A megmentő [Fred Weasley ff]

4.rész

A bolgárok kabalái egész megzavarták a fiúk eszét. A véla táncosok miatt Harry szemét takargatnom kellett Ront pedig a korlátról rángattam vissza. Fred meglepően jól bírta de George annál kevésbé de ikre kedvesen tarkón csapta.
- Hé ezt most miért kellett- kapta kezét a fájó pontra.
- Magával ragadót a látvány- mutatott a levonuló táncosokra.
- Téged miért nem?- mérte végig testvérét.
- Engem egészen más ragad magával.
Tekintete felém vándorolt és le sem vette rólam amíg arcom lángra nem kapót. Olyan vörös lehetek most mint egy érett paradicsom. Óvatosan végig simított arcomon mire kirázót a hideg és inkább a pálya felé fordítottam a tekintettem.
Fred Weasley egyértelműen szórakozik velem és csak egy újabb tréfa lennék neki. Na azt már nem, hallod Fred ebből te nem eszel. Ott és akkor döntöttem úgy, hogy visszavágók a saját fegyverével.

A meccs végeztével az írek győzelmét ünnepelve vonultunk le. Persze az ikrek öröme még kirobbanóbb volt mint az összes szurkolóé hiszen nyertek a fogadáson. Hozzá tenném nem kis összeg üti így a markukat. A sátrakba vissza vonulva hangosan énekelték az ír indulót és boldogan ugráltak amíg a lábuk bírta. Személy szerint én mentem volna aludni és már pizsamában ültem amikor hangos kiáltások és robbanások érték el a sátrat.
- Biztos az írek ünnepelnek- rántotta meg a vállát Ron.
- Nem ünnepelnek- rontott be Mr Weasley- Kapjátok össze magatokat elmegyünk. Fred, George vigyázatok a többiekre, Bill, Charlie, Percy gyertek velem.
Magamra kaptam egy pulcsit és kirohantam a sátorból. A káosz ami ott fogadót egy pillanatra megállásra késztetett majd együtt az ikrek után rohanni kezdünk az erdő felé. Fred elkapta a kezem és maga után húzva vezetett amíg George Ginnyvel tette ugyan ezt. Lélekszakadva rohantunk az erdő sűrűjébe és meg sem álltunk amíg a zajok el nem haltak. A sötétben körbe kémleltem a többiek után kutatva de senki nem jött mögöttünk. Hirtelen a rosszullét kerülgetett és kétségbe esve indultam meg vissza.
- Ne,- kapott el valaki hátulról karjait körém fonva- nem lesz semmi bajuk biztos leszakadtak valahol. Együtt keressük meg őket nem mehetsz sehová egyedül.
Bólintottam és a sort vezetve megindultam azon az útvonalon amin jöttünk.
- Ne siess- szólt rám Fred- még az hiányzik, hogy te is eltűnj.
Lassabbra vettem a lépteim de a sokk miatt megszólalni nem tudtam.
A robajok szépen lassan elhaltak helyüket átvette a rémült sikoly. Az erdő szélére érve már megpillantottuk az égboltot.
- A sötét jegy- suttogta mellettem Fred és azonnal magához rántott.
Az égen egy hatalmas szimbólum jelent meg, egy koponya és abból előmászó kígyó.
Értetlenül álltam a fiú karjai között aki úgy szorítót mintha attól tartana szerte foszlók a kezei között.
- Mi az a sötét jegy?- pillantottam fel rá.
- Apáék szerint- szólalt meg halkan Ginny- Tudodki jele. Ahol az megjelent az égen azt jelentette, hogy ő ott járt és pusztulást hagyott maga után.
Elhűlve pillantottam újra az égre. Ha a jel fent van az azt jelenti, hogy Voldemort él és itt van. Fred karjait lehámoztam és futásnak eredtem nem foglalkozva a kétségbe esett kiáltásaival. Meg kellett találnom Harryt, mellette kellett lennem, hiszen ha ő meghal vele halok én is. Fred rohant utánam és hosszabb lábainak hála hamar utol ért. Elkapta a derekam ezzel megállásra késztetve. Körbe nézve láttam, hogy az emberek nyugodtan mennek vissza sátraikba és Fred is a mieink felé kezdet húzni.
- Harrynek nincs semmi baja- súgta a fülembe- de nem élném túl ha neked lenne.
Fel sem fogtam, hogy miket mond inkább csendesen baktattam mellette.
Fel alá járkáltam a meglepően tágas sátorban mikor Mr Weasley betoppant a többiekkel. Azonnal ikrem nyakába ugrottam és szorosan magamhoz öleltem.
- Aggódtam érted- toltam el egy kicsit.
- Én is érted- simított végig arcomon.
- Te idióta- lökte meg Fred- A húgod majdnem a vesztébe rohant miattad.
- Micsoda?- fordult felém újra.
- Nem rohantam volna a vesztembe- kezdtem.
- De igen, hogyha nem foglak vissza addig mész amíg valaki olyanba nem botlasz aki bánt- szúrta közbe Fred.
- Nem vagyok olyan törékeny virágszál mint, hogy azt ti gondoljátok- förmedtem rájuk.
- Gyerekek nyugalom- csitított minket Mr Weasley.
Az idősebb testvérekkel együtt magyarázta el nekünk a történteket aztán pakolni és aludni küldőt minket.

