A Sárkányok Földje

14.

4. napja csapdában, valahol a föld alatt

Lando Norris

**************

Hát ez ijesztő volt! Jó, hogy azok a nagy kövek nem találtak el minket! 

A csapóajtó fölött egy járat indult. Annyira szűk volt, hogy csak négykézláb tudtunk menni, és a vállunk súrolta a falat. Ráadásul már megint teljesen sötét volt!

Charles ment elöl, mögötte Max, aztán Pierre, Alex, én és végül Carlos.

- Ajjaj! - mondta egyszer csak Charles. Vajon mi történt? - Itt nagyon meredek a járat. Nem akarok fejre esni, ezért háttal kéne menni.

- Hát akkor fordulj meg! - válaszolta Max.

- Épp ez az! Túl szűk hozzá a járat! Vissza kell tolatnunk a csapóajtóig! - magyarázta Charles. Ez kezd vicces lenni! Hallottam, hogy Carlos elkezd tolatni, úgyhogy én is elindultam, de a lábam beleütközött valamibe.

- Hé, az az orrom! - szólt hátra (vagy előre?) Carlos. Mondtam én, ez vicces lesz!

Közben éreztem, hogy amikor megálltam, Pierre belém tolatott. Utána sikerült felvennünk a ritmust, és egészen gyorsan haladtunk, amíg Carlos észre nem vett valamit a földön. Hirtelen megállt, mi meg teljesen egymásba torlódtunk. Azt hiszem, sikerült rátérdelnem arra, amit Carlos talált, mert megpróbált előrébb tolni, de így meg belepréselt engem Pierre hátsójába.

- Mi történik ott hátul? - kérdezte Charles.

- Lando megpróbál belemászni a fenekembe! - mondta Pierre. Na, azt már nem!

- Nem is! Carlos hirtelen megállt, aztán elkezdett visszafelé tolni! - szóltam hozzá a témához.

- Ha befejeztétek a vitatkozást, akkor menjünk tovább, mert találtam egy üzenetnek kinéző papírt! - mondta Carlos.

- Mi? Hol? - kérdeztem, Carlos meg jót nevetett rajtam.

- Itt volt a földön. Azért álltam meg.

- Jaaa! Akkor gyorsan menjünk tovább, és nézzük meg, mi van rajta! - mondta Charles.

Miután ezt így megbeszéltük, megint elkezdtünk tolatni. Ezúttal meg is érkeztünk a csapóajtóhoz. Ott mindannyian megfordultunk, aztán újraindultunk a járatban, de most háttal.

Így már sikerült lemenni a meredek részen, és hamarosan egy falon lévő lyukon keresztül megérkeztünk egy folyosóra. Éppen a mi cellánkkal szembe. De akkor hogy került a lyuk a falra? Charlesék nem vették észre, amukor felfedeztek? Na mindegy.

Carlos kinyitotta az ajtót, és végre visszajutottunk a "biztonságos" helyünkre.

Max Verstappen

*****************

Végre kijutottunk abból az átkozott labirintusból! Komolyan, miért jó ez? Mi a céljuk vele az Ördögöknek?

Bent megnéztük Charlesék sérüléseit. Pierre-nek még kicsit fájt a feje, úgyhogy lefeküdt a sarokba. Alex bokája viszont még jobban bedagadt, mint amikor a háromajtós szobában láttuk. Mit szoktak ilyenkor csinálni?

- Valahogy be kéne kötözni... - mondtam. Mit tudom én, mit kéne csinálni! Nem vagyok orvos! Charlesnek bezzeg megint volt egy ötlete.

- Alex, vedd le a pulcsidat! Az ujját bevizezhetjük a vödrünkből, és azzal be tudjuk kötni a lábad! - mondta. Amikor kaptunk egy adag romlott kaját két nappal ezelőtt, kaptunk mellé egy vödör vizet is, mint a lovak. Azóta csak akkor néztek felénk az őrök, amikor a labirintusba vittek minket.

Alex úgy tett, ahogy Charles mondta, aztán leült a fal tövébe, a vizes pulóverrel a lábán. Utána megnéztük Charles csuklóját is. A belső oldala le volt horzsolva, kívül pedig kékes-lilás színe lett. Nem nézett ki jól, ráadásul Charles fintorgott, miközben megmozgatta. Végül lemosta a sebet, aztán bedugta a kezét a pulóver kenguruzsebébe.

- Nézzük meg az üzenetet! - mondta Lando. Carlos elővette a kis papírt, és széthajtogatta. Megint a szokásos fura jelek voltak rajta.

Pierre összeszedte a többiektől az első két papírt, aztán lefordította az üzenetet.

- Figyeljetek! - kezdte, amikor elkészült. - "Sziasztok! Ez az utolsó üzenet. Ha használtátok az amulettet a varjak ellen, egy darabig töltődnie kell. Csak sötétedéskor szökjetek el! Ehhez mindenkinek hozzá kell érnie az amuletthez, aztán valakinek sorban megnyomni a szegélyén lévő jeleket az akasztótól jobbra kezdve". Ennyi.

Hát, ez nem sok.

- Arról semmi, hogy mi fog történni? - kérdeztem.

- Nem volt aláírás. Lehet, hogy nem volt ideje befejezni. - válaszolta Charles.

- Akkor sötétedéskor megszökünk? - nézett körbe Lando.

- Gondolom, igen... - mondta Charles. - Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudunk szökni egy kavicson gombokat nyomogatva...

Na igen, ebben azért én sem vagyok olyan biztos... De ha ők ennyire bíznak a segítőnkben, akkor legyen, mert tényleg ez az egyetlen esélyünk.

- Nem tudom, még mennyi időnk van addig, de megpróbálhatnánk pihenni, - tette hozzá Carlos. Egyetértettünk, úgyhogy mindenki lefeküdt aludni. Csak Charles maradt fent, hogy le ne csússzunk a sötétedésről, mert akkor elúszott a szökés.

Sziasztok!

Végre elkészültem! Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, először térerő nem volt, aztán pedig időm nem volt. Na de lényeg, hogy kész, úgyhogy olvashatjátok!

Köszönöm, hogy olvassátok és vote-oltok, hawaziik_, köszönöm a követést!

Igyekszem a következő résszel!

Vadonjaro13