Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Az igazság

„Akármit is próbálunk eltitkolni, sosem állunk készen a napra, amikor az igazság kiderül."

Ryan és én a kocsiban ülünk, nem messze Cullenék házától, amikor elindultunk alig vártuk, hogy viszontláthassuk Helent, de a mostani találkozón nem úszom meg, hogy elmondjam az igazságot, így hát megpróbálom összeszedni magamat és majd utána felmegyek a lakáshoz. Az út szélén állunk, így sokan megnéznek minket, páran már meg is álltak, hogy segíthessenek, bár, így legalább van okom, hogy miért kések.
Nem tudom, hogy Helennek milyen sérülései lehetnek, nem mondta el telefonon, de azt biztos, hogy a felépülése nem lesz egy leányálom. Oda cammogok Ryanhez, aki épp a vadászatot vezényli, Sammel tartja a kapcsolatot.
Veszek egy nagyon nagy levegőt és megszólítom Ryant.

– Én kész vagyok, Ryan.

– Én nem megyek be – jelenti ki. – A szőke hajú csaj nem díjazná a jelenlétem, majd kint várok.

– Szóval egyedül kell végig csinálnom – mondom miközben az ujjaimat tördelem.

– Nem lesz baj, bírnak a Cullenék téged.

– Na, gyerünk, mihamarabb essünk túl rajta. Éééés lehet, hogy nem is fognak semmit kérdezni.

Ryan nevet, majd hozzám fordul a kocsiban, miután beindítja az autóját.

– Pff... erre nem fogadnék.

– Kösz a bíztatást – mondom neki.

Mégis rossz terv volt ide jönni...Semmi kedvem bemenni, de már itt vagyok és úgyis megláttak.

– Itt várok rád, ha szükséged van rám csak szólj – mondja Ryan.

Felmenve a lépcsőn realizálom, hogy milyen elképesztően gyönyörű ez a ház. Már az ajtóban állok, amikor kopogtatni készülök, de Alice megelőz és kinyitja az ajtót.
Ajaajj, remélem nem látta a jövőben, hogy mi következik.

– Szia, Jess! Kerülj beljebb – mondja boldogan.

Rosszul vagyok, pedig nem kellene, csak az igazságot mondom el nekik, DE csak ha kérdezik.
A nappaliban találom magam, amely hatalmas, némelyik lakás magában akkora, mint a nappali. A kanapén előtt Carlisle áll és a barátnőmet vizsgálja.

– Sziasztok! – mondom a legnyugodtabban.

Mind a ketten felkapják a fejüket, ez az jelenti, hogy Helen nem lehet annyira rosszul.
Kinyírom Victoriát...

– Szia, Jess! Jó, hogy jössz, már azon gondolkodtam, hogy lenyúlom az orvost.

Biztosa semmi baja az én Helenemnek, mivel a humora ott van.
Nevetek, de nem tudom szívből tenni, hamarosan elérkezik az igazság pillanata.

– Amikor Forksba jöttünk akkor is valami ilyesmit mondtál, de utána valami olyasmi következett, hogy nem akarsz úgy megöregedni, hogy a pasid ugyanolyan fiatal marad esszenciáéban örökre. – emlékeztetem.

Vág egy grimaszt és elereszt egy nonverbális káromkodást az ujjával.

– Nem harapott meg, igaz? – kérdezem tőle.