our dirty secret ~ jikook | ✔

23

Fel s alá járkáltam a lakásban, miközben arra vártam, hogy anyát végre meghozzák. Úgy volt, hogy legkésőbb kettőre hazaér, de még fél négykor sem volt sehol senki. A létező összes hülyeség eszembe jutott, hogy mi van, ha történt valami anyával, csak én nem tudok róla. Amikor már kezdtem volna tényleg feladni és azon töprengeni, hogy átmegyek a szomszédba és felhívom onnan a kórházat, csengett a kaputelefon. Szerintem eddigi tizenhét évem alatt egyszer sem szeltem át ilyen gyorsan a kis lakást, de egy másodperc töredéke alatt már a kaputelefont is felvettem. Hasam azonnal görcsbe rándult, amikor egy férfihang válaszolt nekem és közölte velem, hogy meghozták anyát. Azonnal nyitottam is a földszinti ajtót, majd nagyra tártam a mi bejárati ajtónkat és úgy vártam, hogy megjelenjenek. A szívem a torkomban dobogott, egyrészt rettenetesen izgultam, másrészt pedig nagyon magamhoz akartam már ölelni az ősömet. Olyan rég láttam már normális körülmények között, nagyon-nagyon hiányzott. Az őszinte mosolya, a tanácsai, az ölelése és igazából minden apró kis része. Nagyon remélem, hogy sikerül vele beszélnem, aztán ha csak egy kicsit is, de tudok hatni rá. Mindenképpen életvitelt kell váltania, mert saját magát sodorja halálba a rengeteg ivással. Én pedig nem veszíthetem el őt is, mert akkor véglegesen egyedül maradok.

Meg sem vártam, hogy anya köszönjön nekem, azonnal a karjaiba vetettem magam és jó szorosan megöleltem. Időm sem volt felmérni a helyzetet, mert reflexből cselekedtem, amint megláttam. Olyan jó volt újra érezni az illatát, szemeimbe könnyek is szöktek azonnal. Illetve visszaölelt, amit szintén hatalmas pozitívumként éltem meg. Annyira hiányzott. Szipogva elhajoltam tőle, majd végig a szemeibe nézve próbáltam nem elsírni magamat. Eleresztett egy apró mosolyt, majd közölte velem, hogy menjünk be. Bólintottam, gyorsan megköszöntem a két mentősnek, akik hazahozták anyát, azzal át is vettem tőlük anya holmijait, majd besiettem a lakásunkba. A táskát hanyagul ledobtam a nappaliba, mivel úgy voltam, hogy azzal ráérek később foglalkozni. Most a szülőmnek akarom az összes figyelmemet szentelni.

- Azta! Te takarítottál ki? – kérdezte tőlem nagyokat pislogva, miközben minden apró helyiségbe belelesett.

- Igen – bólintottam. – Vagyis volt egy kis segítségem, de az én ötletem volt, hogy végre rendet teszek.

- El is felejtettem, hogy ilyen szép is tud lenni ez a lakás.

- Hát az biztos, hogy nem mostanában volt ilyen rend – húztam el a számat. – De most már legalább az van és figyelek arra, hogy az is maradjon.

- Én is figyelek mostantól – mondta. – Sajnálom.

- Mit?

- Mindent. Hogy ilyen mélyre süllyedtem, hogy ilyen undorítóan viselkedtem veled. Tényleg minden egyes cselekedetemet megbántam, mert nem úgy viselkedtem, mint ahogyan egy anyának kellene. Egyáltalán nem ezt érdemled, szóval innentől igyekszem helyrehozni a hibákat. Nem ígérem, hogy innentől kezdve akkor mintaanya leszek, de sok mindenben változtatni fogok. – mondta, hangján pedig hallani lehetett, hogy valóban őszintén beszél. – Amikor itthon feküdtem egyedül és konkrétan fél órát kellett szenvednem ahhoz, hogy a szoba másik felében lévő telefont elérjem, egész végig az járt a fejemben, hogy nem tehetem ezt veled. Jongdae felszívódása után megerősödnöm kellene, nem pedig az ellenkezője. Szóval nagyon remélem, hogy az összes alkoholt eltávolítottad a házból, mert innentől nemhogy szagolni, még látni sem akarok egy üveget sem.

- Megnyugtatlak, hogy az alkoholos üvegek voltak az elsők, amiket kihajítottam innen – mosolyogtam. – Szóval emiatt nem kell aggódnod.

- Akkor jó – eresztett el ő is egy őszinte mosolyt.

Most ez tényleg a valóság, vagy csak álmodok? Anya anélkül rájött a hibáira, hogy felhívtam volna azokra a figyelmét? Én eddig is mellette voltam, ezek után viszont biztosan még jobban támogatni és segíteni fogom. Biztos vagyok benne, hogy ketten sikerül túljutnunk a nehézségeken és nemsokára képesek leszünk felhőtlen életet élni. Nagyon szeretném, ha anya megismerne valakit, aki esetleg el tudja feledtetni apa hiányát. Megérdemli az őszinte boldogságot és most azt látom rajta, hogy nagyon is változni akar. Nem tudom, hogy mi zajlódott le benne az elmúlt napokban, de tiszta szívből remélem, hogy tényleg sikerül változnia. Nem kérem tőle, hogy mintaanya legyen, de ne nyúljon ismét alkoholhoz és ne essen ismét olyan mélyre, mint az elmúlt hónapokban. A rövid beszélgetés után anyát a konyhába zavartam, hogy egyen valamit, én pedig addig kipakoltam a táskáját. El is indítottam egy mosást, mert a kettőnk majdnem egy hetes ruhái kitettek egy egész nagy adagot. Ezután leültem anyához a konyhába is én is csináltam magamnak egy szendvicset, mert akkor ettem utoljára, amikor a srácok délelőtt nálam voltak. Miközben vacsoráztunk anya mesélt a kórházban tartózkodásáról. Szerencsére mindenki rendes volt vele, a szobatársával is jól kijött, úgyhogy nem érezte kényelmetlenül magát. Persze nagyon örült neki, hogy végre hazajöhetett, mert hiányoztam már neki. Miután befejeztük az evést leszaladtam gyorsan a lenti kisboltba és vettem magunknak kólát, mentes vizet és baracklevet, mert az nem volt itthon. Igazából ehető étel sem volt nagyon itthon, azt Jinha és Injoon hozott reggel, miután megkértem rá őket. Gondoltam, hogy anya éhes lesz, amikor hazaér, ezért nem akartam üres hűtővel várni. Az innivalók viszont teljesen kimentek a fejemből, mert általában csapvizet iszok – anya meg valamilyen alkoholt. Amíg én a boltban voltam, addig anya lemosta magáról a kórház jellegzetes szagát, majd a nappaliban várt rám, miközben unottan kapcsolgatott a tévéadások között. Gyorsan én is letusoltam, majd befeküdtem mellé az ágyba.