Szívdobbanás

Eljött hát az igazság pillanata

Számoltam a perceket, és amikor a hívás után 10 perccel meghallottam Dani hangját elárasztott a megkönnyebbülés. Most már minden rendben lesz, Dani megvéd minket. Az ajtóra tapasztva a fülem hallgatództam, továbbra is magamhoz ölelve Dávidot, de már nem tudtam, hogy én vigasztalom őt, vagy ő engem. Olyan bátor volt az én egyetlen kis kincsem. Jött és segített nekem, felülkerekedve a saját félelmén. Mikor tenné ezt meg egy másik 5 éves? A fiam más volt, nagyon más. A koránál jóval érettebb és nekem ez volt a szerencsém. Ki tudja mi történt volna, ha nem jön és ment meg engem.

- Helló tesó – hallottam Kolos hangját.

- Mit keresel itt? – kérdezte vissza Dani.

- Már haza sem jöhetek a családomhoz? Sok minden megváltozott mióta távol voltam nem gondolod?

- Sajnálom, de nem kívánt ember vagy itt – jelentette ki Dani. – Kérlek, menj el magadtól.

- Mit mondott neked Bogi? Nagyon kíváncsi vagyok a meséjére. Egyébként dögös lett, jót tett neki a gyerek. Szívesen...

Ám nem bírta befejezni a mondatot. Hallottam, ahogy felborul valami, majd jött a dulakodás és Kolos tompa kiáltása. Aggódtam Dani miatt. Mi van, ha baja esik és... Nem Dani meg tudja magát védeni. Sokkal erősebb Kolosnál.

- Ne merészelj a családom közelébe jönni – sziszegte Dani.

- Ők az én családom bátyus – vágott vissza Kolos.

- Minden jogodat elvesztetted, amikor leléptél és tönkre tetted Bogi életét. Még egyszer nem fogom hagyni, hogy bántsd őt vagy a fiamat. Takarodj innen Kolos, különben a másik szemedet is kipingálom.

- Ő az én fiam, és nem fogom hagyni, hogy ellenem uszítsátok. Harcolni fogok a jogokért. Mond meg neki is, mond meg Boginak, hogy nem fogom ennyiben hagyni. Ő az én fiam és jogom van magammal vinni. Sokkal több mindenre vihetné mellettem, mint vele.

- Nem! Most pedig takarodj innen!

Egy ideig minden csendes volt, aztán lépteket hallottam és bekopogtak a szobába.

- Elment – mondta Dani csendesen. – Bemehetek hozzátok?

Felnyúltam, elfordítottam a kulcsot, majd a fiammal a karomban az ágyhoz mentünk és egymáshoz bújtunk. Könnyek peregtek végig az arcomon, ahogy Dani felmászott mellénk az ágyra és mindkettőnket átölelt.

- Itt vagyok – suttogta Dani.

- Nekem te vagy az apukám – nézett rá Dávid könnyes szemekkel.

- Hát persze, hogy én vagyok az – biccentett Dani és megsimogatta az arcát.

- Nem akarom a másikat. Gonosz. Bántani akarta anyut – villant meg a tekintete és ökölbe szorult a kis keze.

- De te itt voltál és megmentettél engem. A szemébe fújta a bútortisztítót – magyaráztam Daninak, de nem néztem rá.

Nem mertem a szemébe nézni, mert féltem akkor teljesen összetörök és nem akartam még jobban összezuhanni a kisfiam előtt.

- Egy igazi hős vagy – biccentett Dani.

- Anyáért mindent!

- Pontosan, édesanyádért mindent. Büszke vagyok rád fiam – puszilta meg a homlokát aztán a rám pillantott, de én behunytam a szemem. – Menj, mosd meg az arcod. Ne aggódj, az ajtó zárva van.