Leszek az ihleted {+18}

31.

Eve:
- Mikor árulod el, hogy hova megyünk? - kérdezem Harvey-t, miközben sétálunk a hely felé, ahova el akart vinni reggeli után.
Mivel megbeszéltük, hogy nem sietünk haza, kényelmes tempóban reggeliztünk meg, majd még beszélgettünk egy darabig, mielőtt elindultunk és ettől megjelent bennem az érzés, hogy ezt meg tudnám szokni. Leírhatatlan nyugalom jár át attól, hogy itt vagyunk, nem háborgat senki és Harvey-val bármit megtehetünk, bármiről beszélhetünk, anélkül, hogy a lebukástól kellene félnünk, de ha csendre van szükségünk, az is tökéletesen megfelel mindkettőnknek. Egyszerűen csak jól érzem magam vele és hálás vagyok, amiért itt lehetünk még egy kicsit kettesben.
Harvey huncut mosolyt villant rám, miközben a hüvelykujjával folyamatosan köröket rajzol a kézfejemre.
- Soha - közli vidáman. - Majd meglátod, ha ott vagyunk.
- Azt hiszem, már megbeszéltük, hogy nem szeretem a meglepetéseket.
- Igen - bólint, majd lebiggyesztett ajakkal rám pillant -, de velem azért csak élvezed őket.
Akaratlanul is feltör belőlem a nevetés erre a megjegyzésére, pedig valahol igaza van. Vele minden meglepetést élvezek és szívesen élek át, pedig nem szeretem nem tudni, hogy mi vár rám.
- Fő a magabiztosság - szólok be neki, de természetesen nem rengetem meg.
- Nem lennék ennyire magabiztos, ha nem látnám, mennyire be vagy zsongva.
Érzem, hogy ettől egy kicsit elpirulok. Sok arcomat megmutattam már Harvey-nak, amit másnak nem, de ezt a gyermeki énem, ami ma reggel jött ki belőlem és azóta is itt van, talán még soha. Vagy legalábbis nagyon ritkán. És ezt nem is tudom most letagadni, vagy úgy tenni, mintha nem lenne igaza - megint. Sajnos.
- De nagyon jó így látni - teszi hozzá, amikor nem reagálok. - Eszméletlen édes vagy így - emeli a kezem a szájához és finom csókot lehel a kézfejemre.
- De ez maradjon köztünk! Meg kell őriznem az imidzsem a többiek előtt - húzom ki magam, de persze csak szórakozom.
Legalábbis részben. Nem akarom, hogy mások lássák ezt az oldalam, az túl intim lenne számomra, de azért véresen komolyan sem veszem a dolgot. És a komolytalanságom meg is éri, mert most Harvey az, aki felnevet.
- Lakat a számon - ígéri. - Tőlem senki nem tudja meg, hogy van egy ilyen oldalad is.
- Ha mégsem tartod a szád, én is kiteregetem rólad, hogy titkon mennyire tapizós és bújós vagy. Neked is oda lesz a rosszfiús álcád - fenyegetem meg a lehető legszigorúbb tekintettel, ami tovább szórakoztatja.
- A rosszfiús lehet, de gondolod, hogy ezzel nagy kárt okoznál nekem?
Úgy teszek, mint aki elgondolkodik ezen, de valójában tudom a választ. A legtöbb csaj ha megtudná, hogy Harvey nem elég, hogy jó az ágyban, vicces, rendes, intelligens és jól néz ki, de még bújós is, csak még jobban rátapadnának. Bár a többségük valószínűleg nem foglalkozna a belső értékeivel, a szex és az összebújás a hokicsapat egyik sztárjával nagy siker lenne a számukra. Ezzel szemben, ha rólam kelne lábra ez a tény, a legtöbb pasit elijeszteném. Mivel ez mind csak feltételezés, nem akadok fenn ezen, de azért megfordul a fejemben, hogy ez mégis mennyire fair.
