A Sárkányok Földje

#JB17

Jules Bianchi emlékére

*******************

2019.10.16., a Sárkányok Földjén

Charles Leclerc

****************

- Boldog szülinapot! - hallom a kedves sárkányom ébresztőjét a fülembe.

- Hé, Tharion! Hagyjál már! Én még aludni akarok!

- Seb üzeni, hogy keltsd fel a többieket! - válaszolja. Akkor viszont kénytelen leszek, különben Seb és Lewis egész nap szívatni fognak. Komolyan, szerintem az egész sárkánylovas-kiképzés erre megy ki! Mindig minket ugráltatnak.

Lando még ébredezik, amikor Seb megjelenik az ajtóban.

- Kilyukadt a melegvizes tartály, kénytelenek lesztek a patakban mosdani. - jelenti be. Na neee! Lando is egyből felébred.

- Most komolyan? - kérdezem.

- Hideg lesz... - állapítja meg Pierre.

- Csak szívatsz! - mondja Max.

- Ja, Lewissal elhasználták az összes vizet!

Lando elneveti magát, mire Carlos oldalba böki.

- Fogadjunk, hogy te leszel előbb vizes! - mondja.

- Szerintem meg te! - vágja rá Lando.

- Na, indulás! - vet véget a beszédnek Seb, és kiterel minket a nagyterembe. Kinézek a barlang bejáratán. Miii? Még fel sem kelt a Nap. Miért keltettek fel minket ilyen korán???

Kint csatlakoznak hozzánk a sárkányok is. Szerintem a világért sem hagynák ki, ahogy mindenünk lefagy a vízben. A patak pár perc séta a barlangtól. Hol térdig ér a víz, hol derékig, de mindenhol jéghideg. Bizalmatlanul ácsorgunk, nem akaródzik belemenni. Lando van olyan szerencsétlen, hogy hátat fordít a víznek, mire Helios a túlpartról elkapja a kapucniját, és ruhástul berántja a vízbe.

Lando felszisszen, a hideg víztől, Carlos pedig diadalmasan vigyorog.

- Ugye megmondtam!

- Te szóltál Heliosnak! - mondja Lando kocogó fogakkal.

- Én ugyan nem... - tagadja Carlos, de be se fejezheti a mondatot.

Apalalo ugyanis egy erőteljes bólintással belöki a vízbe, pontosan Lando mellé.

- Ha! - kiált fel Lando. Carlos meglepett fejet vág, de egész gyorsan sikerül uralkodnia a vonásain.

Utána Alex következik, aki szintén jól szórakozott Landón. Neptune, a sárkánya megfogja a pulcsija kapucniját, és egyszerűen bedobja a vízbe.

- Neptune... - szisszen fel Alex a vízben. A sárkánya egy gúnyosnak is beillő hanggal válaszol, mire Alex a szemét forgatja.

Most már figyelek, de Tharion még nincs a közelemben szerencsére. Hé, Neptune! Belegyalogolt a vízbe, és mindenkit lefröcskölt. Julunggulnak is megtetszik a játék, ő egy egész vízesést zúdít Maxra. Nem lehetett kellemes!

Ááá! Egy pillanatra nem figyeltem csak, de Tharionnak ennyi is elég volt. Ez a víz tényleg nagyon hideg!

- Boldog szülinapot! - vigyorog Tharion. Válaszul jó alaposan lefröcskölöm, de igazából sosem tudnék haragudni rá.

Kis pancsolás után tisztának nyilvánítjuk magunkat, és visszasétálunk a barlanghoz átöltözni. Már egész világos van, de a Nap még nem kelt fel.

Átöltözés után a nagyteremben várunk, amikor megérkezik Seb és Lewis.

- Hát ti hol fürödtetek? - kérdezi Max gyanakvóan. Jogos!

- Kint, a patak másik ágánál. - mondja Lewis. Szerinte ezt bevesszük? Szerintem a pataknak nincs is másik ága!

- Reggelizni sárkányháton fogunk. Repülés közben én megyek elöl, Lewis hátul. Középen úgy osztjátok el, ahogy akarjátok. - zárja rövidre a dolgot Seb.

- Charles, kimennél idehívni a sárkányokat? - néz rám. Bizonytalanul bólintok. Ez eléggé úgy hangzott, mint egy kifogás, de mit tegyek?

Jobb ötlet híján végül csak odahívtam a sárkányokat, ahogy kérték. Mire megjöttek, Sebék is megjelennek a barlang előtt. Vajon mit csinálhattak bent?

- A reggelid. - nyom a kezembe Pierre egy csomagot. Elveszem, aztán felmászom Tharion hátára. Átjár a repülés előtti izgalom. Hasonló, mint egy verseny előtt, de mégis kicsit más. Közben megjelennek a Nap első sugarai, és elkezdem érteni, miért keltettek fel minket napkelte előtt.

Ahogy felszállunk, kitárul a horizont. A Nap is látszik, vörösen izzik a korongja a láthatáron. Seb hátrafordul.

- Boldog szülinapot, Charles! - mosolyog. Én is viszonzom, aztán csendben repülünk tovább.

- Tharion, te tudod, hova megyünk? - kérdezem. Seb és Lewis ezt az információt nem osztotta meg velünk.

- Boldog szülinapot! - válaszolja Tharion vigyorogva. Na, ezzel se megyek sokra. Ha egyszer valamit nem akar megmondani, sose lehet kihúzni belőle. Pierre és Tarasque mellettünk repülnek, látom, ahogy Pierre próbál nem mosolyogni rajtam. Pedig nem is érthette, mit mondott Tharion! Azt hiszem, itt valami összeesküvés folyik!

Repülés közben megreggelizünk, aztán egy óra repülés után megérkezünk egy nagy hegyhez. Leszállunk, és Sebék bevezetnek minket egy barlangba. A sárkányok kint maradnak.

- Üljetek le! - mondja Seb, és a barlang közepén álló asztalra mutat. Odamegyünk.

- Tied az asztalfő! - szól hozzám Pierre. Leülünk. Valamiért várakozásteljes hangulat uralkodik mindenkin, érezzük, hogy valami készül.

Seb és Lewis eltűnt valahova, de mielőtt jobban körülnéznék, lépteket hallok magam mögül. Megfordulok, és egy barna köpemyes alakot látok, hasonlót, mint aki a sárkánytojásokat adta nekünk. Vajon ki lehet? Valahonnan ismerősnek tűnik. Felállok. Az ember közelebb jön, és megáll előttem. Aztán egy pillanat tétovázás után a csuklyájához nyúl, és hátralöki.

Mi... mi van? Ez... ez nem lehet!

Aki előttem áll, nem más, mint Jules Bianchi.

Megdörgölöm a szemem, de Jules még mindig ott áll. Aztán még közelebb lép, és átölel. Itt van, hús-vér, élő, lélegző valójában.

Én is átölelem, jó szorosan. Jules Bianchi ÉL. Fel sem tudom fogni.

- Tényleg te vagy az? - kérdezem halkan, amikor szóhoz jutok.

- Igen. - válaszolja egyszerűen. A hangja villámcsapásként ér. Hányszor hallottam álmomban és hányszor jöttem rá reggel, hogy csak álmodtam! És most mégis itt van. Annyit szenvedtem, annyiszor kívántam, bárcsak találkozhatnék vele újra!

- Hogy? - csak ennyit tudok mondani, mielőtt az örömkönnyek beterítik az arcom. Julest nem eresztem, mintha akkor újra eltűnne.

- Én is Lovas vagyok. - válaszol. - Sok minden történt, és nem volt könnyű. - Jules arca egy pillanatra elkomorul, de aztán újra felderül. - De a lényeg, hogy most itt vagyok és végre nem kell titkolóznom előtted. Boldog szülinapot!

Az arcomról le sem lehet törölni a fülig érő vigyort. Megfordulok, és végignézek a többieken. A színtiszta boldogság látszik az ő arcukon is. Jules mindenkihez odamegy, és egyesével megöleli őket.

Julest négy évig halottnak hittem. De valahol, nagyon mélyen mindig ott volt a remény, hogy egyszer, valahol újra találkozunk. Sosem lehet tudni.

**********************

Nyugodj békében, Jules!

#JB17🖤