A megmentő [Fred Weasley ff]

27.rész

Most már a gyengélkedőn tértem magamhoz. Megnyugvással töltött el a tudat, hogy nem kerültem vissza a sötét és komor temetőbe. Helyette egy világos, napfénnyel át itatott terembe kerültem paravánok mögé. Halk duruzsolás jött mellőlem amiben felismertem Harry hangját de a másik kettő idegennek hatott. Nem értettem egy szavukat sem de biztató volt, hogy nem heves vita vagy harc hangját hallom. Egy kicsit talán újra vissza estem az álomtalan álmok világába mert mikor újra magamhoz tértem a paravánok helyett arcok tűntek fel mellettem. A barátaim és Griffendéles társaim álltak az ágyam szélén. Harry az ágy végében ült egy ismerős vörös fiúval aki görcsösen markolta hozzá közelebb eső kezem.
- Végre köztünk vagy Liz- kiáltott fel a mellette álló ikre mire a vöröske rám kapta elképesztően szép barna szemeit.
- Azt hittem... azt hittem elveszítelek- nyögte ki nagy nehezen majd olyan hirtelen zárt karjai közé, hogy elfelejtettem levegőt venni. Pár másodperccel később viszont hangosan feljajdultam így el is engedett, aminek hála a párnára puffantam és a derekam bele sajdult. Olyan sajdulás volt ez ami azt ígérte egy bazi nagy lila folt kerül majd oda. Lassan ülő helyzetbe tornásztam magam mire az oldalam is hasonlóan bele sajdult a műveletbe.
- Remek olyan leszek mint a hímes tojás- morogtam mire többen is fel nevettek de volt aki értetlenül nézett rám- Mindenhol kék zöld foltjaim lesznek.
A magyarázatomra többen bólintottak mint akik felfogták. Körbe hordoztam a tekintetem az egybegyűlteken. Fred és George kezdte a sort, Harry az ágyam végében, mögötte a könnyes szemű Hermione, mellette a mosolygós Ron. A másik oldalamon ott állt Oliver és az ismeretlen évfolyamtársa - aki igazából a Noah névre hallgat de nekem így ragadt meg a fiú- aztán ott volt még Ginny is. Mellette fogadott családom Mr és Mrs Weasley állt Billel és Charlival kiegészülve. Percy nem volt itt mert még a nyáron össze veszett a szüleivel és gondolom azóta sem állt velük szóba. Aprót fordítottam a fejemen, hogy szemügyre vegyem az utolsó alakot is aki itt van, de a levegő a tüdőmbe rekedt.
- Cedric- kiáltottam és ki ugrottam az ágyból, hogy magamhoz öleljem a fiút. Bíztam benne, hogy a jelenléte azt jelenti csak egy rossz rémálomban volt részem. Sajnos viszont mikor magunkra hagytak, hogy készüljünk el a reggelihez csalódnom kellett. Amint az emberek kiléptek és már csak a két fiú volt az ágyamnál oda ugrót hozzám egy fekete kutya.
- Tapmancs neked nem szabadna itt lenned- kiáltottam.
A kutya megnyalta az arcom, csalódottan lehorgasztotta a fejét majd elfutott. Harryre néztem, hogy magyarázza meg de ő Cedric felé biccentett. Szóval addig semmit nem tudok amíg a fiú is hallja.
- Mi történt?- tettem fel az óvatos kérdést.
- Ha arra vagy kíváncsi, hogy hogy életben vagyok arra nem tudom a választ. Dumbledore professzor szerint neked köszönhetem, de senki nem tudhatja meg. A szüleimnek is csak annyit mondtam, hogy hősiesen harcoltál, hogy megvédj- magyarázta a fiú.
- De te halott voltál- képedtem el.
- Dumbledore szerint teljesen nem volt az- szólalt meg Harry- Szerinte komában tartottad Cedricet addig a pillanatig amíg vissza értünk. Adtál neki az életerődből, hogy életben maradjon, de mivel gyenge voltál bele is halhattál volna.
- Az igazgató szerint szerencse, hogy el ájultál így megszakadt a folyamat, de még így is eleget adtál, hogy élhessek viszont mind a ketten gyengék leszünk egy ideig- szólt újra Cedric és most már hálásan nézett rám- Adósod vagyok. Megmentetted az életem és cserébe fel ajánlom, hogy megteszek mindent a védelmed érdekében. Harrynek már megháláltam, hogy bár halottnak hit elhozott onnan.
- Mert halott is voltál- szállok vitába kétségbe esve.
- Akkor tértem magamhoz mikor Harry felénk indult még láttam Tudjuk kit- nyugtatólag simogatni kezdte a kezem ami görcsösen markolta a lepedőt.
- Elmondtátok, hogy visszatért?- néztem rájuk felváltva.
- El- hangzott egyszerre a válasz.
- Megtalálták a segítőjét?- pillantottam most már Harryre.
- Mordon volt az, illetve Mr Kupor fiú százfüléfőzet segítségével Mordon képét öltötte magára- magyarázta elképedt arcom látva- Az igazi Mordon él és virul bár azt mondta szégyenli magát, hogy túljártak az eszén. Barti Kupor igazán jól játszotta a szerepét mert Mordon pont olyan mint, ahogy ő alakította. Megkapta a dementor csókot, de előtte elmondta, hogy megölte az apját és, hogy hogyan tervelték ki az egészet majd vitték véghez.
- Mr Kupor teste is megvan?
- Emlékszel arra az órára amikor Hagrid a kicsi vakond szerű lényeket mutatta?- bólintottam mire folytatta- Abba a gödörbe rejtette csontá alakítva.
- De hát addigra már befejeztük az orrontó furkász megfigyelését- ráztam a fejem.
- Igen de a földön látszott, hogy nemrég fel volt ásva így senkinek nem tűnt fel- folytatta.

A javasasszony parancsára elhagytuk a kórtermet és reggelizni indultunk. A Weasley család már az asztalnál ült a négy plusz családtaggal kiegészülve. Feszülten beszélgettek de később oldottabb hangulat alakult ki. Mrs Weasley megígértette velünk, hogy az első adandó alkalommal hozzájuk cuccolunk a nyárra. Örömmel töltötte el szívemet, hogy ennyire várnak ránk és, hogy nem kell a Dursley családdal töltenem a vakációt. Valószínűleg ennek majd ők is örülnek.

Ez az év is véget ért, mint az előtte lévő három. A diákok az állomáson pakolták a vonatra nehéz utazóládáikat. Most még mindenki vidáman tervezgette a nyarat de később az elválás pillanatában szomorúan tekintenek vissza. Mi már a vonaton ültünk mikor rám tört a felismerés, hogy idén én is boldogan megyek haza aztán a Weasley családhoz. Azért búcsút intek majd a barátaimnak hiszen kitudja milyen hamar sikerül eljutni hozzájuk az Óduba. Hermione velem szemben ült és mosolyogva figyelte a peront amin egyre kevesebb diák volt. Aztán felhangzott az indulást jelző síp, az ajtók bezáródtak és lassan zötykölődve elindultunk az állomásra. A vonat egész nyáron majd ott pihen azzal az ígérettel, hogy szeptember elsején újra csikorogva életre kelnek a kerekei és diákok százait viszi az iskolába. Az út folyamán sokat beszélgettünk csak így négyen vagy az ikrekkel, Ginnyvel és egyszer még Cedriccel is kiegészülve. Aztán amikor csak négyen voltunk Hermione megmutatta az üvegbe zárt kis bogár képét magára öltő Rita Vitrolt. A nő kénytelen volt megígérni, hogy ezentúl csak jókat ír róluk a szabadságért és a titoktartásért cserébe. Ugyanis az a boszorkány vagy varázsló aki bejegyzés nélkül lesz animágus mehet Ázkábánba. Legszívesebben lecsaptam volna a nőt és senki nem tudta volna meg de sajnos nem tehettem. A vonat zötykölődve és csikorogva megállt a peronon és a diákok özönleni kezdtek az otthon maradt rokonok irányába. Szép lassan kászálódtam le a barátaimmal és ládáinkkal együtt.
- Liz, beszélhetnénk?- Fred a tarkóját vakarva lépet elém. Az agyamban bekúszott minden gondolat ami akkor játszódott le bennem mikor azt hittem meghalok. Vörös fejjel bólintottam és elhatároztam most mindent elmondok neki. Távolabb vezetett Harrytől és az ott maradt Georgetól aki szintén elmélyült társalgást folytatott Harryvel.
- Fogalmam sincs mikor látlak legközelebb és ezt még azelőtt meg akarom tenni, hogy elválnánk egymástól- magyarázta idegesen.
Óvatosan a derekam után nyúlt és közelebb húzót. A tekintettem vissza vezettem és a szemébe néztem. Közelebb hajolt hozzám és suttogóra fogta a hangját.
- Régóta várok már erre.
Ajkait lassan az enyémekre tapasztotta. A derekamba kapaszkodva emelt feljebb magához és szenvedélyesen csókolt. Olyan csók volt ez amibe bele remegett a belsőm. Olyan ami azt ígérte egy szenvedélyes szerelem veszi kezdetét. Azt hittem a köztünk lobogó tűz elevenen eléget, de az eddigi forróság semmi volt ahhoz képest ami akkor ért el mikor nyelve az enyémmel járt táncot. A lassú tempót egy vadabb váltotta át és végül zihálva váltunk el egymástól. A homlokát az enyémnek támasztotta egy pillanatra aztán oda ahol az előbb még a feje volt egy apró puszit adót és már ikrével kiegészülve elment.
- Mi volt ez az egész?- lépet mellém Harry.
- Mi?- kérdeztem kábultan.
- A csók- világított rá.
- Azt hiszem egy ígéret arra, hogy amint újra találkozunk egy pár leszünk- néztem bamba vigyorral a távolodó vöröske után.
Hátra fordult, kacsintott mielőtt eltűnt a kőfal mögött én pedig csak álltam még mindig ott ahol a csók után hagyott és mosolyogva figyeltem a falat.

Sziasztok! Amint látjátok elérkeztünk a végére, de aggodalomra semmi ok már készül a folytatás. Addig viszont egy kicsit várni kell és, hogy minél előbb kikerüljön az is úgy gondoltam az utolsó két részt már együtt rakom ki. Remélem eddig elnyerte a tetszéseteket és várjátok a folytatást.
Úgy döntöttem itt fogom folytatni és újra első résszel kezdem, hogy kicsit különüljön el. Ha esetleg van valami észrevételetek vagy csak véleményetek, esetleg azt szeretnétek ha új könyvben írnám nem pedig itt akkor jelezzétek nyugodtan.
😘