22.rész

886 32 11
                                        

Harry a próba reggelén mérhetetlenül dühös volt. Dühös magára, Hermionéra és húgára. Ron volt az egyetlen támasza Neville és Dobby pedig a segítsége. Futva közelítette meg a számára kijelölt helyet és fékezve állt meg a sárban így lefröcskölte a mellette álló társait.
- A bajnokok készen állnak- hangzót fel Dumbledore mágikusan fel erősített hangja- kezdődjék a próba.
Minden bajnok a vízbe ugrót míg Harry a varangydudvával küzdőt. Végül egy kis rásegítéssel ő is a vízben végezte. Eközben az emelvény szélén Neville és Ron feszülten figyelte a vizet. Hamarosan nyugodtan hátra dőlhettek hiszen megpillantották Harry sziluettjét. A part másik oldalán nem messze tőlük, a nézőtéren Fred a tömeget pásztázta.
- Ne aggódj itt van valahol- csapót nyugtatólag vállára George és visszafordult egy épp fogadni készülő fiúhoz. Fredet ez sem nyugtatta meg de feltörni készülő kétségbeesését palástolva ő is beszállt a pénz szerző akcióba.

Harry csak úszót fogalma sem volt merre megy. Követte a másik három bajnokot. Hamarosan a Bauxbaton bajnoka, az egyetlen női bajnok testén karcolásokkal, üres kézzel úszót el mellette. Harry arra indult ahonnan ő igyekezet távolodni és hamarosan meg pillantót négy lebegő testet. A cápa fejű Viktor Krum elúszót mellette és elszakította Hermione kötelét. Hamarosan Cedric Diggory is ott termet Cho köteleit lazította és kezével Harry felé bökött. A fiú pillanatnyi hezitálás után először húgát oldotta el pálcája segítségével majd a másik lányhoz úszót. Eloldotta a kötelet és amilyen gyorsan csak tudót vissza indult, de útközben egy sellő raj feltartotta. A lábára tekeredtek és lehúzták a mélybe. A fiú kapálózót és ellenállt amíg csak tudót de karjai nélkül pálcája használhatatlan volt. A sellő raj mélyebbre húzta és már nem volt mit tenni. Elengedte a két lányt és a víz felszíne felé lökte őket majd pálcájával magát is a felszín felé segítette.
A két lány pillanatok alatt a felszínre ért és Ron gondolkodás nélkül ugrót értük. Liz a francia lánynak segített megkapaszkodni Ron nyakában majd együtt úsztak partra. Fred a másik oldalon eközben hatalmas lendülettel indult a lány felé.

Liz szemszöge:
Amint a fejem kiért a vízből újra magamhoz tértem. Az egész olyan volt mint egy pillanat de valójában egy egész estét töltöttem tudatlanul. Ki tudja mennyi ideig vártam a víz alatt megmentőmre a többiekkel együtt. Amíg a part felé evickéltem Harry hatalmas lendülettel emelkedett ki a víz felszín alól és majdnem mellettünk csapodot be.
- Megcsináltad- ujjongva a nyakába borultam. Hermione és Ron is mellénk ért és négyen ölelkeztünk össze közben valaki plédet térített ránk. Dumbledore az emelvény szélén a sellők vezérével tárgyalt, fejét a víz alá dugta, közben a bírák mérlegeltek. Elég furcsa jelenet volt így figyelmem újra a barátaimnak szenteltem.
Viktor Krum állandóan Hermione körül legyeskedett valószínűleg valami hálában reménykédet, de nem kapta meg. Hermione kipöckölte a bogarat a hajából és megköszönte a fiúnak, hogy szólt aztán újra ránk szentelte minden figyelmét.
- Ez bámulatos volt- ujjongott- Hogy oldtátok meg?
- Majd később mindent elmondók- legyintett és Dumbledore hívására a többi bajnok mellé állt. Önzetlen viselkedésének hála előnyhöz jutót a következő feladatban.
Ami persze Karkarovnak nem igazán tetszett de még jó, hogy nem egyedül kell döntenie. Akkor egyértelműen az ő bajnoka nyerne.

Az eredményhirdetés után a négyesünk jó kedvel indult meg a kastély felé, hogy bevehessük Madame Pomfrie csodaszerét ami egy kettőre átmelegít majd minket.
- Liz- ugrót a nyakamba Fred és azonnal magához szorítót nem törődve a vizes ruháimmal- Jól vagy? Aggódtam érted, fogalmam sem volt, hogy oda lent lehetsz, ha tudom én magam megyek érted.
- Remekül vagyok csak fázom- vacogtam mire lekapta a kabátját és rám terítette. Körbe ölelt a jellegzetes Weasley illat Fred saját illatával keveredve. Mámorító érzés volt.
- Siessünk a kastélyba mert a végén jégkockaként cipelem be a csodás tested- mosolygott rám szélesen. Átkarolta a nyakam és saját testével is melegítve lepkédet mellettem. Már a hatalmas tölgyfa ajtók előtt jártunk mikor egy hatalmasat tüsszentettem.
- Nem tett jót neked a hideg víz, jobb lesz ha a javas asszony megfázásra is ad valamit- vélekedett Harry.
Fred szapora léptekkel meg indult velem a gyengélkedőbe ahol a vacogó bajnokokat és lopót kincsüket várták. McGalagony egyesével szárította a diákokat amíg a Madame a gyógyfőzetet adagolta és vizsgálta az épp sorra kerülő diákot.
- Büszke vagyok magára Potter- nézet elismerően Harryre a professzor asszony- A saját biztonságát és testi épségét kockáztatva megmentette a kislányt is. Maga igazi Griffendéles.
McGalagony egy gyors mozdulattal letörölte épp kibuggyanó könnyeit amit a büszkeség csalt a szemébe és gyorsan felmelegített mindenkit. Hihetetlenül jó volt meleg száraz ruhában állni, de sajnos senki figyelmet nem kerülte el az egyre sűrűsödő tüsszögésem.
- Gyere ide kedvesem- intett magához a javas asszony, teljesen megfelejtkezve az előtte álló kis szőke lányról.
Alaposan megvizsgált mintha csak a mugli orvosnál lettem volna aztán a kezembe nyomot egy fúra szagú löttyöt.
- Ez megelőzi a komolyabb panaszokat és azonnal megszünteti a megfázást- magyarázta az asszony miközben kezével noszogatót, hogy igyam ki a poharat. Orromat befogva nyeltem le a borzalmas gyógy italt aztán borzongva tovább is álltam.
- Azért ennyire csak nem lehet szörnyű- nevetett Fred mellettem.
- Meg kóstolod?- pillantottam fel rá.
- Hogy mondjak nemet egy ilyen ajánlatra?- tette fel a költői kérdést. Mélyen a szemebe fúrta a tekintetét, kacsintott és közeledni kezdet az arca az enyémhez.
- Milyen kár, hogy most túl sokan vagyunk- suttogta ajkaimra miközben kezével azt hiszem a többiek felé intett. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg arra álltak amerre mutatta hiszen nem tudtam elszakadni a huncutul csillogó barna szempártól. Valaki megköszörülte mellettünk a torkát mire Fred hátrébb lépet de a mosolya levakarhatatlanul az arcán maradt. Oldalra fordítottam a fejem és barátaink mosolygó, esetleg undorodó csoportja fogadót. Persze Harry és Ron volt az aki fintorral figyelte a kis flörtünk de persze ők is drukkoltak ennek a még ki nem teljesedet kapcsolatnak.
- Farkas éhes vagyok- törte meg a kínos csendet Ron.
- Te mikor nem vagy az?- replikázott azonnal Hermione.
George pacsira emelte a kezét és megdöbbenve fogadtuk, hogy Hermione nevetve bele is csapót.
A döbbenetből felocsúdva indultunk meg a nagyterem felé. Mindnyájan egy kupacba tömörültünk és nevetve meg a versenyen merengve kezdtünk neki az ebédnek. Hamarosan Seamus, Dean és Neville is csatlakozott a csapatunkhoz. Utóbbiról kiderült, hogy távollétünkben ő oldotta meg a problémát, így Neville fürdőt a hálánkban míg a két fiú nevetve mesélte kezdeti kétségbeesését.
- Azt hitte véged- kacagott Seamus. A magam részéről csak mosolyogva hallgattam a harsány fiú és barátai beszámolóját. Hiába kérdezték tőlem vagy Hermionétól milyen volt a víz alatt vagy, hogy kerültünk oda, nem tudtunk választ adni. Később a klubhelyiségben folytattuk, akkor már szinte az összes griffendélessel kiegészülve. Hasonlóan mint az első próba után most is kiengedtük a gőzt és bulit csaptunk. Itt most nem volt tojás, nem volt megoldandó feladat vagy rejtély ami bezavart volna. Így Harry mosolyogva és eggyel kevesebb gonddal élvezte az estét.

Sziasztok!
Hoztam nektek egy meglepetést. Gondoltam ha már itt a sulikezdés kijár nektek egy kis ajándék. Kinek, hogy telt az első pár napja? Milyen újra suliban lenni?
Ui: Lassan de biztosan elérjük az utolsó részeket ahol majd értelmet nyer a könyv címe is. Remélem már várjátok mi lesz Fred és Liz kapcsolatával, hogy lesz-e egyátalán kapcsolat.😘

A megmentő  [Fred Weasley ff]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora