Szívdobbanás

Egy hullámhosszon

Dávid mellett feküdtem az ágyban, összekucorodva és a hajával játszadozva szegeztem a tekintetem a Tv-re, amiben a Hupikék törpikék egyik része ment. Az agyam folyamatosan járt, fejben valahol Los Angeles környékén voltam és Kolost vertem agyon választékos módon. Ha lehet még jobban utáltam őt, eddig a pokolba kívántam, de ezúttal már azt szerettem volna, ha sehol se lenne. Egyszerűen azt akartam, hogy ne is létezzen. Körbe néztem Dávid szobájában, hogy eltereljem a figyelmem. Mikor megtudtam, hogy fiam lesz, egy pillanatig teljesen tanácstalan voltam. Fogalmam sem volt arról, hogy minek örülne egy fiú, valahogy mindig is a lányok felé húzott a szívem, de aztán egyre határozottabban élt bennem a szoba képe. A fal félig kék, színű volt, félig pedig fehér. A szőnyeg és a függöny ugyanúgy Oroszlánkirályos volt, mindkettőn Szimba volt látható, Timonnal és Pumbával. Az ágy mellett volt az éjjeli szekrény, rajta egy olyan éjjelilámpával ami úgy nézett ki, mint Lumiere a Szépség és a szörnyetegből. Volt rajta egy gomb, amit ha bekapcsoltál énekelni kezdett. A szobában volt még egy ruhás szekrény, egy íróasztal valamint egy polc, mesekönyvekkel és Bosszúállós figurákkal. Sokan talán megbotránkoznak ezen, de Dávid imádta a Bosszúállókat. Szilveszterkor néztük azt a nappaliban a családdal, és mint kiderült Dávid is nézte velünk, csak mi azt hittük, hogy alszik. Megpusziltam a homlokát és szorosabban magamhoz öleltem, ő pedig a hasamra hajtotta a fejét és megfogta a kezem. Mikor vége lett a mesének, felült és felém fordult.

- Ki volt az a bácsi anyu? Még mindig itt van?

- Igen szerintem még itt van. Dani egy régi jó barátom még az általános suliból. Ő volt a tesi és énektanárom nyolcadikos koromban.

- Akkor onnan volt olyan ismerős. Az albumban láttam – mosolyodott el.

- Igen édesem. De ő nem csak egy egyszerű barát.

- Ő a szerelmed? – kérdezte kíváncsian.

- Hát nem tudom, nem egészen... vagyis, nagyon kedvelem. Ez szerinted szerelem?

- Talán igen. Szeretnéd vele azt csinálni, amit a tévébe szoktak azok, akik szeretik egymást?

- Nem tudom. Figyelj édesem. Tudod meséltem, hogy vannak rokonaid apukád részéről is, de mondtam, hogy nem tartjuk velük a kapcsolatot. Egészen mostanáig. Dani ő apukád testévre édesem. Ő a te nagybátyád, olyan, mint Milán.

- A nagybátyám? – ráncolta a homlokát.

- Igen édesem és szeretne megismerni téged, ha te is ezt szeretnéd – fürkésztem az arcát reménykedve. – Dani nagyon rendes. Ő volt az, aki segített nekem, mikor a nagyi a menyországba költözött. Miatta kezdtem el újra zenélni.

- Azért van itt, hogy megint segítsen neked? Miatta voltál más az elmúlt pár napban?

- Igen.

- Értem. De ugye ő nem olyan, mint...

- Nyomokban sem hasonlít rá – jelentettem ki mire elmosolyodott.

- Szeretném megismerni őt.

- Akkor gyere – másztam le az ágyról és a kezemet nyújtottam felé.

- Anyu...

- Igen?

- Nagyon megijesztettem az előbb? – kérdezte bizonytalanul.

- Dehogy édesem. Teljesen lenyűgözted és nagyon bátornak tart – mosolyogtam rá.

Danira a nappaliban találtunk rá, éppen apuval beszélgetett, Milán pedig a konyhából tartott vissza felé, három alkoholmentes sör társaságában. Dani azonnal felállt amint észrevett minket és felénk indult. Leguggolt pár lépésre Dávid előtt és egy ideig csak néztek egymásra.