Szívdobbanás

Bizonyíték

Másnap miután Dávidot oviba vittük nálunk gyűltünk össze. A tanácsot Milán hívta össze, hogy átbeszéljük a dolgokat. Itt volt apu, Dani úr, Zoli, Meli és persze Dani. Mind itt voltunk a nappaliban és arra vártunk, hogy megszólaljak. Aput figyeltem, aki aggódva nézett vissza rám. Nem értette, hogy mi történt, ám biztos voltam benne, hogy amint elmondom az igazságot, már nem lesz olyan értetlen, sokkal inkább olyan lesz, mint Dani. Daninak a felesége voltam és a szerelme, apunak viszont az egy szem lánya voltam. Az ő kis tündérkéje voltam, ha megtudja Kolos megerőszakolt, soha nem bocsátja meg magának, amiért nem volt ott, hogy megvédjen. Felálltam a kanapéról, amin eddig ültem, szorosan Danihoz simulva, és odamentem apuhoz. Belekuporodtam az ölébe és a vállára hajtottam a fejem, úgy, mint kiskoromban.

- Ugye tudod, hogy nálad jobb apa nincs a világon? – kérdeztem csendesen.

- Kezdesz megijeszteni – köszörülte meg a torkát.

- Sajnálom apu – nyomtam a nyakának az orrom és mélyen magamba szívtam az illatát. – Nem voltam veled őszinte, nem mondtam el az igazat, arról, hogy miként fogant Dávid. Kolos nem tudott a gyerekről, nem a felelősséggel elől menekült el.

- Ugye nem? – kapott levegő után mire szorosan behunytam a szemem.

- Sajnálom apu – nyögtem ki.

- Nem, az lehetetlen – rázta meg a fejét. – Ez képtelenség – ölelt szorosan magához. – Az én kicsikém nem – rázkódott meg a teste.

- Semmi baj apu – vigasztaltam, bár magam is sírtam.

- Már, hogyne lenne baj? Kudarcot vallottam, mint apa. Jobban is figyelhettem volna – nézett rám.

- Nem apu. Kérlek, ne hibáztasd magad. Az egyedüli hibás itt Kolos.

Ekkor Dani úr is megtalálta a hangját és az nem ígért semmi jót.

- Szeretnék bocsánatot kérni a fiam nevében. Mi nem erre neveltük.

- Az én hibám apu, te azt se tudtad mi történik. Kolos az én felelősségem volt és én nem figyeltem eléggé rá – szólalt meg Dani is.

- Ne kezdjétek el magatokat hibáztatni – ráztam meg a fejem szaporán. – Dani kérlek!

A szemembe nézett egy aprót biccentett és megpróbált megnyugtatóan rám mosolyogni. Több kevesebb sikerrel.

- Tegnap Kolos itt járt és a látogatása nem volt valami zökkenőmentes – vette át a szót Dani. – Én nem voltam itthon, Bogi hívott fel Dávid szobájába zárkózva.

- Dávid mentett meg engem. Lefújta Kolost bútor tisztítóval – pillantottam apura, aki összepréselte a száját.

- Tudja hol laktok. Veszélyben vagytok. Nem maradhattok itt – nézett a szemembe apu.

- Meg tudom őket védeni – jelentette ki Dani.

- Efelől semmi kétségem, de az öcséd bármire képes, azt hiszem ezt már bebizonyította. Az lenne a legjobb, ha hozzám költöznének.

- Mi a biztosíték arra, hogy ott nem talál rájuk? – szólt közbe Dani úr. – Mi sem mondtuk meg neki hol lakunk mégis itt van.

- Nem lenne jó még jobban összezavarni Dávidot. Csak pár napja lakik itt – szólt közbe Milán is. – Meg tudom oldani, hogy mindig figyeljék a házat, Bogiék biztonságban lesznek. Várjuk meg, mit fog Kolos lépni legközelebb, aztán cselekedjünk csak. Tudom Peti, biztonságban akarod tudni a lányod és az unokád, ahogy én is, de anyu biztonsága is fontos. Hamarosan szülni fog, nem kell neki a felesleges idegeskedés – nézett Milán apura.