A Sárkányok Földje

7.

3. nap csapdában, valahol a föld alatt

Max Verstappen

*****************

Reggel én ébredtem fel elsőnek. Még senki más nem volt ébren, amikor kinyílt az ajtó és két Ördög lépett be rajta. Felébresztették a többieket, aztán megkötöztek minket, és kitereltek az ajtón. Mit akarnak? Megtudták, hogy ki szoktunk szökni?

Ahogy az első itt töltött napon, most is egy sötét folyosón vezettek minket. Egy idő után egy nagy föld alatti terembe értünk. Itt kicsit világosabb volt, mint a folyosó többi részén. Az Ördögök elengedtek minket, és ránk zárták az ajtót. Az egyikük még visszaordított az ajtó túloldaláról, hogy egy perc múlva leszakad az egyik szikla a mennyezetről és valószínűleg betemet minket. Kösz, hogy szólt! Mégis mit tudnánk tenni?! Most zárta be az ajtót! Rohadt Ördögök, miért akarnak megölni minket?

- Nem állunk jól... Nektek van valami ötletetek? - nézett körbe Pierre.

- Valahol kell lennie valami kijáratnak! - nézett körbe Lando is.

- Gyorsan ki kéne találnunk valamit! - kiáltott Alex.

- Az ajtó az egyetlen kijárat, amiről biztosan tudunk, de nem hinném, hogy ott ki tudunk jutni. - tárta szét a kezét Carlos. - Belül nincs zár, nem tudom kinyitni.

- Már csak fél percünk van! - kiáltott fel Lando kétségbeesetten.

- Szerintem simán lehet, hogy nincs más kijárat. - mondtam. Ezek emberrablók, simán megölnek minket.

- Charles, van valami ötleted? - kérdezte Carlos Charlest, aki eddig meg se szólalt.

- Gyertek! Azt hiszem, megvan a kijárat! - kiáltotta ő, és elfutott a terem sziklás fala felé.

- Menjünk! Mindjárt lejár az idő! - ordította Alex, és követtük Charlest.

Amikor odaért a falhoz, felmászott a sziklákon. Hé! Charles eltűnt! Olyan volt, mintha beleolvadt volna a sziklába!

- Charles! Hová tűntél? - kiáltott fel Pierre.

- Ne ijedj meg! Itt van két szikla, a kettő közé kell bebújni! - jelent meg Charles feje a sziklafalon. Hogy vette észre ezt a lyukat lentről, azt nem tudom, de fő, hogy megvan.

- Gyertek már! - kiáltott ránk Charles. - Csak néhány másodpercünk van!

Elfutottunk Charles felé. A lyuk a két szikla között elég keskeny volt, csak egyesével tudtunk bemenni rajta. Lando még mászott, amikor hangos recsegést hallottunk. Lando ijedten felordított, aztán egy óriási csattanás hallatszott, de akkora, hogy beleremegtek a falak.

- Lando! Jól vagy? - kérdezte aggódva Carlos.

- Ezek tényleg leszakítottak egy sziklát! - kiáltotta még mindig ijedten Lando, aztán pár pillanat múlva bebújt mellénk a járatba.

- Jobb lesz, ha mostantól még jobban vigyázunk! - mondta Alex. Hát, az nem árt!

Az alagút, amiben másztunk, elkanyarodott, így nem jött be több fény és teljesen sötét lett. Remélem, nem futunk bele semmi lezuhanó sziklába, mert így esélyünk sincs!

Szerencsére néhány perc múlva kiértünk az alagútból. Egy hasonló teremben voltunk, mint az előző, csak ez kisebb volt. Hirtelen kinyílt egy ajtó, és egy adag derékig érő, fehér pók kezdett el mászni felénk.

- Ááááááá! - kiáltottam. Utálom a pókokat! Ne! Ne jöjjenek közelebb!

De közelebb jöttek. Sarkoba vagyunk szorítva! Mindjárt elérnek minket!

- Gyertek! Itt egy csapóajtó! - kiáltott fel Alex. Ő is megijedt a pókoktól, hallatszott a hangján.