Mondjuk az is igaz, hogy egészen Harvey-ig nem mutattam meg ezt az oldalam egyetlen férfinek sem. Sőt, nem is vágytam ilyesmire senkivel sem. Csak kavarás és lelépés volt, semmi összebújás, semmi gyermeki oldal felszínre hozása. Esélyt sem adtam másoknak, hogy bármi ilyet tapasztaljanak velem. Ezt csak ő érte el nálam. Harvey egyszerre rontott el és javított meg, és amíg vele vagyok az utóbbit érzem valósnak mindezzel kapcsolatban. Mellette ez határozottan javítás, bátorság. Azt mondta, hogy voltak helyzetek, amikor én adtam erőt, merészséget neki, de közben ő ugyanezt tette és teszi velem. Azt hiszem, hogy jó hatással vagyunk egymásra és ez egy újabb pont amellett, hogy mi együtt egy jó, kerek egész vagyunk. Bárki bármit hinne külső szemlélőként, egyre inkább azt érzem, hogy valójában ez így helyes.
- Nem - felelem neki elhúzva a szám. - Valószínűleg csak jobban oda lennének érted és ez nem fair - rázom meg a fejem tettetett felháborodással.
Harvey először megint felnevet, ami megmosolyogtat, de aztán komolyra vált.
- Nem értem lennének oda, hanem a testemért és a velem való kalandért - ingatja meg ő is a fejét. - A legtöbben csak szexet akartak tőlem eddig is, amivel nincs is gond. Eredetileg én sem terveztem úgy, hogy bármelyikükkel összejövök hosszútávra, de megőrülök, amikor egyértelműen csak szexről van szó, ő meg azt hiszi, hogy ez igaz szerelem, pedig semmit nem tud rólam és nem is tesz azért, hogy megismerjen. Nem lenne gond azzal sem, ha komolyabbat akarna, ha tényleg engem akarna, nem azt, hogy kefélhessen egy hokissal és utána erről henceghessen. Ha rám lenne kíváncsi, nem arra, hogy mi a sportom és hogy nézek ki - vonja meg a vállát.
- Az emberek felszínesek - nézek fel rá. - Vagy legalábbis nagyon nagy százalékuk az. Nem is próbáljuk látni egymást, nyitni a másik felé, csak a külsőségekkel törődünk, és most nem arra gondolok, hogy kivel létesítünk kapcsolatot, hiszen a külső az, ami megfog. A testiség fontos és jó dolog, de ha az ember többet is akar, akkor a jó szex kevés. Ezzel sokan nincsenek tisztában, főleg itt az egyetemen. A hamis képbe könnyű beleszeretni, de a valóság előbb vagy utóbb pofon vág. Nem működött volna hosszútávon egyikükkel sem így és ezt te is tudod. De az biztos, hogy ha kicsit is hagytak volna esélyt arra, hogy megismerjenek, biztos, hogy beléd szerettek volna - nézek mélyen a szemébe, mire Harvey megáll és alaposan fürkészni kezdi az arcom. - Rosszat mondtam? - kérdezem, amikor percekig nem mond semmit, csak néz.
- Te látsz engem - ingatja megint a fejét a kérdésemre. - Senki más nem látott és érzékelt még úgy, ahogy te. És épp ezért egy cseppet sem bánom, hogy senki nem próbált még igazán közel kerülni hozzám. Így megkaptalak téged és ez sokkal többet ér nekem, mint bármelyik korábbi lány, akivel dolgom volt, mint bárki más. Minden rizikó és nehézség ellenére, ezekkel együtt. Ha lett volna valaki, aki kicsit is közelít felém, őszintén meg akar ismerni, talán sosem jutottam volna el hozzád úgy, ahogy most vagyunk - fogja meg a másik kezem is, s farkasszemet nézve velem, finoman maga felé fordít. - Te viszont itt vagy, igazi ez az egész és ennél fontosabb nincs. Hiába nem terveztem azt, hogy vége lesz az agglegény életemnek - mosolyodik el csibészesen és bár a szívem hevesen ver a szavaitól, ezen felnevetek. - Inkább az a sok csalódás a felszínesség miatt, ami után hozzád jutok, mint egy kapcsolat valaki mással - szorítja meg a kezem finoman, de én kihúzom azt az övéből és a karjaim a nyakába akasztva megcsókolom.
Amikor ilyeneket mond, nehéz nem bevallani neki, hogyan érzek iránta és nehéz uralkodni a szívemen, ami ettől a kis beszédétől forró masszává olvadt szét a mellkasomban.
- Köztünk marad, hogy ilyen vagy - nézek a szemébe, amikor elválunk. - Nem akarok megküzdeni egy kampusznyi csajjal úgy, hogy nem is harcolhatok nyíltan.
- Ne aggódj, senkivel nem kéne küzdened. Cseppet sem érdekelnek más nők - simogatja a derekam gyöngéden, amitől a testem megremeg.
