Szívdobbanás

Soha!

Új hobbit találtam magamnak, mégpedig a kertészkedést. Mikor Dani azt mondta, hogy nyugodtan vegyem kezelésbe az udvart, azonnal felcsillant a szemem és már mentem is fel a netre, hogy növényeket és virágokat nézzek. Ebben nagy segítségemre volt Dávid és persze Timi, aki amúgy kertépítő, csak most itthon van terhesszabadságon. Elsősorban tujákat vettem, amiket végig ültetem a kerítés mentén, mert a szomszéd már panaszkodott, hogy át lehet látni. Igaz a tuják jelenleg még kicsik, de ennél többet nem tehetünk. Kiharcoltam Daninál azt is, hogy ne kövezze le az egész udvart, hanem hagyjuk meg a füvet, így csak a ház előtti rész lett lekövezve, hátul pedig megmaradt a fű. Arra gondoltam, hogy a kapu mellé, ahol van egy üres placc, csinálhatnánk betonból és apró kavicsokból egy cuki kis várat, köré pedig futórózsát ültetnék, ami felfutna a várra, de vigyáznék nehogy benőlje az egészet. Hátulra pedig a medence mellé gondoltam egy kis virágos kertet, egyelőre olyan virágokat válogattam, amiket el is tudnék most ültetni, így jelenleg Csuporka, Frézia és Begónia a kis kertem lakói, de majd szeretnék rózsát, tulipánt, nárciszt, jácintot, és verbénát. Plusz hátulra a kerti kapu melletti részre is terveztem egy kastélyt, vagy akár egy miniatűr Salvatore házat.

- Hé, kiskertész gyere, mielőtt kihűl az ebéd – hallottam meg Dani hangját mire mosolyogva felegyenesedtem és megfordultam. – Tudod mi a furcsa? – kérdezte megfogva a derekam és magához vont, mit sem törődve a sáros ruhámmal.

- Na, mi?

- Dávid már odabent van, átöltözve, a kezét megmosta és szépen ebédel, neked pedig harmadjára kell szólnom, hogy gyere – mosolygott le rám és a fülem mögé tűrt egy kósza hajtincset.

- Szeretném még ma befejezni. Még veteményezni is kell a kertben.

- Majd megcsináljuk később. Tegnap is alig voltál bent – panaszkodott. – Meg kell bánnom, hogy átadtam neked a terepet?

- Talán rossz munkát végeztem? – kérdeztem végig nézve a művemen.

A kerítés mentén végig derékig érő tuják sorakoztak, előttünk volt a virágos kert szépen elrendezve és megöntözve. Hát eddig ennyit tettem. A két kis kőépülethez még nem fogtam hozzá, de hamarosan nekilátok, csak előtte szerzek valahonnan elkészítési útmutatót. Pár növényt még el tudok ültetni, de betonból épületet formázni az már keményebb dió.

- Nagyszerű munkát végeztél törpe! – fúrta a fejét a nyakamba és megcsókolta a fülem alatti érzékeny részt.

- Tudom, most még nem látszik, de amint kivirágzik sokkal szebb lesz. És arra gondoltam talán vehetnénk olyan cuki kis lámpákat, amik éjjel világítanak.

- Anyu, apu éhes vagyok – kiabálta a teraszajtóból Dávid morcos arccal.

- Megyünk már – vágta rá Dani.

- De még...

Dani kérdőn rám pillantott, aztán egy mozdulattal a karjába kapott és a ház felé vitt. Kuncogva fúrtam bele a fejem a nyakába, majd megharaptam a fülcimpáját, mire szorosabban magához ölelt.

- Mit szólnál hozzá, ha mi ketten veteményeznénk csak, anya pedig addig lepihenne? – kérdezte Dani Dávidtól, amikor már mind az asztalnál ültünk és teli szedtük a tányérunkat sonkás tésztával.

- Nem akarok pihenni – ráztam meg a fejem. – Te Magyar Dániel.

- Igen Magyarné Bartha Boglárka? – billentette oldalra a fejét mire zavartan elpirultam és egy pillanatra azt is elfelejtettem mit akartam mondani. – Úgy látom elakadt a szavad – mosolygott.