A megmentő [Fred Weasley ff]

11. rész

Jó volt látni szedet vetett kis családom akik mellett igazán otthon érzem magam. Mr Weasley is velünk karácsonyozhatott, de az örömömre Neville szülei rányomták a bélyeget. Talán nem szép ezt így mondani, de az ő zavartságuk és öntudatlanságuk rosszabb mint maga a halál. A kórházi látogatás után fogadalmat tettem magamnak és Nevillenek is. Enyhíteni akarom a fiú fájdalmát, ahogy nekem enyhítette a Weasley család. Az igazi szülőket semmi sem pótolja de az űrt a lelkünkben enyhítheti valaki vagy valakik.
- Mikor legyen a következő Ds?- rántott vissza a valóságba Hermione hangja. Már a klubhelyiségben ültünk teljes csendben amit a lány tört meg. Nekem fel sem tűnt a helyzet kínósága annyira lefoglaltak a gondolataim.
- A hét végére tervezd, hogy legyen időnk vissza rázódni- Harry fel sem nézett úgy válaszolt neki. Karácsonyra meg vettem neki a saját Kviddics évszázadai című könyvet és most milliomodszorra olvassa újra.
Az órára pillantottam aztán mintha mi sem történt volna otthagytam a beszélgető bagázst. Jelenésem volt McGalagony előtt és már késésben voltam annyira elkalandoztam. Visszhangot vertek a lépteim pedig nem volt sem késő sem kevés tanuló az iskolában, de úgy tűnik mindenki a barátaival volt elfoglalva. Halkan kopogtam és egy szabad kiáltás után beléptem a félhomályos terembe. Minden olyan volt mint mikor az első különórám alkalmával jártam itt.
- Emlékszik még a tavaly tanultakra?- kérdezte és félre tolta a jegyzeteit.
- Igen- bólintottam.
- Akkor most alkalmazza egy emberen- szigorú pillantást vetett rám.
- Tessék?- hőköltem hátra- Nem az még nem megy- azonnal tiltakozni kezdtem mire ő leintett.
- Ma kivételesen a gyógyítással foglalkozunk és magára vár egy beteg a gyengélkedőn- magyarázta.
Csendben baktattam utána és magamban próbáltam felidézni a gyógyítási folyamatot. A könyv egész fejezete átpörgött a fejemben. Tudtam mit kell csinálni, de amikor megláttam ki fekszik az ágyon azonnal minden gondolat ki repült a fejemből.
- Mr Weasley vállalta, hogy segít nekünk ma este- McGalagony szigorúan a fiút nézte míg beszélt- Bár meglepő,- kapta rám a tekintetét- hogy semmit nem tudott a maga erejéről.
- Az igazgató azt mondta senkinek ne mondjak semmit- nagyot nyeltem mire a tanárnő szigorú arca megenyhült.
- Most már késő kedvesem, de gyorsan lásson hozzá- a kezével hessegetni kezdet.
- Mi lesz ha nem sikerül?- pillantottam fel rá félve.
- Akkor a Szent Mongunba szállítják- felelte.
Rémülten léptem az ágya mellé és azonnal a kezéért nyúltam. Behunytam a szemem és minden erőmmel azon voltam, hogy magához térítsem. Amikor már húsz perc elteltével sem történt semmi és én sem lettem gyenge az erőm átadásától kétségbe estem. Azzal nyugtattam magam, hogy nem halott és nem futottam ki az időből, de egyre nehezebb volt koncentrálni. Mély levegő, szem behuny és koncentráció. Láttam magam előtt a vékony fonalat amit kettőnk közé képzeltem és láttam a fehéren világító erőt a kezeimben. Már csak felé kell küldenem a fonalon keresztül. Nem nehéz meg tudom csinálni. Az erő elindult, a fonal fehér fénnyel izzott, de fél úton elhalványult és olyan gyorsan tért vissza a kezeimbe, hogy nem tudtam követni. Újabb mély levegő és újabb próbálkozás. Most már az egész testem vakító fehérség borította én pedig az összeset felé irányítottam. Ha kimerítem a készletet meghalok, de ha nem teszek semmit Fred talán örökké így marad. Az összes erőmet össze szedve indítottam útjára a fehér fényt. Célt ért és Fredet halvány derengés vette körül, de még nem ébredt fel. Gyógyulni kezdet éreztem minden porcikámban, de ez nem volt elég ahhoz, hogy felkeljen. A következő lökéshullám után a körülöttem áramló erő halványodni kezdet, de közel sem volt olyan halvány mint Fred körül. Amikor odáig értem, hogy fényeink egyforma fénnyel vettek körbe minket megálltam és nála tartottam az erőt. Elégnek kell lennie és amint magához tér megszakítom a kapcsolatot. Olyan hirtelenséggel ült fel, hogy hátra hőköltem és nem volt időm megszakítani a kapcsolatot. A fehér fény amit neki át adtam vissza száguldott hozzám és szinte mellbe vágott az ereje. Fred rám pillantott én pedig kinyitottam a szemem. A valóságban is szembe találtam magam a hívogató szempárral pedig már azt hittem vissza zuhany a párnák közé. Az erőm vissza tért hozzám ő még is jól volt. Nem értettem ki történt. Gyengének kéne lennem és neki kellett volna adnom az erőm egy részét ahhoz, hogy most így bámulhasson. De nem voltam gyenge és nem is maradt nála semmi mégis jól volt és haragosan bámult, de nem szólt semmit. Tudtam, hogy majd akkor von kérdőre ha a tanárnő már nem hallja. Szorosabbra húztam magamon a talárom és McGalagyonyra néztem. A tanárnő egy bögre forró csokival a kezében állt előttem a javasasszony pedig Fredhez ment egy hasonló bögrével.
- Idd meg ez vissza hozza az erőd- parancsolt rám a nő.
- Nem vett el belőle- suttogtam még mindig elképedve mire McGalagony szemöldöke is felszaladt.
- Hogy érti?
- Nem szakítottam meg a kapcsolatot amikor felébredt és az erő vissza áramlott hozzám. Nem értem tanárnő- ráztam a fejem- Eddig mindig el vett belőlem a varázslat most meg semmi és Fred is jól van.
- A könyv nem ír ilyenről- eszeveszett gyorsasággal lapozgatta az említett tárgyat- Mindenképp jegyezze fel az észrevételeit a naplójába. Majd megbeszéljük, hogy mi történt most menjen valaki már vár magára- fejével a kíváncsian vizslató Fred felé bökött. A fiú ágyához sétáltam és megfogtam a kezét újra. A tekintete nem ígért sok jót de készségesen megfogta a kezem.

Mikor már felfelé tartottunk a klubhelyiségbe sem szólt egy szót sem. A kezemet szorította, úgy vezetett maga után, de csak nézet előre a semmibe. A csend kínos falat vont közénk amitől kellemetlenül éreztem magam. Feszengve sétáltam mellette egészen a kanapéig. Rámutatott amit úgy vettem, hogy most üljek le, ő pedig fel alá sétált előttem a már amúgy is kopott szőnyeget tovább koptatva.
- Miért nem szóltál semmit?- az orrnyergét masszírozta és hirtelen megtorpant előttem- Nem gondolod, hogy egy ilyen fontos dologról tudnom kéne?
- Nem mondhattam el- motyogtam- Dumbledore azt mondta nem tudhat róla senki.
- Én meg egy senki vagyok ugye?- hirtelen lehajolt hozzám és megemelte az állam.
- Ez miben más mint amikor te nem beszélhettél nekem, hogy hol vagy a nyáron?- pattantam fel dühösen. Ennek a mozdulatnak hála el löktem magamtól a fiút.
- Az a biztonságod szolgálta és Dumbledore a titok gazda én nem írhattam volna le neked- fojtott de dühös hangon beszélt nehogy meghalljanak minket.
- De még csak egy levelet sem küldtél. Azt sem tudtam mi van veled és, hogy mit jelentett az az átkozott csók- fakadtam ki- Otthagytál az állomáson aztán meg nem is jelentkeztél és még neked áll feljebb, hogy nem mondtam el valamit.
- Nem tudtam, hogy nem írhatok én úgy tudtam hamarosan követsz az Óduba, de most nem ez a lényeg- megrázta a fejét, hogy újra a jelen problémáira koncentráljon- Mikor akartad elmondani?
- Még nem most az tuti- sóhajtottam- Nem kellett volna tudnod róla mert így egy halálfaló könnyen kiszedheti belőled.
- Azt hiszed el árulnálak nekik?- most már teljesen kikelt magából. Hitetlenkedve nézet rám aztán mintha csak vicceset mondtam volna megrázta a fejét és faképnél hagyott.