A megmentő [Fred Weasley ff]

10. rész

A reggel drasztikus módon tudatta velem, hogy újra elérkezett. A nap sugarai célba vették a szemem és a félálomban lévő derengésen áthatolva felébresztettek. Előttem egy elmosódott tinta foltos pergamen hevert, ezt használtam párnának. Az ágyam ugyan zilált volt de látszott, hogy nem ott tértem nyugovóra. A rossz álmoktól űzött éjszakáim alatt a lepedőt rongyosra gyűrőm és valahogy reggelre mindig bele csavarodom, most viszont stabilan a helyén volt és csak egyetlen ránc mutatta esti szándékaim. Mellettem hevert a pennám, egy fiók mélyén talált régi pávatollból készült darab aminek mára már megfakult szépsége. A tinta tartóból lassan csorgott a karmazsin vörös tinta és kis tócsát képzet a kopott barna asztalon. A lábam zsibbadt de megtettem az első tétova lépteket, mint az újszülött őzgida úgy tántorogtam át a szobán. Egy régi, átkok szabdalta pólóval itattam fel a kiömlőt folyadékot aztán újra elhajítottam a szoba egyik sarkába. Elvánszorogtam a mosdóhoz, hogy hideg vizes törölközővel dörgöljem ki az álom utolsó cseppjeit is szemem sarkából. Elidőzött a pillantásom a sápadt beesett arcú, karikás szemű lányon aki vissza nézett rám. Úgy éreztem a háta mögött több szenvedés lapul mint amit fiatal korához képest el kellett volna szenvednie, de a szemében lobbanó harag és gyűlölet táplálta tűz úgy tűnt nem alszik ki. Utoljára végig néztem rajta majd a mosdót elhagyva össze kaptam magam és némi emberi formát öltöttem. Ideje volt a valóságban is véghez vinni a tegnap este papira vetett tervet, méghozzá addig amíg késztetést érzek rá. Nem hagyok időt magamnak a megfutamodásra mert a végén még be beszélem, hogy ez nem az én sorsom és folytatom a csendes ténykedést.
- Sirius,- kiáltok remélve, hogy hallja és megállok a dolgozó szobám előtt- kérlek küld ide Siporral a reggelim és egy nagy adag kávét, azt hiszem ma nem bújok ki a szobából.
Nem érkezik válasz, de még félhomály dereng a szobában amikor megjelenik Sipor. A manó újabban megbékélt új gazdájával és a rengeteg emberrel aki jön meg megy ebben a házban.
- Úrnőm- olyan mélyen meghajol, hogy csúf kis orra a fa padlót súrolja.
Azt hiszem Sirius anyja megkövetelte ezt a bánásmódot mert Sipor képtelen Liznek hívni pedig számtalanszor kértem, így inkább én nyugodtam bele a megszólításba.
- Sipor ha nem bánod feladatot bíznék rád- kortyolok a kávémból aztán anélkül, hogy a manóra néznék folytatom- Tegyél egy látogatást a rend minden tagjánál és kérd meg őket, hogy háromra legyenek mind a konyhában.
Bólint aztán se szó se beszéd csak egy halk pukkanás és a manó kámforrá vált. Most, hogy magányosan maradtam a szoba falai között fáradtan kifújom a levegőt és hálát adók az egész kancsó friss kávéért, aztán bele vetem magam a munkába.

Úgy tűnt roskadozok a sok meg nem válaszolt levél alatt, de mire minddel végzek és lejegyzem magamnak az elintézni valókat rá jövök, hogy pusztán csak két tucat levéllel nem foglalkoztam ezidáig. Nagyobb rendet kéne tartanom az életemben és a dolgaim között is, de egyenlőre megteszi ha az utóbbival foglalkozom. A két tucat levélnek legalább fele foglalkozott a Roxfortban uralkodó helyzetekről. Eleinte segélykérések voltak a barátaimtól, persze kódoltan, aztán a harmadik levél után már csak azt ecsetelték, hogyan oldották meg ők maguk a problémát. Ezek a levelek ébresztettek rá arra, hogy borzasztó vezető vagyok és, hogy kevés időm volt felkészülni. Vajon a rendbéli tagok haragudnak amiért cserben hagytam őket? Pergament ragadtam és rögtön két levelet is elkezdtem írni. Sipor amint bejött tájékoztatni, hogy üzenetem célba ért és mindenki itt lesz, én már útjára is engedtem a két levéllel. Úgy határoztam, hogy ha az A terv kudarcot vall B tervként újult erővel vetem bele magam a rendbéli munkába. Elég volt a harcok és felkelések szításából és ideje a fontos lépésekkel törődni.

