A megmentő [Fred Weasley ff]

12. rész

A hajnali derengésben titkos küldetésre indultam, hogy még egy sürgető feladatot elintézek. Ez volt az egyetlen dolog amit senki másra nem bízhattam és csak egy ember tudott róla, de most őt sem avathattam be. A megszeghetetlen eskü úgy keringett felettem mint egy lecsapásra váró pallos és az előtt cselekednem kellett, hogy a háború kezdetét veszi. Fel öltöttem az álcámat, kámzsát húztam és a Malfoy villa elé hopponáltam. Hatalmas, komor és veszélyes, ez volt az első három dolog ami eszembe jutott a kovácsolt vas kapu előtt. Emellett lenyűgözött a látvány és biztosra vettem, hogy egy ilyen helyet a mágia véd és nem jutok be egyszerűen. Azért megpróbálkoztam a legegyszerűbb dologgal és megpróbáltam belökni a hatalmas kaput. Meg nem mozdult ugyan, de egy rekedtes öreg hang megszólalt valahonnan a közelből.
- A Malfoy családhoz a belépés tilos.
- Lucius Malfoyt keresem, egy régi barát küldött- feleltem határozottan, mintha nem az ördög barlangjába készülnék.
- Halál fia vagy ha hazudni mersz a birtok őrének- csikorogta a hang és a kapu kitárult. Komolyan a kapuval álltam le beszélgetni? Megráztam magam és a kavicsos felhajtón megindultam a célom felé. Nem csak maga a ház volt hatalmas az azt körülvevő birtokra még vagy öt hasonló méretű ház ráfért volna kertel. A sövények szépen zöldeltek és mind formára nyírva lengedeztek a szellőben, valahol a ház hátulján tavacska helyezkedett el és a gyér napfényben meg-meg csillant. Ha nem lett volna ennyire komor és színtelen még azt mondanám szívesen élnék itt, de hiányzott az apró virágok színkavalkádja a sok zöld közül. A falak piskos fehérek szegélyei pedig feketék és csak akkor vettem észre, hogy közvetlen a fal mellett fehér rózsák sokasága nyílik amikor elég közel értem az ajtóhoz. A feketére festett ajtón egy ezüst kígyó alakú kopogtató virított fényeszre csiszolt vörös szemmel. Még minimalista stílussal is fényűző volt az egész és szerencse, hogy nem tátottam el a számat csodálkozásomban. Épp a kopogtatóra emeltem a kezem amikor az ajtó kitárult és a patkány képű Pettigrew kukucskált ki mögüle. Felsőbbrendűséget színlelve meg emeltem a fejem és minden további szó nélkül beléptem a tágas halba. Számíthattam volna rá, hogy itt sem fogad több szín és pontosan az fogadott amire számítottam. Fekete és fehér járó lap, piszkos fehér falak és ezüsttel szegélyezett sötétzöld bútorok.
- Ki maga?- harsant az ismerős hang mögülem.
- Egy jó akaró küldött- fordultam a hang irányába és egyenesen Lucius Malfoy rideg de túlontúl megviselt arcával találtam szembe magam- Küldje ki a patkányt és hívja ide a családot, bizalmas beszélgetést szeretnék magukkal folytatni.
Mr Malfoy intett új inasának aki elsietett mögötte a lépcsőn, aztán eltűnt egy fordulóban.
- Nem rémlik, hogy láttam volna valaha- méregetett a férfi.
- Nem is én vagyok a lényeg uram hanem a megbízom, vele már találkozott.
- Árulja hát el ki az- parancsolta, de a félelem legkisebb jelét sem mutattam és mintha csak otthon lennék helyet foglaltam a kandaló előtti kanapén.
Megvártam míg a család többi tagja is megtalálja a nappalit és értetlen arccal helyet foglalnak ők is.
- Megkérhetem, hogy védje le varázslattal a szobát?- pillantottam a családfőre. Meglepetésemre ahelyett, hogy a séta botja felé nyúlt volna csak a feleségére pillantót. Tehát nincs pálcája. Mondhatnám, hogy ettől olyan megviselt, de az egész család annak tűnik, úgy érzem az uruk nem bánik kesztyűs kézzel velük.
- Most már el árulja ki küldte?- kérdezte idegesen és állandóan az ajtóra tévedt a tekintete. Úgy gondolom Voldemort felbukkanását várja így fogytán az időm.
- Azzal megszegném az esküm, de annyit mondhatok, hogy a jó akaró is a megszeghetetlen eskü alatt cselekszik- elő vettem három gondosan össze hajtott borítékot és feléjük nyújtottam-, tanulmányozzák a címet aztán adják vissza a papírokat.
Vártam pár percet aztán előre nyújtottam a kezem és egy laza pálca intéssel magamhoz vettem a papírokat.  Le guggoltam a kandalló elé és addig ott is maradtam amíg az utolsó darab fehér lap is el nem égett aztán eltüntettem a hamut is.
- Fontos, hogy bízzanak bennem, a fiúk majd elmondja miért tehetik ezt meg- pillantottam Dracora akiben a felismerés apró szikrája csillant- A Nagy úr nem tudhatja, hogy itt jártam és azt gyanítom hűséges ölebe már értesítette érkezésemről- óvatosan az ajtóban leskelődő férfira böktem a fejemmel- Úgy számolom perceim lehetnek szóval figyeljenek ide. Amint forró a lábuk alatt a talaj és észrevétlenül eltűnhetnek tegyék meg ott biztonságban lesznek a titokgazda nem adja ki magukat. Amint véget ér a háború levelet kapnak és visszatérhetnek lerendezni a dolgaikat, de legyenek mindig indulásra készen.
Döbbent csend fogadta a szavaimat aztán Draco volt az első aki megszólalt.
- Miért teszi ezt?- fel sem nézett rám a földet szuggerálta, de pontosan tudta ki vagyok.
- Az ígéreten túl bízik abban, hogy helyes döntést hoznak amint eljön az idő és jó oldalt segítenek. Most távoznom kell lejárt az időm, de ha kérdezik egy bogaras nő érkezett a kúriára és össze vissza hadovált. A részleteket találják ki maguk, de ha megkérhetem legyenek most rettentő bosszúsak és dobjanak ki a kastélyból.
Lucius Malfoy szemében a remény szikrájával idegesen felpattant és emelt hanggal mintha csak tényleg kiabálna és bosszús lenne megkérte feleségét, hogy vegye le a varázslatot. Az intett egyet és csendesen de haragosan felpattant.
- Megkérném, hogy távozzon és rontsa máshol a levegőt maga esztelen vén banya- harsant a férfi hangja- Soha többé ne merjen a birtok közelébe jönni különben megölöm.
Szélesre tárta előttem az ajtót és kilépet a takarásba.
- Köszönöm- suttogta aztán vissza lépet és becsapta az ajtót. Még a kapuban is hallottam a házból ki szűrődő hangokat és amint elég messze értem már hopponáltam is.

Napokig csendes volt minden és az eddig hozzám érkező jelentések sem számoltak be sok izgalmas dologról. Elérkeztünk a csendes várakozás korszakába. Az összes teendőm annyi volt, hogy megüzentem a Roxforti diákok számát, meg persze próbáltam utat találni a pénzhez amit a varázslók bakjában őriztek a széfünkben. Az elmúlt évek költéseitől sem csappant meg az összeg és szükségem volt belőle jó pár galleonra a diákok ellátására, de hiába törtem a fejem sehogy sem találtam megoldást. Pedig minden problémám megoldója épp a konyhában ténykedett egyik helyről a másikra hopponálva. Kézenfekvő megoldás volt és addig nem jutott eszembe amíg egy újabb adag kávé reményében le nem robogtam a lépcsőn. Sirius a hosszú asztal mellett ült kezében újsággal, Sipor pedig a konyhában ténykedett és a vacsoránkat készítette.
Egy darabig figyeltem ahogy eltűnik és újra felbukkan, aztán az ötlet olyan élesen hasított belém, hogy még a bögre is kipottyant a kezemből.
- Megvan- kiáltottam boldogan. A manó elém hopponált és újjá varázsolta bögrét aztán eltűnt és egy teli bögrét nyomott a kezembe.
- Mi van meg?- hajtotta le az újság sarkát Sirius.
- Hogy hogyan is jutunk be a bankba- kortyoltam egyet aztán leültem mellé. Intettem egyet a pálcámmal és a régi viharvert tervrajz azonnal a kezembe repült. Szét terítettem és a bögrémmel szorítottam le a számunkra érdektelen résznél.
- Itt a mi széfünk- böktem a helyre- itt pedig- az újam pontosan középre húztam- a koboldok, igaz?
- Még mindig nem értem, hogy akarsz bejutni- rázta a fejét.
- Mindjárt rá térek- legyintettem és tanulmányozni kezdtem a térképet- Ahhoz, hogy ők innen- ide jussanak használniuk kell ezt az útvonalat- mutogattam össze vissza és csak remélni mertem, hogy érti- Nagyjából tíz percünk lenne bent mire egy kocsi lejut és kinyitják az ajtókat. Ki az egyetlen aki képes lenne azonnal az ajtó túl oldalán teremni, tíz perc alatt elég gallaont gyűjteni és vissza térni ide?
Sirius óvatosan Siporra pillantott aki nekünk háttal ténykedett a konyhában.
- A manókat nem köti a bűbáj azonnal oda hopponálhat és ki is jöhet anélkül, hogy bárki is észre venné, azt hinnék meghibásodott a rendszer, de tíz perc elég lenne, hogy össze szedjük a pénzt.
- Mi van ha valami miatt mégsem jutok ki?- rázta a fejét Sirius- Nekem még mindig elég kockázatosnak tűnik.
- Nem az mert senki nem gondol arra, hogy egy manó betörhet hiszen akinek manója van nincs szüksége arra, hogy be törjön oda maguktól pedig nem teszik meg- magyaráztam továbbra is bízva a sikerben.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet e, de ennél jobb nincs, viszont egyedül kell, hogy menjen, ha bukik a terv téged nem kaphatnak el.
Mind a ketten a manóra néztünk aki fütyörészve főzőcskézett a konyhában és úgy tűnt egyáltalán nem érdekli a beszélgetés.

Sipor a végletekig hűséges volt a Balck házhoz és annak lakóihoz, így biztosra vettem, hogy nem ver át minket. Ha a szobámból el is tűnt egy ruha az mindig frissen mosva élére vasalva került vissza és a leveleimet is kérdés nélkül hozta vitte. Emlékeztem rá, hogy valahol a fiókban akad egy régi óra amit a manóra aggathatók. Egymás után forgattam fel őket, de csak nem találtam ez említett tárgyat pedig fontos lett volna a kijutás szempontjából. Halk kopogást hallottam aztán az ajtó nyikorogva kitárult.
- Ez az anyámé volt, talán még örül is neki a manó- nyújtót felém egy régi nyakéket rajta apró órával.
Hálásan rá mosolyogtam és követtem lefelé vissza a konyhába.
- Sipor- szólítottam magamhoz- fontos feladatot bízok rád szóval jól figyelj.
- Ahogy parancsolod úrnőm- felelte mint mindig.
- Nézd meg ezt a tervrajzot- böktem az asztalra- Ide kell bejutnod, itt találod a Potter vagyont és az lesz a feladatod, hogy annyit kihoz amennyit csak tudsz- elé raktam egy régi foltos zsákot amiről úgy gondoltam elég jól bírja a korához képest- Fontos, hogy az ajtón belülre hopponálj és amint megszólal a riasztó maximum tíz perc alatt vissza is térj ide.
Hatalmas szemeivel végig pásztázót a tervrajzon aztán apró kezeibe vette a zsákot.
- Itt ez az óra nézd meg pontosan mennyi az idő és legkésőbb tíz perc múlva térj vissza- ismételtem majd a nyakába akasztottam az órát.
Fel emelte és alaposan át tanulmányozta a számokat aztán eltűnt. Mellettem Sirius is megnézte az időt aztán le sem vette a szemét az óra számlapjáról. Nem bírtam a feszült várakozást szóval most én töltöttem két italt.
- Ha nem sikerül neki akkor honnan szerzünk elég pénzt a diákok ellátására?- kérdeztem és közben realizáltam, hogy egy perc már el is telt.
- Pár galleont össze tudnánk kaparni abból amit Sipor össze gyűjtögetett, de azon rajt a Black ház címére és közel sem lenne elég- felelte aztán lehúzta a poharat.
- Tartottam tőle, hogy ezt mondod- sóhajtottam aztán követtem a példáját.
- Ha minden kötél szakad az ikrek biztosan segítenek- dobta be az ötletet.
- A bevételük nagyrésze a bankba kerül és feltűnő lenne most kivenni egy ekkora összeget- feleltem.
Le sem vettük a szemünk az óráról beszélgetés közben. A lábam idegesen fel alá járt és inkább kitapogattam a poharaink.
- Még öt perc- suttogtam egyre idegesebben.
- Meddig tarthat vajon a zsákot telle szedni?
- Fogalmam sincs- rántottam meg a vállam mintha csak látná aztán lehúztam az italt. Valószínű ő is így tett mert a poharak egyszerre koppantak az asztalon.
- Sok múlik ezen a main és nem tetszik, hogy nem vagyok ott- félre sandítottam, hogy újra töltsem a poharakat.
- Sipor nem hagy cserben- simított végig óvatosan a kezemen.
- Nem is attól félek, hogy cserben hagyna- sóhajtottam aztán elfelejtkezve magamról behunytam a szemem és meg masszíroztam az orrnyergem. Sirius pohara koppant az asztalon én pedig magamhoz tértem. Felkaptam a fejem és meglepetten vettem észre, hogy a manó áll előttem. Nyolc perc, ennyi kellett ahhoz, hogy tele szedje a zsákot. Örömömben azt sem tudtam, hogy sirjak vagy nevesek a mogorva kis lény már le is ugrott az asztalról és szó nélkül folytatta a vacsora főzést.

Boldog karácsonyt mindenkinek🎄
Lizie8722 nem szóltál, hogy pakoljam kifele a részt amilyen gyorsan csak tudom, de nem felejtettem ám el.