A Sárkányok Földje

13.

4. nap csapdában, valahol a föld alatt

Carlos Sainz

*************

Maxszal elindultunk visszafelé a járatban, hogy megkeressük Pierre-t. Furcsa, mert teljesen hang nélkül tűnt el, így nem valószínű, hogy megsérült. Viszont akkor mi történhetett?

- Pierre! - kiáltottuk időnként, de nem érkezett válasz. Egyszer Max kiáltott, egyszer én, hogy egymást se veszítsük el.

Egyszer csak hirtelen kiszélesedett a járat, és kétszerakkora lett, mint eddig volt. Körbetapogattuk a falat. Egy elágazás! Amikor jöttünk, mi a jobb oldali ágba mentünk, Pierre meg biztosan a másikba!

A következő kiáltásra egy halk, alig hallható hang felelt.

- Itt vagyok! Kik vagytok? - hallottuk halkan.

- Max és Carlos! - ordította vissza Max teljes hangerővel. - Mindjárt ott vagyunk!

Igazából nem tudtuk, hogy megérkeztünk, amíg Pierre meg nem szólalt, hiszen a sötétben nem láttunk semmit.

- Max, ti vagytok azok? - kérdezte tőlünk pár méterre.

- Igen! Minden oké? - válaszoltam.

- A járat zsákutca, és a végén van egy gödör, amibe beleestem, és beütöttem a fejem. Még kicsit fáj, de már jobb.

- Várjunk egy kicsit, mielőtt visszaindulunk a többiekhez? - kérdeztem.

- Nem kell, mehetünk. - mondta Pierre, úgyhogy elindultunk vissza a folyosón. Közben mi is elmondtuk neki, hogy a többiekkel mi történt.

Alex Albon

***********

Most már egy kicsit jobb a bokám. Ha Maxék visszaérnek, indulhatunk.

Úgy tíz perc múlva lépéseket hallottunk a lépcső felől.

- Carlos? Megtaláltátok Pierre-t? - kérdezte Lando.

- Igen! - válaszolta Pierre. Valószínűleg vigyorgott is hozzá, de azt nem láttuk.

- Mi történt? - kérdezte Charles. Ezúttal Max válaszolt.

- Volt egy elágazás, amit nem vettünk észre. Mi mentünk az egyik irányba, Pierre meg a másikba.

- A másik ág zsákutca, és van egy gödör a végén. - tette hozzá Pierre. - Beleestem, és beütöttem a fejem, de már csak egy kicsit fáj.

- Jó. Leugrotok? 3-4 méter mélyen vagyunk. - mondta Charles, és elmagyarázta, hogyan ugorjanak.

Max, Pierre és Carlos sorban leugrottak. Szerencsére egyikük sem esett el. Utána továbbindultunk a járatban.

Megint csak egyesével tudtunk menni, és a bokám eléggé fájt. 

Egy éles kanyar után hirtelen egy kivilágított szobába értünk. A koromsötét után nagyon világos volt, alig láttunk. A következő pillanatban vörös tollú varjak árasztották el a termet, úgyhogy utána meg azért nem láttunk.

- Vörös varjak! Vigyázzatok! - kiáltotta Pierre.

- Hol tudnánk innen kimenni? - kérdezte Lando kétségbeesetten.

- Nem tudom! Az ajtó becsukódott! - kiáltotta neki Charles.

Hú... A varjak elkezdtek károgni... Borzasztó hangjuk van, még a saját gondolataimat is alig hallom. A többiek? Hasonlóan jártak, mint én, de Pierre teljesen lefagyott, biztos, mert már eleve fájt a feje. Belekapaszkodtam a zsebembe, hogy valahogy enyhítsem a fülsértő rikácsolást. 

Zseb? Volt valami a zsebemmel, ami segíthet... De mi volt az?

Belenyúltam a zsebeimbe. Az amulett! Megszorítottam, mire úgy tűnt, hogy a hangok eltávolodtak. Még mindig hallottam őket, de már tudtam tisztán gondolkodni. Körülnéztem, hogy hol tudnánk elmenni innen.

Ott! A terem túlsó végén láttam egy csapóajtónak tűnő valamit a mennyezeten. Csak egy pillanatra volt ott, aztán eltakarták a varjak, de biztosan arra kell mennünk!

- Charles! Gyere ide! - ordítottam teljes hangerővel. Szerencsére meghallotta, és közelebb jött. Odaadtam neki a követ. A varjúk rikácsolása újra felhangosodott, de most már számítottam rá, és így kevésbé volt zavaró.

- Jó ötlet volt az amulett! - hallottam Charlest. Közben továbbadta Maxnak. El akarja juttatni mindenkihez, hogy meg tudják fogni!

- A végén adjátok Pierre-nek! - kiáltottam. Úgy lehet, hogy nem lesz lefagyva. Max feltartotta a hüvelykujját, hogy lássam, vette az üzenetet.

Amikor a kő elért Pierre-hez, szóltam nekik, hogy menjünk a csapóajtóhoz. A madarak a rikácsoláson kívül szerencsére nem bántottak minket.

A csapóajtónál Charles megvárta, hogy senki se legyen az ajtó alatt, aztán meghúzta a madzagot, ami a deszkalap egyik széléről lógott.

Hú! Jó, hogy nem voltunk alatta! Ökölnyi kövek zúdultak le a mennyezeten lévő lyukból. Charles szó szerint hátraugrott, annyira meglepődött. A kövek után lecsúszott egy létra is. Utána kicsit még vártunk, hogy van-e a lyukban még valami. Semmi sem jött, szóval Charles vezetésével felmentünk a létrán, és folytattuk az utunkat ebben az őrült labirintusban.

Sziasztok!

Itt a következő rész!

Most megint kicsit többet kell majd várnotok, mert a jövő héten nem igazán leszek térerőközelben, de aztán igyekszem majd hozni a részeket.

Köszönöm mindenkinek az olvasásokat, és köszönöm a vote-okat Szilvireadlist-nek és a többieknek is!

Vadonjaro13