Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Esküvő

„Két egymást megértő szív indul ma útra az élet viharos tengerén. Szívüket elválaszthatatlanul csatolták egymáshoz, hogy ezzel is fokozzák erejüket az élet vihara ellen"

május 12

A gyomorideg kutyafasza ahhoz képest, amit most érzek. Két óra múlva lesz az esküvőm és reggel óta a hányinger kerülget az izgalom miatt, de még nem hánytam, azt mondogatom magamban, ha ma nem hányok akkor soha.
Az ég borongós kint a délutáni napszakban, szóval a szerencse most is velem van, nem hiszem, hogy az embereknek azt kellene látni, hogy a vendégség egy része és az összeadandó házaspár csak úgy csillog a napfényben, mintha apró gyémántokat szórtak volna rájuk.
Alicék szobájában készülődök, jobban mondva ők készítenek fel a két óra múlva történő eseményekre.
A koszorúslányaim gyönyörű pasztell zöld színekben fognak pompázni, mivel ez az esküvőm fő színe (anya találta ki, hogy muszáj egy központi színnek is lennie az esküvőn), ezért nekik is ilyen ruhát választottunk.
Lila selyemköpenyemben készülődők a napra, egy komplett harc folyt le néhány perccel ezelőtt, hogy ki sminkeljen engem.
Rosalire esett a választás.

– Smink nélkül is gyönyörű lennél, de ez a smink valahogy fantasztikusan fog állni rajtad. – mondja Helen, aki a karikaperingemet cseréli ki egy elegánsabb, apró kőre.

– Csajok nekem igen gyorsan mosdóba kell mennem...– szólalok meg.

– Nem. Kibírod. – fegyelmez a barátnőm.

– Ha nem most fogok hányni, akkor az esküvőn, ami elég kínos lenne...

– Pszt, nagy levegő, kifúj, nem vagyok orvos, de ez biztosan segít.

– Nagyon félek! – tördelem a kezem.

– Na azt meg miért? – döbben meg Alice.

– Hát...én...őőő...ehhh...

– Oké, Jesst elveszítettük. – jegyzi meg Angela.

– Biztos szeretné ő is? – szedem össze a gondolataimat. – Mi van, ha meggondolja magát, mert valljuk be velem az élet nagyon nehéz.

Durr.
Helen a szokásos pofont vágást alkalmazta, mint amikor izgulni szoktam, a csípő érzés a bal orcámon helyre teszi az agyamat.

– Reed, az isten áldja meg azt a hülye fejedet! Tudom, hogy mélyen legbelül azt hiszed, hogy ez egy álom és hamarosan felkelsz, de nem az, hidd el végre, hogy megtaláltad az igazit és teljes szívéből szeret téged, a világ végére is elmenne érted, ne basszál fel! – mondja olyan közel hajolva hozzám, hogy már kényelmetlennek érzem.

– Te, ha most meg mered puszilni a számat, megtéplek. – figyelmeztetem nevetve, mert tudom, hogy erre készül.

Féléve azon van, hogy megváltoztassa az aromantikus szívét valami másra.
Mondhatom én neki, hogy ne puszilja meg a számat a makacs fejével így is megette...
Nem tartott egy másodpercnél tovább, szóval felfogni sem tudtam, de legalább jó íze van a cseresznye ízű szájfényének.

– Nem, a lányokat sem szeretem...én végleg aromantikus maradok...– mondja csalódottan. – Remélem a szádban nem volt semmi olyasmi az elmúlt órákban...

– Az elmúlt órákban nem, tegnapelőtt igen. – mondom.

– Jaj, ez már sok! Túl nyíltan fogalmazol. – temeti a két kezébe az arcát Alice.

– Bocsi, én kimondom, amit gondolok. – rántom meg a vállam. – Te meg ne puszilgass! Még a végén veled házasodok és nem a vőlegényemmel.