezelőtt még utáltad őket, most meg azzal az orvossal hetyegsz.

– Féltékeny vagy, vagy csak ennyire nem bírod őket? Csak ezért érdekel, mert alig ismerjük egymást és már így reagálsz rá.

– Nem vagyok féltékeny! – mondja ingerülten, de leró róla, hogy hazudik.

– Ez egy hazugság volt, de folytasd tovább a mondtatodat.

– Jó, lehet az vagyok, de nem ez a legfőbb baj, hanem, hogy azt mondtad, hogy utálod őket, sőt akár azt is feltételezhetem, hogy kémkedtél a farkasok után.

– Ismerem Saméket! Akár oda is mehetsz hozzá és megkérdezheted, hogy mennyiszer segítettünk egymásnak, soha nem kémkednék utánuk és Cullenék meg semmit nem akarnak Sam falkájától! Azonkívül utáltam is őket, de megismertem őket és tök jó fejek...sajnálom, ha ezzel megbántottalak, de nekem most mellettük a helyem – mondom ki nyíltam.