Szívdobbanás

Egyetlen boldogságom...

Miután Dani elment én a WC-re rohantam, hogy kihányjam a gyomrom tartalmát. Mocskosnak éreztem magam belülről, és muszáj volt megtisztítanom magam. Gyűlöltem Kolost, amiért ezt tette velem, hogy ilyenné változtatott engem. Ám nem tudtam megtenni. Képtelen voltam meghánytatni magam. Eszembe jutott, hogy Dani milyen nagy gondoskodással készítette nekem a reggelit, még mosolygós fejecskét is csinált nekem zöldségekből, mindent megtett, hogy a kedvembe járjon. Elsírtam magam és a WC-nek döntöttem a fejem. Hallottam, ahogy odalent kinyílik a bejárati ajtó. Tehát Milán hazajött.

- Megjöttem, hoztam Mekis kaját – kiáltotta.

Feltápászkodtam, megmostam az arcom és lementem a földszintre. Milán a konyhában volt, éppen a tűzhelyen lévő tepsiből falatozott. Edzős ruha volt rajta, felsője teljesen átizzadt, szőke haja nedves volt és csöpögött belőle az izzadság, de az is lehet, hogy víz volt.

- Te sütötted?

- Nem, Dani volt – válaszoltam és leültem az egyik székre.

- Finom.

- Milán beszélnünk kell – jelentettem ki, mire sóhajtott egy nagyot.

- Nem fogok bocsánatot kérni, ha ezt várod – fordult felém és a tepsivel együtt levágta magát velem szembe. – Helyesen cselekedtem és ezt te is tudod.

- Mond miért kellett belerángatnod őt? Miért? – sziszegtem.

- Mert már nem bírtam tovább nézni, hogy napról napra egyre mélyebbre süllyedsz. Aggódom érted, a kishúgom vagy és szeretném, ha boldog lennél.

- Próbálkozom Milán. Dolgozom...

- Ne hazudj nekem. Tudom, hogy kirúgtak tegnap.

Az ajkamba harapva sütöttem le a szemem. 16 éves koromban ott hagytam az iskolát, képtelen voltam a tanulásra koncentrálni a történtek után. Teljesen szét csúsztam. Azóta munkahelyről, munkahelyre jártam, Milán pedig minden követ megmozgatott, hogy segítsen nekem. Legutóbb egy kisboltban kezdtem el dolgozni, és el is voltam. Kihúztam ott 2 teljes hónapot, de tegnap... tegnap betántorgott egy csapat részeg srác és még több alkoholt akartak. Képtelen voltam kiszolgálni őket, elbújtam a raktárban, a főnök pedig kirúgott. Így megint munkanélküli lettem.

- Részegek voltak – suttogtam.

- Ezért van szükséged Danira.

- Nekem nincs Danira szükségem! – csattantam fel dühösen.

- De igenis van. Már azzal jót tett, hogy ide jött, visszatért beléd az élet valamennyire, pedig csak egy órát volt itt. Ismerd be, kurvára rá van szükséged.

- Tévedsz – ráztam meg a fejem.

Magamnak hazudtam. Igen szükségem volt Danira, és igen tényleg jót tett nekem ez a közösen eltöltött egy óra, de nem zúdíthatok mindent a nyakába. Nem tehetem meg vele megint, hogy a támaszomként használom. Nem akarom megint kihasználni őt.

- Tudod, ki mellett látlak ilyennek téged? Egyedül csak Dávid mellett, a fiad mellett van benned némi élet. Nekem ne mond azt, hogy Dani semmit sem jelent neked, mert ez hazugság.

Lehajtottam a fejem. A kisfiam Dávid az egyetlen boldogságom, miatta érdemes csak élnem. De bár ne úgy került volna az életembe, ahogy, bár ne Kolos lenne az édesapja. Soha nem fogja megtudni a kisfiam, hogy az apja megerőszakolt engem, drogtól ködös elmével. Könnyek peregtek végig az arcomon, kezem ökölbe szorult. Teljes szívemből gyűlöltem Kolost! A gyűlöletem napról, napra egyre erősebb lett. Miatta vagyok egy roncs, miatta van ez az egész.