A megmentő [Fred Weasley ff]

2.rész

Kiáltások verték ki szememből az álmosságot és térítettek magamhoz. Az ablakon kinézve még csak a felkelő napot pillantom meg. Kótyagos fejjel kezdek készülni minél halkabban nehogy felverjem a két lányt. Szinte nesztelenül osonok le a lépcsőn egészen a konyháig ahol Mrs Weasley két számomra idegen férfivel beszél.
- Jó reggelt kis drágám jól aludtál?- fordul felém az asszony.
- Jó reggelt, igen nagyon jól- toporgok az ajtóban.
Feszélyez az idegen emberek társasága gyerek korom óta de ma már beszélni tudok mellettük.
- Ők itt a két legidősebb fiam Bill és Charlie- int a két férfi felé.
Egész helyesek és mindnek megvan a jellegzetes Weasley vonása a vörös haj.
- Bill- lép hozzám a copfos és kezet nyújt.
- Charlie- követi a példáját a másik férfi.
- Örülök én Liz vagyok- mosolygok barátságosan. Most, hogy tudom ők is a Weasley családhoz tartoznak kevésbe feszengek köztük.
- Tudjuk Ron öcsénk sokat írt rólad- mosolyog kedvesen Bill.
- Na persze Fred is meg említett pár levélben- kacsint Charlie.
- Úgy gondolom Gideon nem a jobbik tulajdonságaim emelte ki- jegyzem meg.
- Gideon?- nevet fel Charlie- Szóval tényleg így hívod. Nekünk sosem engedte, hogy Gideonnak szólítsuk.
- Van előnye annak ha lány vagy és nem a rokona- szólal meg Bill is.
- Idegesíti ha így hívom én pedig szeretem idegesíteni- magyarázkodom gyorsan mielőtt túl sokat képzelnek bele.
- Nem hiszem, hogy tényleg idegesíti mert akkor már rád parancsolt volna. Emlékszem gyerekként állandóan ezzel szekáltuk és mindig megkergetett minket- mereng Bill.
- Lizt egész más miatt kergeti- küld egy sejtelmes mosolyt Charlie.
A két férfi azonnal belopta magát a szívembe ezzel a rövid párbeszéddel. Kicsit az ikrekre emlékeztet a viselkedésük és nem lepne meg ha nagy bajkeverők lettek volna. Mrs Weasley gyorsan asztalhoz parancsolt minket és bőséges étellel megpakolt tányérokat rakott elénk.
- A világkupa miatt jöttünk- szólt két falat közt Charlie.
- Persze gondolom ezt tudod- tette hozzá Bill.
- Sejtettem de meg mondom őszintén nem gondoltam, hogy ennyien leszünk- pillantok fel rájuk.
- Majd meglátod miféle népeket hoz össze egy ilyen esemény. Te kinek szurkolsz?- érdeklődik Bill.
- Jobban szeretem az iskolai mecseket és amíg nem látom a csapatokat nem döntöm el kinek szeretnék szurkolni- osztom meg gondolataim.
- Egyértelműen az íreknek fog szurkolni- szól egy hang a hátam mögött.
- Fred, George- pattantak fel a fiúk.
George álmosan törölgette a szemét vele ellentétben Fred már elemében volt.
- Gideon miből gondolod, hogy azoknak szurkolók majd akiknek te?- fordítottam figyelmem a fiú felé.
- Ki másnak szurkolnál?- hitetlenkedett.
- A bolgároknak- mosolyogtam rá gonoszan- ők a legjobbak.
Színpadiasan a szívéhez kapott és megbotránkozva nézet rám.
- Ezt vond vissza Potter.
Egy gonosz kacajt eleresztve fordultam vissza a tányérom felé és kezdtem el újra enni.
- Izzik köztük a levegő- hallottam Bill hangját.
- Nekem mondjátok- szólalt meg végre George is- ti még csak most tapasztaljátok én négy éve ezt hallgatom.
- Goergie- kiáltottam rá.
A három Weasley fiú nevetve ült az asztalhoz míg Fred vörös fejjel foglalt helyet velem szemben.
- Nyugi Gideon- csapot testvére vállára Charlie- csak a véredet szívjuk.
Fred morogva lökte le a bátyja kezét magáról és olyan gyilkos pillantást lövellt felé amit még nem láttam tőle.
- Ha még egyszer így hívsz azt nagyon megbánód- fenyegetőzőt.
- Liznek szabad nekem miért nem?- fordult tetetett döbbenettel felé.
- Liznek sem szabad- förmedt rá.

Hamarosan Hermione és Ginny és megérkezett majd nem sokkal utánuk Harry és Ron is. Ron fájdalmas arccal vánszorgott le a lépcsőn de a reggeli látványa egyből felvillanyozta őt. Egy pillanatra olyan érzésem támadt mintha ők az én családom is lennének. Mrs Weasley sosem mondta de tudtam, hogy ő már a gyermekeinek tekint minket én pedig őt az anyámnak.

