A Sárkányok Földje

11.

4. nap csapdában, valahol a föld alatt

Charles Leclerc

***************

- Teljesen sötét van, nem látok semmit! - hallottam Alex hangját, aki előttem ment a sötét járatban. Az ajtó becsukódott, így semmi fény nem jött be.

- Igen, de sajnos nincs semmiféle lámpánk, amivel világíthatnánk. - mondta Carlos.

Miközben mentünk, a járat kitágult, és hamarosan már a vállunk sem ért hozzá a falhoz.

- Áááááááá! - kiáltott fel Alex meglepetten és kétségbeesve. Utána koppanások, puffanások hallatszottak.

- Alex! Mi történt? - kérdeztem aggódva. Közben ösztönösen előreléptem egyet, oda, ahol Alexnek lennie kellett volna. Mi...? Ahová tettem a lábam, ott csak levegő volt. Elvesztettem az egyensúlyom és elestem, de a föld alattam valahogy ferde volt, és legurultam rajta. A végén beleütköztem Alexbe, aki pont ugyanígy járt.

- Vigyázzatok, ez egy lépcső! - kiáltottam, amint leértem. A többieknek nem kéne leesni!

- Jó, hogy szóltál! Majdnem én is elestem! Amúgy minden oké? - kérdezte Pierre, aki mögöttem jött.

Hát, kicsit szédülök és tele vagyok zúzódásokkal. És eléggé beütöttem a csuklóm, azt hiszem, vérzik is.

- Bevágtam a csuklóm, és azt hiszem, kicsit vérzik is. Meg egy kicsit szédülök, és tele vagyok zúzódásokkal. - válaszoltam. - Alex, te hogy vagy?

- A szédülés és a zúzódások ugyanaz, de fáj a bokám... Szerintem ráestem a lépcső alján és kibicsaklott. - mondta Alex. A hangján hallatszott, hogy tényleg fáj neki.

- Rá tudsz állni? - kérdeztem tőle. Nem lenne jó, ha valamelyikünk lesérülne!

- Egy kicsit... - válaszolta bizonytalanul. - Ha segítetek, szerintem tudok a saját lábamon menni.

- Menjetek arrébb a lépcső aljából! Lemegyünk és ott megbeszéljük, mi legyen! - szólt Pierre.

- Oké, jöhettek! - kiáltottam vissza, miután Alexszel kicsit arrébb húzódtunk.

Max, Lando, Pierre és Carlos lejöttek a lépcsőn. Utána megbeszéltük, hogyan tovább.

- Mostantól sokkal jobban oda kell figyelnünk, szerencse, hogy nem történt nagyobb baj! - mondta Carlos.

- Igen, nem csak lépcsők lehetnek! Ezekből az Ördögökből bármit kinézek! - értett egyet Pierre.

- Itt sokkal szélesebb ez a járat, többen is elférünk egymás mellett. Így tudtok segíteni. - mondta Alex.

- Szerintem néhányan menjünk előre, hogy megnézzük, milyen hosszú ez a folyosó! - vetette fel Max.

- Oké! Charles, maradj itt Alexszel. Így kicsit össze tudjátok szedni magatokat, mielőtt továbbmegyünk. - szólt hozzám Carlos. Jó, én is így gondoltam. - Lando, az úgy jó, ha te is itt maradsz velük? - kérdezte.

- Igen. - válaszolta Lando. Nem szereti a sötétet, szóval gondolom, így könnyebb neki.

- Akkor elmegyünk körülnézni, nemsokára visszajövünk! - mondta Carlos.

- Sok sikert! - szóltam még utánuk, aztán már csak a távolodó lépteik hallatszottak.

Pierre Gasly

*************

Nagyjából tíz perc múlva értünk el a járat végéhez. Egy ajtót találtunk, ami szerencsére résnyire nyitva volt, mert belül se kilincs, se zár nem volt. Kinéztem az ajtón.

- Jé, ez az a szoba, ahonnan jöttünk! - kiáltottam fel. Max is körülnézett.

- Tényleg! Ez a jobb oldali ajtó! Ezek szerint balra kell menni! - mondta. - Vissza kéne menni szólni a többieknek!

- Én itt maradok, nehogy becsukódjon az ajtó, mert akkor bent ragadunk. Ti menjetek vissza és hozzátok ide a többieket! - állt be Carlos az ajtó és az ajtófélfa közé.

- Oké! - válaszoltam, aztán Maxszal elindultunk visszafelé.

- Ne felejtsétek el a lépcsőket! Nem lenne jó, ha még valakinek baja lenne! - szólt utánunk Carlos.

Ahogy mentünk vissza, Max egyszer nem vette észre az egyik lépcsőt és elbotlott, de szerencsére nem esett el. Amikor visszaértünk, először nem tudtuk, hogy jó helyen vagyunk-e, mert a sötétben nem láttunk semmit.

- Max, ti vagytok azok? -hallottuk egyszer csak Charles hangját. Jó, akkor mégiscsak idetaláltunk!

- Igen, de csak ketten jöttünk Pierre-rel, Carlos vigyáz, hogy ne csukódjon be az ajtó a járat másik végén. - válaszolta neki Max.

- Mit fedeztetek fel? - kérdezte kíváncsian Lando.

- A járat visszavezet a szobába, ahonnan jöttünk. Van még néhány lépcső és a végén megint összeszűkül a járat, de egyébként nem vészes. - foglaltam össze. - Már túlvagyunk a felén. - tettem hozzá végül.

- Hogy van a bokád, Alex? Mehetünk? - kérdezte Max, tőle szokatlan kedvességgel a hangjában.

- Fáj, de azért indulhatunk. - válaszolta Alex egy pillanatnyi gondolkozás után.

- Jó, akkor menjünk, mert még ki kell jutnunk ebből az ajtós-járatos labirintusból! -mondta végül Max, aztán továbbindultunk a járatban.

Én mentem elöl, mögöttem Alex jött, Charlesre és Maxra támaszkodva, a sort pedig Lando zárta. Kicsit lassabban haladtunk, mint elsőre. Útközben egyszer elestem az egyik lépcsőnél, de szerencsére nem ütöttem meg magam. Amikor megérkeztünk, Carlos a külső szobában várt minket.

- Sziasztok! Minden oké? - kérdezte.

- Igen, egyszer elestem, de semmi bajom. -nyugtattam meg.

- Itt világosabb van, szerintem mielőtt tovább megyünk, nézzünk rá a sérüléseinkre! - mondta Alex.

- Ez jó ötlet, nem tudjuk, leszünk-e ennél világosabb helyen ma! - értett egyet Charles.

Alex leült a földre, aztán levette a cipőjét. Nem vagyok profi, de szerintem azért nem nézett ki olyan rossznak.

- Szerintem ez nem olyan súlyos. - mondta Carlos.

- Igen, eléggé fáj, de nem néz ki olyan rosszul, mint gondoltam. - bólogatott Alex, és visszavette a cipőjét.

Ezután Charles sérülését is megvizsgáltuk. A csuklóján volt egy rosszul kinéző horzsolás.

- Nem néz ki jól... Nagyon fáj? - kérdeztem.

- Nem túl kellemes... - fintorgott, - de nem mély seb.

-Azért jó lenne befedni valamivel, hogy ne piszkolódjon. - nézett körül Carlos. Nekem van egy ötletem!

- Tessék, itt a pulóverem, vedd fel! - nyújtottam oda a pulcsim Charlesnak. - Nekem nem fontos, nem fázom, de az ujja eltakarja a sebet.

- Köszönöm, ez jó ötlet! - nézett rám hálásan Charles.

- Akkor, ha mindenki kész, induljunk tovább a bal oldali járaton! - csapta össze a kezét Max.

Sziasztok!

Új rész :)

Nagyon köszönöm az olvasásokat és vote-okat mindenkinek!

Vadonjaro13