Szívdobbanás

Csak őszintén

Abban a pillanatban, hogy megpillantottam Kolos sportkocsiját leparkolni az utcán kirohantam a házból.

- Úgy közeledsz mintha elraboltam volna – köszöntött Kolos, aki maga is kiszállt a kocsiból.

- Mondtam, hogy szerezz be egy gyerekülést – mordultam rá. – Szia, édesem – öleltem szorosan magamhoz Dávidot.

- Szia, anyu – köszönt vissza és felnézett rám.

- Jól vagy? – kérdeztem megsimogatva az arcát.

- Már miért ne lenne jól? – szólt közbe Kolos. – Jól elvoltunk ma nem igaz?

Dávid erre megfordult és Kolosra nézett. A vállára tettem a kezem és én is Kolost fürkésztem hazugság jeleit kutatva rajta. Szinte biztos voltam benne, hogy alig foglalkozott Dáviddal.

- Azt nem tudom, hogy elvoltál-e, mert alig láttalak – vonta meg a vállát Dávid.

- Kölyök megmondtam, hogy sok a dolgom. Egy forgatás sok munkával jár. De nem volt baró, hogy híres színészekkel találkozhattál? Láthattad, hogy készülnek a filmek – mosolygott rá.

- Nekem mintha azt mondtad volna, időt akarsz vele tölteni. Legközelebb akkor ne forgatásra vidd, hanem mondjuk játszóházba – vetettem fel szorosan Dávid vállába kapaszkodva.

Nem csússz szét. Nem láthatja rajtad, hogy félsz tőle! Ne mutasd ki neki, hogy mit érzel igazából.

- Játszóházba csak gyerekek járnak – legyintett.

- De hiszen ő egy gyerek – nevettem el magam hitetlenkedve.

- Mindegy – sóhajtott fel. – Szinte biztos vagyok benne, hogy jobban érezte magát a forgatáson. Nem igaz?

- Tényleg jó volt – biccentett. – A titkárnőd nagyon rendes volt velem és anyu megsimogathattam egy farkast is.

- Na, látod? Te mikor vitted őt egy olyan helyre ahol farkast simogathat? – vonta fel a szemöldökét.

- Ez nem egy verseny Kolos – ráztam meg a fejem. – Menj be szépen és mosd meg a kezed. A kedvenc sütid van – simogattam meg Dávid haját.

- Rendben anyu – vágta rá és hátra se nézve beszaladt a házba.

- Jobban is megnevelhetnéd – jegyezte meg Kolos, mire ökölbe szorult a kezem. – Ne haragudj erős voltam.

- 2 nap. Egy hétköznap, egy hétvégén – nyögtem ki kerülve a tekintetét.

- Két nap? Komolyan csak két napot lehetek a fiammal?

- És többet nem hiányozhat az oviból. Ovi után menj érte – tettem hozzá.

- Miért nem nézel rám?

Megtettem és abban a pillanatban elkapott a rettegés. Hiába állt előttem makulátlanul, tiszta tekintettel, csak azt az éjszakát láttam. Szinte éreztem az alkoholtól büdös leheletét, a ködös tekintetét a fűtől, az állatias vicsorát, hallottam a szuszogását, hallottam a sörös üveg robbanását amint a falnak csapódik és éreztem a fájdalmat, azt az égető fájdalmat, amit nekem okozott. Most Kolos tett felém egy lépést és úgy láttam ő is arra az éjszakára gondol. Mintha megbánás csillant volna a tekintetében, de tudtam ezt soha nem tudja jóvá tenni. Bármennyire is próbálkozhat (már ha fog) soha nem tudja meg nem történté tenni.

- Tökmag – suttogta mire összerezzentem és hátra tántorodtam.

Egy kéz simult a vállamra és szorította meg, én pedig megkönnyebbülten dőltem neki Dani úrnak. Kolos arca bezárkózott és hűvös mosoly költözött az arcára.