A megmentő [Fred Weasley ff]

17. rész

Levegő után kaptam. Fuldokoltam erre tisztán emlékszem de, hogy az érzéseim tengerében vagy a mágia miatt azt nem tudom. A fejem még földet sem ért mire újra magamnál voltam. Már nem sajgót az oldalam és nem szúrt a lábam. Felültem és velem együtt mindenki más is így tett. Bűntudattal az arcomon tekintettem körbe, de senki se figyelt rám. A halottam körülöttem levegő után kaptak.
- Fred- sikkantotta Mrs Weasley.
Egy kéz simult az enyémre én pedig rá kaptam a tekintettem.
- Te vagy az én megmentőm!- súgta lehunyt szemekkel még mielőtt újra magával ragadta a sötétség.
- Él- kiáltott Ginny és ha lehetséges még keservesebb sírásba kezdet.
- Sosem lehetünk elég hálásak neked- sietett mellém Mr Weasley, hogy a karjaiba kapjon- Megmentetted a fiamat.
Weasley kézből kézbe jártam, öleltek az arcom csókolgatták aztán tovább adtak és Fredhez léptek. Figyelték ahogy fel és le mozog a mellkasa én pedig megilletődve ültem tovább a kezét fogva. Éreztem az abból áradó melegséget és ez megnyugvást hozott ezekbe a sötét időkbe. George le kuporodott mellém én pedig a fejemet a válára döntöttem.
- Egy részem elveszett amikor meghalt- súgta- te pedig vissza adtad nekem ezt a részt.
- Fred nekem is fontos- feleltem.
- Talán fontosabb mint bárkinek itt a teremben- felette egy erőtlen mosollyal az arcán.

Néztem az eszméletlen testét, a mozgó mellkasát és hálát adtam a sorsnak, hogy ilyen képességekkel áldott meg engem. A teremben körülöttem emberek jöttek mentek és nem értették, hogy került újra élet a kihült halott testekbe. Őszinte leszek, én sem kerestem értelmét hiszen még annyi új dolog várt felfedezésre az erőmmel kapcsolatban, nem tudom, hogy lehetséges de mindenki élt és önmaga maradt az a fél óra ide vagy oda. Boldog voltam, de egyben rettentő rémült is. Mi van ha egyszer szerte foszlik a varázs és körülöttem mindenki meghal akit feltámasztottam? Amint vége a háborúnak tisztázom az erőm miben létét és pontot teszek az i-re, de most csak az számít, hogy Fred él.
- Liz- sikkantotta valaki a nevem.
Hátra fordultam a hang irányába és Hermione kétségbe esett arca egyenesen rám bámult. Fred ekkor újra fel ült én pedig automatikusan a fiúra néztem, Hermione várhat. A nyakába ugrottam és úgy szorítottam mintha többé sosem lenne erre alkalmam, kezei hasonló mód fonódtak derekam köré és csak öleltük egymást pár röpke pillanatig.
- Liz, Harry elment- szólt újra Hermione ezúttal közvetlen mögülem- Voldemorthoz ment- fogta suttogóra a hangját.
- Mikor?- pattantam fel azonnal.
- Mire megtaláltalak sok idő telt el nem érnéd utol, sajnálom de eszembe juthatott volna rögtön itt keresni- Hermione nem volt jó passzban össze vissza nézelődött minden sarokban ellenséget keresett ezért, de csak ezért nem üvöltöttem rá. Mély levegőt vettem és tőlem szokatlan nyugalommal feleltem.
- Akkor eldőlt, mostantól az én feladatom Voldemort megölése.
Már ha egyáltalán visszatér így, hogy ikrem a vesztébe rohant egyenesen az ő csontos karmai közé, de ezt már nem tettem hozzá.
Bízni akartam abban, hogy Harry még él valahol, hogy a mágiám egy része köré fonta magát és életben tartja bármilyen veszély lessen is rá. De sajnos csalódnom kellett.
Léptek zaja töltötte be a kastély falait, roppanó kavicsok és félre vonszolt testek hangjával keveredve. Aki csak képes volt rá a kastély elé vonult. A sereg visszatért élükön Voldemortal mellette hűséges csatlósával Bellatrixel kiegészülve.
- Ki az ott Neville?- harsant Ginny hangja a köveknél tétován álló fiú felé. Ő állt legközelebb a sereghez, kezében a rongyosra szakadt teszlegsüveggel.
- Kit hoz Hagrid?- a fiú nem felelt neki erre sem. Vagy azért mert nem látta az ernyedt testet csak a sziluettjét vagy mert pontosan tudta azt amit mi csak sejtettünk.
- Harry Potter meghalt- kiáltotta Voldemort egy ugatás szerű kacagás kíséretében.
- Neee- Ginny megindult a sötét varázsló felé, de apja elkapta a derekát.
- Csend- intett a sötét alak mire mindenki megfagyott- Ostoba lány, Harry Potter meghalt, e perctől fogva engem követtek, engem.
Meredten bámultam fakó alakját, a hadonászo kezét, éreztem társaim kétségbe esett pillantásait és tudtam bármennyire félnek isnem adják meg magukat ennek a vihogó örültnek.
- Harry Potter meghalt- ismételte kéjesen halálfalói felé akik nevetve fogadták a hírt- El jött az ideje, hogy ki-ki szint valljon. Gyertek és álljatok közénk vagy meghaltok.
- Draco- szólította az apja. Fejek fordultak a fiú irányába aki tétován könnyeit nyelve álldogált. Harry megmentette és most úgy érezte tartozik neki, én pedig menedéket adtam neki és a családjának így hát nekem is tartozik.
- Gyere fiam- csalta Mr Malfoy. Felé néztem és óvatosan bólintottam. Ideje menekülnöd Draco remélem tudod.
Tétovázva bár de meg tette az első lépéseket és tudta innen már nincsen visszaút. Voldemort kitárta a karját, hogy üdvözölje a fiút.
- Nem csalódtam benned, jól van- mondta a mereven ölelésében álló fiúnak. Ezt követően a családja mellé állt én pedig intettem egy aprót, hogy ideje menni. Mr Malfoy nemet intett a fejével és kacsintott.
Neville sántítva előre lépkedett ki a tömegből de közel hozzánk pontosan szembe Voldemortal.
- Nos be kell vallanom jobbat reméltem- nevetés rázta harcosait- Mutatkozz be fiatalember.
- Neville Longbotom- hangja még sosem csenget ilyen bátran, de nevét újabb nevetés hullám követte Bellatrix pedig majd ki pukkant örömében.
- Jól van Neville találunk neked helyet a sorainkban ne félj.- felelte és közben mintha dallam nélküli táncot járna arrébb libbent.
- Mondhatnék valamit?- kérdezte a fiú mire Voldemort arcát díszítő mosoly azonnal szerte foszlót.
- Parancsolj Neville érdeklődve hallgatunk téged mond csak el amit akarsz.
- Mit számít egy halott?
-Neville hallgass- szólt rá azonnal Seamus.
- Sokan meghaltak már- fordult felé- barátok, rokonok, igen elvesztettük Harryt de velünk maradt idebenn- szívére tette a kezét és bár már egyértelműen nekünk szólt Voldemort csendben hallgatta- Nem halt meg hiába- lassan vissza fordult- de te úgy fogsz mert tévedsz Harry értünk halt meg, mind nyájunkért- Voldemort jó ízűen nevetett, de Neville a süvegbe nyúlt és elő rántotta Griffendél kardját- Még nincs vége.
Harry teste lebucskázott Hagrid kezéből a fiú pedig felpattant. Üdvrivalgás követte tetét Draco pedig futásnak eredt. Voldemort tévesen azt hitte az ő kedvéért el akarja kapni a fiút, de mindenkit meglepett.
- Potter- kiáltotta és Harry kezébe hajította saját pálcáját. Apja azonnal mögötte termet és elrántotta a fiút. Röpködtek az átkok a Malfoy család pedig egyre közelebb szorult hozzánk.
- Ismerjük a hűséget és tudjuk kihez kell annak lennünk- kiáltotta nekem Mr Malfoy. Vált válnak vetve harcoltam az oldalukon és bár sok gondot okozott számunkra végül rá jött hol az ő igazi helye.
- Vigyázz Naginivel- kiáltottam hátra bárkinek aki hajlandó meghallani a figyelmeztetést. A kígyó a palota falai közé kúszott de egy röpke pillanatra még láttam a testét célzó átkokat és a fejét kerülgető diákokat. Az újra éledt seregünk rendületlenül harcolt hol kijebb szorítva hol beljebb engedve Voldemort seregét.
- A kígyó halott- kiáltotta örömmámorral a hangjában Neville- Megöltem.
- Ügyes vagy, de ha már így felszabadultál, nem ránthatnál pálcát és tehetnéd ugyan ezt némelyik rossz arccal akikkel küzdünk?- kérdeztem felé se nézve.
- Örömmel.
Egy sokkal vidámabb csata vette kezdetét legalábbis ami minket illet. A félelmek elszálltak csak a vidám kurjongatások maradtak.
- Menekülnek- kiáltotta valaki.
- Máris?- kérdezte egy ismerős vidám hang
Fred az bárhol fel ismerném.
- Harry és Tudjuk ki az udvaron harcol- harsant egy újabb hang.
Az egész tényleg olyan gyorsnak tűnt még talán fél óra sem telt el és a diák tanár sereg újra az udvarra rohant. Voldemort Harryvel szemben pálcával a kezében rémisztő látvány volt. Arca ha lehet még szürkébb lett és talán kissé kétségbe esett de nem adta fel amiért bevallom kicsit csodáltam. Tudta, hogy itt a vég de kitartott még akkor is mikor Harry pálcájának ereje elérte az ő pálcáját. Voldemort a szemünk láttára hullt apró darabokra és keringett a levegőben mint a hamu. Halála előtt valahogy pont egy hamu kupacra hasonlított a kastély előtt térdelve. Körülöttem kiáltások harsantak és végre mindenki egy emberként lélegezhetett fel. A háború végett ért.