- Ajánlom is - bólintok -, mert nem osztozkodom a barátomon. És jó lenne, ha Camille-t is elfelejtenéd - közlöm vele, de persze csak viccelek -, nem akarok harmadik személyt a kapcsolatunkba.
- Te önző nőszemély! - nevet fel, s a következő pillanatban felkap a földről és megpörget, amitől felsikkantok. - Ne aggódj, kicsim, csak a tiéd vagyok.
- Nagyon helyes - bólintok újra, amikor lerak. - Most pedig vezess oda, ahova megyünk, mert már tűkön ülök, hogy megtudjam, mit terveztél mára.
Harvey kuncogva ad egy puszit a halántékomra, majd újra vezetni kezd, amíg el nem érünk egy kívülről kis művelődési háznak tűnő épülethez.
- Mi ez a hely? - kérdezem rá pillantva, és a kinti hirdetőplakátokból próbálok rájönni, hogy mire hozott.
- Remélhetőleg egy jó élmény nekünk és egy kis ihlet-forrás neked - nyitja ki nekem az ajtót, majd a derekamra téve a kezét előre enged.
Miután a héten egy srác épp csak nem lökött fel azért, hogy előttem mehessen be az ajtón, ez a gesztus a szokásosnál is jobban esik.
Bent lényegesen nagyobb tér fogad, mint amire számítottam a kinti kinézet alapján. A falak halvány sárga színei melegséget sugároznak, a hatalmas ablakokon beárad a fény, az ajtók keretein bronz díszítés pihen. Az aulában több kis bódé is van, ahol képeket és tárgyakat lehet venni, az egyik sarokban pedig a ruhatár bújik meg.
Amíg gyönyörködöm a látványban és felmérem a terepet, Harvey megveszi a jegyeinket a kasszánál, mielőtt ellenezhetném, hogy ő fizessen.
- Most már beavatsz? - kérdezem, amikor mellém lép és puszit nyom az arcomra.
- Írással kapcsolatos kiállítás - fonja össze az ujjainkat. - A világirodalomtól, az írás születésén át, egészen a modern világig vannak részei. Írásról és olvasásról egyaránt - teszi hozzá. - Motivációs és segítő része is van. Videók, képek, idézetek, tárgyak, amik mind az íráshoz és az olvasáshoz kapcsolódnak. A világ minden pontjáról adtak kölcsön ehhez, csak pár hétig elérhető a kiállítás. Múzeumok, családtagok, kiadók és írók fogtak össze érte. Rengetegen benne voltak. Gondoltam, hogy érdekelne és akár segíthet is, hogy... - csókkal folytom bele a szót, miközben a szívem hevesen ver és a testemet szétveti a forróság attól, hogy így gondolt rám.
Minden porcikám beleremeg abba, ahogy Harvey magához szorítva csókol és belemosolyog a csókba.
- Ezek szerint tetszik az ötlet? - kérdezi, amikor elválunk és a szeme csillog a mosolyától.
- Imádom ezt az ötletet - simogatom enyhén borostás arcát. - Hogy találtad meg ezt a kiállítást?
- Nézegettem a szállásunkhoz közeli programlehetőségeket és feldobta ezt a helyet. Először elsiklottam felette, csak véletlenül nyomtam rá utána a honlapjukra és ott láttam a mostani kiállítást. Tudtam, hogy ide el kell hoznom téged. Ha lesz rá lehetőség, akkor most, ha nem, akkor még azelőtt, hogy a kiállításnak vége szakadna.
- Mondtam már, hogy mennyire csodálatos vagy?
- Azt hiszem, említetted, de mindig szívesen hallom - vigyorodik el, mire felnevetek. - Gyere! - ad még egy puszit a halántékomra. - Nézzük meg, mi vár ránk bent! - biccent az ajtó felé, amire a "prológus" szót írták. - Minden ajtó egy új fejezet - nyitja ki nekem a bejáratit. - Az epilógus lesz a netes publikálás és olvasás szakasza - lép mellém, miután becsukta az ajtót magunk mögött. - Nem kértem tárlatvezetést, de azt hiszem, így is feltaláljuk magunkat - fogja meg ismét a kezem. - Merre induljunk? - kérdezi rám pillantva, mire körbenézek a szobában.