Mire a rend tagjai megérkeztek volna minden készen állt. A terveim katonás sorrendbe rendeződve várták, hogy ki osszam az utasításokat és fény derüljön kire milyen szerepet is szánok. Persze minden ászom nem terítem ki, egyenlőre csak kiélvezem, hogy amíg enyém a vezetés joga mindenki követi a parancsaim. A B tervhez szükséges elő intézkedések nem fognak akkora döbbenetet okozni mint az A terv ezért azt részletekben adagolom. Sirius velem szemben ülve próbálta leolvasni az arcom rezdüléseiben megbúgó rejtett üzenetet, sikertelenül. Ezt és persze a semmitevést, amiből bujkálása alatt bőven kijárt, megunva töltött két pohár lángnyelv whiskyt.
- Úgy gondolom szükséged lehet rá- gurította felém az asztalon a poharat akár egy régi filmben- Nem tudom mit forgatsz a fejedben és talán jobb ha nem is tudom, de én mindig itt leszek veled.
- Azon gondolkodtam mi lenne, ha most véget érne a harc és nem Harryé lenne az érdem?- lassan lögybölni kezdtem a poharam tartalmát.
- Harry feladata legyőzni Tudjuk kit és ezt senki más nem veheti el tőle- Sirius úgy beszélt mintha kőbe lenne vésve minden.
- A jóslat nem mondja pontosan, hogy róla  van szó, akár Neville is lehetne most Harry helyében- emlékeztetem a férfit de csak megrázza a fejét.
- Nem Nevillet jelölte meg egyenrangúként, bár megtehette volna és most a sorsunk egy kéttáblásba kezében lenne.
- Tény, hogy Neville eddig nem igazán volt a toppon, de talán ha ő kapja a figyelmet Harry helyett most minden másképp alakul.
- Ezt most csak azért mondod mert hiányoznak a szüleid és ha a Longbotom gyereké a feladat ők most élnének?
- Merlinre Sirius dehogy, nem vagyok ilyen önző- háborodok fel- Nevillenek úgy gondolom rosszabb lehet, hiszen a szülei bár élnek nincsenek maguknál, de nem ez volt a lényeg. Eljátszottam a gondolattal mi lenne akkor ha más győzné le nem Harry.
- Biztosra veszem, hogy be teljesíti a sorsát- bólintót mintha csak egészen másról beszéltünk volna.
- Abban a tudatban nőt fel, hogy neki kell legyőzni és bár a testvérem nincs akit a világon jobban szeretnék mint őt, de ettől egy kicsit nagyképű lett. Úgy gondolja rajta múlik a világ sorsa és a maga módján cselekszik, de a harcokból kimarad.
- Tényleg az ő kezében van a világunk sorsa- emlékeztet Sirius.
- Nem ő az egyetlen aki megteheti és épp azt kéne kihasználni, hogy mindenki ebben a tudatban él.- szemöldök ráncolva néz rám és látom rajta kezdi érteni a lényeget- Tudjuk ki arra számít, hogy Harry az egyetlen aki legyőzheti így senki mástól nem fél csak tőle. Használjuk hát ki ezt és támadjuk meg amíg hamis biztonságérzetben ringatja magát.
- Úgy gondolod sikerülhet?
- Egy próbát mindenképp megérne
- Ha kíváncsi vagy a véleményemre- bólintok, hogy folytassa nyugodtan- szerintem túl sokszor hallottad, hogy Harry nem segít a varázsvilágnak megszabadulni a gonosztól. Lépten nyomon olyanba botlunk aki kételkedik benne és kezdesz te is kételkedni a tulajdon bátyádban.
- Nem kételkedem benne, de ha egyszer az ő dolga lenne, hogy véget vessen az egésznek akkor most miért bujkál, miért nem harcol ő a rend élén és miért nekem kell?- rég el folytot indulatok törnek utat bennem- Dumbledore ki tanította a saját feladatára és vezette az útján akkor engem miért nem tudott? Hibát hibára halmozok és hagyom szenvedni az embereimet, a barátaimat.
- Harry pedig csak bujkál.
- Pontosan.
- Megértem, hogy kételkedsz mert nagy rajtad a nyomás, de hidd el Dumbledore nem úgy ment el, hogy nem volt kész terve. Mi csak bábuk vagyunk az egész játszmában és mindenkinek meg van a maga helye.
Az én szerepem lenne a vezér? Ugyan már ne álltassuk magunkat pocsék vezér és stratéga vagyok az öreghez képest meg pláne, akkor miért épp engem szánt erre az útra? Sirius kihasználta a hallgatásom és bár nem ittam meg még az első pohár borostyán színű whiskyt sem, ő újabb adagot töltött. Csendbe burkolózva húztam le a löttyöt és ebben a pillanatban az sem számított, hogy futótűzként égetett utat magának a gyomromig és ott még hosszú percekig lángolt mire semmivé foszlott.