Szívdobbanás

Az én okos kisfiam

Olyan hallkan másztam ki az ágyból amilyen hallkan csak tudtam. Emlékeztem mikor este elaludtam még a takaró alatt voltunk mindketten, reggelre viszont már a fejünk nem volt takaró alatt és hátulról ölelt át Dani. Úgy tartott a karjaiban mintha mindig is így aludtunk volna. Lassú lélegzetvétele a tarkómat simogatta. Mikor kimásztam mellőle, láttam, hogy pizsama van rajta. Képes volt úgy eljönni, hogy fel sem öltözött? Tényleg nagyon megijeszthettem. A szekrényhez lépkedtem és elővettem pár ruhát, majd magamhoz vettem a mobilom és lábujjhegyen az ajtóhoz mentem. Úgy gondoltam majd Milánnál elkészülök. Mikor lementem a lépcsőn éppen a konyhába tartott.

- Jó reggelt – suttogtam. – Dani még alszik. Megtennéd, hogy felkelted, ha elmentem?

- Neked is jó reggelt – válaszolta. – Még mindig nem mondtad el neki?

- Nem. Megyek, elkészülök – intettem a szobája felé.

- Menj csak. Hogy fogsz odajutni? Úgy volt, hogy én, viszlek el.

- Majd megyek busszal vagy sétálok egyet – vontam meg a vállam és beléptem Milán szobájába onnan pedig a fürdőbe mentem.

Pár perc alatt elkészültem és már a cipőmet vettem fel, amikor eszembe jutott, hogy a pénztárcámat fent hagytam. Összeszorított szájjal mentem fel az emeletre és hallkan benyitottam a szobába. A pénztárcám ott volt a Tv előtt. Négykézlábra ereszkedve másztam érte, majd magamhoz vettem nehogy csörögjen az apró és visszamásztam az ajtóhoz.

- Álmodom, vagy te tényleg négykézláb mászol az ajtóhoz? – szólalt meg Dani alvástól karcos hangon.

- Álmodsz? – kérdeztem visszanézve a vállam felett.

- Készülsz valahová?

- Dolgom van.

- Azt reméltem, hogy együtt tudunk reggelizni – ült fel és megdörzsölte az arcát.

- Majd talán holnap. Nekem ma egész napos programom van – álltam fel és zavartan megálltam az ajtóban. – Itt hagyjam neked a kulcsomat? Milán nemsokára elmegy, mehetsz vele is, de ha gondolod...

- Nem kísérhetlek el?

- Nem – vágtam rá a kelleténél élesebben mire felsóhajtott. – Ne haragudj.

- Legalább elvihetlek oda ahova mész?

Az ajkamba haraptam és kerültem a tekintetét. Veszélyes lenne arra a környékre vinni őt. Mi van, ha meglát minket? Sóhajtva mentem vissza hozzá és az ágyra térdelve minden erőmet összeszedve megpusziltam az arcát.

- Ígérem, holnap veled reggelizek – suttogtam majd sarkon fordultam és lesiettem a lépcsőn.

Mosolyogva léptem be apuék házába és abban a pillanatban csapódott nekem Dávid és fonta a karját a derekam köré.

- Ilyen nagyon hiányoztál nekem anyu – mosolygott még szorosabban ölelve.

- Te is hiányoztál nekem édesem – simogattam meg a haját. – Na, készen állsz egy egész napos anya-fia programra?

- Igen – mosolygott boldogan. – Anyu – kezdte a szemembe nézve.

- Igen?

- Tegnap kaptam egy puszit Hannától az oviban, amiért ma nem megyek. Lehetne ilyet gyakrabban? Mert akkor gyakrabban kapok puszit – bólogatott.

Nevetve öleltem magamhoz, majd felpillantva apura mosolyogtam, aki a fejét csóválva figyelte Dávidot.

- Nagy csajozós gép lesz belőle – jegyezte meg.