A fények lényegesen halványabbak, mint kint, ablak csak a plafonon van, de az is egy kis körablak, így szinte csak a kiállítási darabokat megvilágító kis lámpák segítenek látni nekünk. Szívem szerint mindent egyszerre néznék meg, de mivel ez lehetetlen, így úgy ítélem meg, hogy az a jó döntés, ha körbemegyünk.
- Menjünk erre először - biccentek balra és a megérzésem jónak is bizonyul, mert az első plakát, amit erre látunk egy tájékoztató a kiállításról.
A szövegből megtudjuk, hogy a kiállítás végigkíséri az írás és olvasás kialakulásának történetét, kiemeli a fontos mérföldköveket, meghatározó írókat, tárgyakat. Egyszerre művészeti és történelmi kiállítás vegyül az utolsó fejezet által a modern világ helyzetével. Ahogy Harvey is mondta, a világ minden tájáról érkeztek tárgyak, feljegyzések, idézetek, nagy irodalmi művek ahhoz, hogy ez a kiállítás létrejöhessen és népszerűsítse az olvasást, az írást és az irodalom értékeit. Az első fejezetben huszonötezer évvel ezelőttre megyünk vissza, egészen a barlangrajzokig és onnan haladunk majd tovább az internetes térig, ahol ma rengetegen alkotnak és olvasnak. Egyes részeknél interaktív kiállítási darabok is vannak, némelyiket ki lehet próbálni, másokhoz a telefonunk segítségét kell kérni, a QR-kódokat ajánlják beolvasni, ha teljes élményt szeretnénk, a kiállításról készített képeket és azok megosztását pedig külön megköszönik, hogy még több emberhez eljuthasson ez a hely. Az összefoglaló végén még egy szabályzat olvasható, ami felhívja a figyelmet arra, hogy ne hangoskodjunk, ha valamire ki van írva, hogy ne érjünk hozzá, akkor ne tegyük, ellenben a kipróbálásra alkalmas daraboknál ne féljünk és még egyszer kiemelik, hogy képeket készíteni bátran lehet.
- Hát - hajol a fülemhez Harvey és hallom a hangján, hogy mosolyog -, akkor menjünk vissza huszonötezer évet az időben és kezdjük az elején.
Kiráz a hideg, ahogy az ajkai a fülemhez érnek és tudom, hogy ezt ő is látja, de nem tesz rá megjegyzést, csak elindul az első tárgy irányába, én pedig boldogan követem őt. Miközben haladunk a kiállítási darabok között, nem nagyon beszélgetünk, alig szólunk pár szót egymáshoz, s egy idő után kicsit szét is szakadunk, de így is érezzük a másik jelenlétét. Tudom, hogy Harvey mikor pillant felém, mielőtt tovább halad, érzem, hogy mikor figyel hosszabb távon és egyszer még azon is rajtakapom, hogy lefotóz, ahogy az egyik kép előtt állok egy régi pergamen papír elzárt másolatánál. Amikor felé fordulok, kiöltöm rá a nyelvem, de nem zavar, hogy megörökítette ezt a pillanatot, mert erre örökké emlékezni akarok. Végül a kiöltött nyelvű ábrázatomat is lekapja, amitől kuncogni kezd, nekem pedig mindenem megtelik melegséggel, amiért így láthatom. Ahogy haladunk tovább, úgy időzünk el külön-külön és együtt is egyre több helyen és úgy válik egyre meghittebbé az egész randi. A környezet varázsa, a maga bájos hangulata egy burkot húz körénk, ami csak a miénk. Persze vannak még páran rajtunk kívül, de ahogy figyelem a kiállítási darabokat és érzékelem Harvey-t a közelemben, olykor pedig megosztjuk a véleményünket egymással, mindenki más megszűnik létezni nekem.
Már pár ajtón túlvagyunk, amikor én sem bírok magammal és készítek egy képet Harvey-ról. Eddig csak egy-egy darabot fotóztam le, de most ahogy ott áll egy vitrin előtt és elmélyülten figyeli a papírra írt szavakat, kénytelen vagyok megőrizni magamnak. A karjait keresztbe fonta, az egyik kezével az állát támasztja, miközben teljesen belemerül az olvasásba. Hátulról és oldalról is lefotózom, és közben én magam is gyönyörködöm az ő látványában. Amikor közelebb lépek hozzá, én is olvasni kezdem, ami ennyire beszippantotta őt:
"Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem.
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerűli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni."
- