A megmentő [Fred Weasley ff]

15. rész

Fogalmam sem volt róla, hogy a háború előtt aznap látom utoljára a barátaim. Nem szóltak és nem jelentkeztek egészen a kezdetekig. Aznap este sokadszorra bámultam unottan tövig rágott körmeim valami jelre vagy hírre várva. Sirius csendben ült előttem az asztalfő másik végén és látszólag nagyon igyekezett valamit mondani, de valahányszor kinyitotta a száját csak megrázta a fejét és újra csendbe burkolózott. Ideg őrlő napok voltak mögöttünk de nem csak mi hanem az egész világ elcsendesedet mintha készülnének valamire az árnyak közt megbújó halálfalok. A zsigereimben éreztem, hogy közeleg a végjáték és csak napok választanak el a csatától, de még nem álltam rá készen lelkileg. Mellettünk a rádió halk szörcsögésbe kezdett aztán egy ismeretlen fiú hangja szólalt meg. Nem tudtam ki venni sokat a recsegésből, de ahhoz épp elég volt, hogy tudjam az iskolában szükség van ránk.
- Sipor- kiáltottam felpattanva a helyemről. A szék csattanva ért földet a manó pedig ijedtében  ledobott egy tányért ami ripityára tört. Azonnal lehajolt, hogy össze szedje, de erre most nem volt időnk.
- Hagyd most azt ott és szaladj hívj össze mindenkit- utasítottam- Tíz percen belül legyenek itt és készüljenek a legrosszabbra.
Bólintott és elhopponált a kezében tartott szilánk darab pedig a földre zuhanva csattant a padlón újabb darabokra törve.
Felsiettem a lépcsőn és a lehető legbaljóslatúbb harci szerelésem aggattam magamra majd pálcával a kezemben szinte repültem a konyhába.
Sipor már a kis lapáttal igyekezett a kuka felé az össze gyűlt népes sereg között átnyomakodva. Végig néztem minden arcon és utoljára magamba szívtam a látványukat hiszen ki tudja holnap élünk e még.
- Induljunk- suttogtam lélekben teljesen megtörten aztán hátat fordítottam és mély levegőt vettem.

A nagyterem ajtaja előtt állva Harry hangja ütötte meg a fülem. Kétségbe estem de valahol mélyen magamban éreztem, hogy itt végződik a történetünk az iskola falai között ahol már annyi harcot vívtunk, itt kell lezárni és magunk mögött hagyni a múltat. Belöktem a hatalmas fa ajtókat és magabiztosan előre lépkedtem. A diákok utat nyitottak Harrynek egyedül állt közepén szemben Pitonnal mi pedig tőle nem messze álltunk fel. McGalagony ránk nézet aztán Pitonra kapta a tekintetét és már lendült is a pálca. Fekete füstöt hagyva maga után Piton és a két halálfaló eltűnt helyüket a döbbenet vette át. Fény gyűlt a nagyterem üres falai között és többen éljenezni kezdtek. Talán abban reménykedtek, hogy ennyi volt és az, hogy Harry megjelent mindennek a végét jelenti a vég kezdete helyett. Diákok tömege ünnepelt, de a levegőbe vérfagyasztó sikoly harsant. Szellő lebegtette a talárok szélét amitől az ember szívébe markolt a félelem.
- Adjátok ki Harry Pottert- suttogta Voldemort, a hangja körbe lengte a termet- Adjátok ki Harry Pottert és nem esik bántódásotok.
A hideg vissza húzódott a suttogás helyét csend vette át. Kínzó másodpercek vették át Voldemort helyét, a diákok össze néztek és láttam a szemükben a rettegés szikráját. Mind tudták mit jelentenek a szavak, érezték arcukon a háború szelét. Pansy volt az első aki megszólalt megtörve a csendet és maga mögé állítva a mardekár ház büszke tagjait.
- Hallottátok mit mondót- a hangja víz hangzót a teremben és minden oldalról körbe ölelt minket- Kapjátok el.
Szavait döbbenet követte még társai között is. Meglepve tapasztalta, hogy ahelyett, hogy át engedve neki a vezetést a diákok Harry után kaptak volna inkább a védelmükbe vették. Ginny volt az első aki maga mögé húzva Harryt a testével védte, de nem az utolsó aki szembe szegült Voldemort parancsával. A zöldben feszítő diákok tanácstalanul néztek egymásra. Félő volt, hogy veszik a sátorfájuk és Voldemort mellé állva megkezdik a harcot még a távozás és csatlakozás előtt.
- Frics,- intett McGalagony ezzel kizökkentve a vészforgatókönyvek gyártásából- kísérje Parkinson kisasszonyt és a többi mardekárost a pincébe.
- Mit csináljak velük?- szólt a mogorva alak. Tisztán láttam, hogy szemében szomorúság csillan hiszen ő volt az egyetlen aki örült a vas szigornak a Roxfortban. Kétség sem fér hozzá, hogy ha tehetné már rég Voldemort csapatai mellett sorakoznak halálfalóként büszkén egyenes háttal és kivont pálcával.
- Zárja őket be.
A görnyedt hátú kis emberke bólintva szót fogadott és megindult a mardekár élén a pince felé.
- Miért zárja őket be?- harsant egy vékonyka hang valahonnan a tömegből.
- Hogy ne szegezzenek a torkodnak pálcát és öljenek meg az úrukat szolgálva- feleltem szárazon mire többen is felém néztek- Mind tudjuk kit választanának éles helyzetben.
McGalagony helyeslően bólintott arcán apró mosolyféleség suhant át egy pillanatra aztán újra felvette jól ismert szigorú állarcát.
Röpködtek a parancsok amiket diákok és felnőttek egyaránt követtek hiszen kimondatlanul is McGalagyony vette át a Roxfort igazgatóságát és ahogy Dumbledorenak úgy neki is fejet hajtottunk az iskola ügyeit illetően. Diákok futottak minden irányban fel és le a lépcsőkön keresve a helyüket amit ki osztottak nekik. Utoljára körbe vettek a rend tagjai én pedig párás tekintettel vettem búcsút tőlük Fredet hagyva utoljára. A karjába kapaszkodva futottam fel a toronyba, hogy megvédjem azt és még mielőtt szét váltunk volna, egy csendes és magányos sarokban csókot váltottunk.
- Szeretlek- suttogta homlokát az enyémnek támasztva.
- Szeretlek- súgtam vissza könnyeim nyelve. Fred elvált tőlem engem pedig azonnal körbe ölelt a magány. A keserűség össze szorította a szívem és még utoljára a távolodó alakjára néztem aztán elfoglaltam a helyem.