Reggeli után a többiek kimentek egyet a mezőre játszani de én az asszonnyal maradtam segíteni neki. Már csak három napot tölthettünk velük és abból egyet a meccsen. Először vacilláltam, hogy elmondjam e neki anyámként tekintek rá de úgy döntöttem ezt félre teszem most. Szivacsot ragadtam és mosogatni kezdtem amíg ő az ebédet készítette népes kis családjának.
- Ne maradjak itthon holnap?- fordultam felé.
- Nem szükséges kis drágám érezd jól magad még a nyáron- mosolygott kedvesen és megsimította a fejem- Mi jövő nyáron is itt leszünk de a világkupa már nem.
Csendben foglaltam el magam tovább és amint kész lettem az asszony kiparancsolt a többiekhez. Lassan baktattam a közeli kis tisztáshoz ami a fák között bújik meg. Ott nem láthatják meg a muglik a söprűn repkedő fiatalokat akik labdákat dobálnak. Mire oda értem már rég játszottak és szegény Hermionét is rá vették, hogy álljon be. Fred, George és Charlir csapatának kapuját őrizte a lány míg velük szemben Harry, Ron, Ginny és Bill volt.
- Végre, hogy itt vagy- száll le hozzám Fred- Fogj egy seprűt és gyere.
Értetlenül néztem rá de felkaptam a számomra ott hagyott eszközt és Freddel az oldalamon felszálltam. Szegény Hermione imbolyogva kapaszkodót az öreg seprőbe de azért eleresztett egy gyenge mosolyt felém.
- Mit kéne csinálnom?- néztem felváltva a három testvére.
- Csak próbáld meg eljuttatni a labdát a kapuba- mosolygott rám barátságosan Charlie.
- De így ember fölényben vagyunk- néztem körbe.
- Mi ketten érünk egyet- kiáltotta Hermione.
Bólintva értettem meg a dolgokat majd elkaptam a felém dobot labdát. Fél kézzel kapaszkodtam a seprűmbe és próbáltam eljutni a két fa között strázsáló Ronhoz. Éreztem, hogy a többiek kezdő létem miatt engednek csak könnyen tovább repülni és nem vetik azonnal rám magukat. Ron is aki alapból nagyon ügyes őrző hagyta, hogy pontot szerezek neki. A siker élményen felbuzdulva kezdtünk el játszani és igaz, hogy nem sokat volt nálam a labda de élveztem minden percét a játéknak. A csapat társaim minden ügyesebb megmozdulásomra hangosan kántálni kezdték a nevemet. Egy idő után viszont inkább Hermionéhoz repültem hátra, hogy ketten védjük az ideiglenes kaput. A lány sem volt ügyesebb mint én jó sok labdát engedett be de a három Weasley mindig csak biztatta. Soha egy rossz szót sem szóltak vagy kezdtek el bosszankodni a lány ügyetlensége miatt. Mellé állva nagyobb területet védve könnyebben akadályoztuk meg az újabb gólokat amiket Ginny kíméletlenül adogatott. Látva, hogy ketten tényleg egy egész jó őrzőt érünk nem kímélte a kapunkat. Bosszankodva vette tudomásul, hogy egyre kevesebb dobása talál célt.

Késő délután találtunk csak vissza a Weasley házba. Fáradtak és éhesek voltunk de alig vártuk, hogy a világkupára menjünk. Mrs Weasley két idősebb fiát azonnal beállította segédkezni és ma este már szándékosan vacsoráztunk a szabad ég alatt.
- Megérkeztek a Roxfortos levelek- szólt az asszony- holnap elmegyek megvenni mindent.
Harry felkapta a fejét majd a házba rohadt és csak pár perccel később tért vissza egy erszénnyel a kezében. Mrs Weasley tiltakozni kezdet de Harryt ez cseppet sem hatotta meg. Megkérte az asszonyt, hogy vegye el a pénzt és azon vegyen meg mindent ami kell hisz nekünk még bőven akad a további tanévekre és azutánira is. Mrs Weasley úgy fogadta csak el, hogy Harry és az én holmim veszi meg rajta.
- Köszönöm kis drágám- törölgeti a szemét a nő- Ronnak úgyis új talár kéne nől mint a gomba.
Az említett vörös fülel hálálkodott Harrynek és nagyon szégyellte magát, hogy barátjának hála lesz csak új talárja.
- Ahány csávába bele kevertelek az évek során ez a legkevesebb amit érted tehetek- szabadkozót Harry.
Ron elgondolkodva emésztgette a magyarázatot és jókedvűen nosztalgiázni kezdet. Hamarosan az egész társaság minket és a Roxfortos élményeinket hallgatva kezdet enni Mr Weasley- vel kiegészülve. Aztán később az idősebb gyerekek emlékeit veséztük ki és jókat nevettünk Charlie és Bill iskolai balhéin.
Ilyen jó hangulatú vacsoránk Harryvel még soha nem volt talán itt a kedves befogadó családunknál sem. Amint találkozott a tekintetünk tudtam, hogy ő is ezen morfondírozik és hálásan mosolygott minden családtagra körülöttünk. Némán köszönve meg az elmúlt évek nyarait és az új családot amit már az első napon a vonaton nyert.