Odarohantunk hozzá, de csak egyesével tudtunk lemászni a csapóajtón. Én voltam az utolsó. A pókok már csak fél méterre voltak, amikor elindultam le a létrán.

Az egyik pók vészesen közel járt, úgyhogy visszanyúltam, hogy becsapjam az ajtót magunk mögött.

- Ááááááááá! - ordítottam, ahogy visszahúztam a kezem. A pók szőrös lába hozzáért, és ettől iszonyatos fájdalom nyilallt bele. A másik kezemmel elengedtem a létrát, amitől leestem. Utána ott maradtam a földön, a fájó karomat szorítva. Pár pillanat múlva kicsit csillapodott a fájdalom, és rájöttem, hogy Alex kétségbeesve szólongat.

- Max! Mi történt? Jól vagy? - rázogatott a vállamnál fogva. Felültem, és még mindig fintorogva a fájdalomtól elmondtam nekik, mi történt.

A kis szobában, ahova érkeztünk, nem volt elég fény ahhoz, hogy ránézzünk a karomra, úgyhogy egy rövid pihenő után továbbindultunk a szobából kivezető alagúton. Itt is sötét volt, de nem annyira, mint a pókos terem előtt. Kis idő múlva a keskeny alagút egy nagyobb folyosóba torkollott. Körülnéztünk, és rájöttünk, hogy a szemben lévő ajtó a mi cellánk ajtaja. De akkor hogyan került ide ez az alagút? Eddig nem volt itt! Mindegy, ezek az Ördögök már eddig is fura dolgokat csináltak! Őrök sehol sem voltak, szóval Carlos gyorsan kinyitotta a cella ajtaját, aztán amikor mindannyian bent voltunk, be is zárta. Leültünk a földre, hogy megbeszéljük, mi is történt.

A karommal kezdtük. A pók a bal alkaromhoz ért hozzá, de nagyon úgy tűnik, hogy semmilyen sérülés nincs rajta. Ennek nem tudom, hogy örüljek-e. Egyfelől, jó, hogy nem tűnik súlyosnak, másfelől gyanús, hogy mégis ennyire fájt.

- Remélhetőleg nem mérgezőek azok a szőrök. - mondta Carlos. - Szólj, ha valami furcsát érzel! - tette hozzá felém fordulva.

- Oké! - ígértem meg. Én is pont attól tartok, amitől ő.

- Emlékeztek, mi volt a levélben, amit tegnap találtunk? "Vigyázzatok a fehér pókokkal és a vörös varjakkal!" - szólalt meg Pierre rövid csend után. - Hát, a fehér pókok tényleg veszélyesnek tűntek!

- Igen! Belegondolni is rossz, mi történt volna, ha utolérnek minket! - mondta Lando.

Brrr! Azt a borzasztó fájdalmat az egész testemen... Remélem, soha többet nem látjuk ezeket a bestiákat!

- Ezek után, ha véletlenül vörös varjakat látunk, legyünk óvatosak! - szólt közbe Carlos.

- Ha ki kell mennünk innen, próbáljuk meg minél jobban befedni magunkat! - mondta Charles. Jó ötlet, de sokat nem tudunk tenni. Alexnek, Landonak és Pierre-nek van pulóvere, de Charlesnak, Carlosnak és nekem csak egy-egy rövidujjú pólónk van.

Ezután megint csend lett, mindenki a gondolataival volt elfoglalva.

Vajon milyen szörnyetegeik vannak még az Ördögöknek? És miért írta a segítőnk, hogy vigyázzunk a vörös varjakkal?

Sziasztok!

Bocsi, hogy csak most raktam ki az új részt, de elég zűrös volt az elmúlt hét, nem nagyon tudtam foglalkozni vele, cserébe jó hosszú lett.

Nagyon-nagyon köszi, mindenkinek, aki benne volt, hogy megvan a 100 olvasás! (Igazából már az előző résznél megvolt, de elfelejttem megköszönni nektek - bocsi!) A vote-okat is nagyon köszönöm mindannyiótoknak, tényleg sokat jelentenek nekem!

Igyekszem a következő résszel, de a jó munkához idő kell, szóval legyetek türelmesek!

Vadonjaro13