Reggel a zsupsz kulcsoknál hatalmas volt a sor de szerencsére alig 10 perc után mi is sorra kerültünk. Kaptunk is egy régi vödröt ami egy perc múlva indult és újra a dombon kötöttünk ki. Csendben sétáltunk haza ahol Mrs Weasley már várt ránk és azonnal az ikrek nyakába borult.
- Csak az járt a fejemben, hogy haragban váltunk el. Ha bármi történt volna veletek- szipogta a nő.
Egyesével mindenkit megölelt amíg Mr Weasley a kezében tartott újságot olvasta. Még az asztalhoz ülve is a lapokat forgatta majd mérgesen lecsapta maga mellé.

Reggeli után mindenki a saját szobájába ment hiszen az éjjel történtek óta senki nem aludt. A lányokkal mi is a szobába indultunk ahol hatalmas meglepetés fogadót. Egy szalaggal át kötött lyukacsos doboz foglalt helyet a nekem kijelölt matracon. Csodálkozva léptem oda és óvatosan leguggoltam elé. Lassan oldottam le a szalagot hátha ez csak egy tréfa az ikrektől. Az apró kártyát ami leeset a kezembe vettem és olvasni kezdtem az ívelt betűket.
Utólag a születésnapodra.
             Weasley család
A doboz tetejét levéve aprót sikkantottam örömömben. Egy fekete alapon vörös foltos cica aludta doboz aljában. Lassan nyúltam be érte és amint a kezem bundájához ért felkapta a fejét és rám nézet. Az egyik szeme körül egy vörös folt helyezkedett el.
Apró és könnyű cica, szemei csodálatos borostyán színűek amikkel most engem vizsgálgatott. Kezemben az apró állattal szaladtam le a konyhába és azzal a lendülettel Mrs Weasley nyakába ugrottam.
- Köszönöm, köszönöm,  köszönöm- hálálkodtam boldogan. Gondolkodás nélkül szaladtam most Ronék szobája felé. Szinte rájuk törtem az ajtót ami mögött Fred épp pólót váltott. Ijedten csuktam vissza z ajtót de az újra kinyílt. Szélesen mosolygó Fred állt előttem még mindig póló nélkül.
- Gyere csak- állt arrébb.
Pironkodva léptem beljebb egyenesen Harry elé és a kezébe nyomtam a cicát.
- Mit kezdjek vele?- nézet felemelt szemöldökkel az állatra.
- Semmit ő az enyém Mrs Weasley vette a család nevében születésnapomra- lelkendeztem.
- Aha- húzta el a száját- nagyon szép.
A kezembe nyomta a cicát én pedig már siettem volna újra ki mikor Fred megállított egy kérdéssel.
- Mi lesz a neve?
- Rozsdás- mondtam rá se nézve a fiúra. Kicaplattam az ajtón újra a szobánkba léptem majd letettem a cicát a matracra.
- Vigyáznátok rá amíg lezuhanyzom?- néztem a két lányra.
- Persze Csámpás biztos örül a társaságnak.
Mire vissza értem Csámpás a legmagasabb szekrény tetején gubbasztott és onnan méregette a csöpp cicát. Rozsdás keservesen nyávogót a szekrény tetejét bámulva.
- Az anyjának hiszi- állt mellém Ginny- amióta elmentél ez megy. Csámpás anya lett és úgy tűnik nem tetszik neki a helyzet.
Nevetve kaptam fel a kis cicát aki azonnal dorombolni kezdet. Lefeküdtem a matracra a hasamra tettem a kis puhaságot és addig simogattam amíg a szemeim maguktól le nem csukottak.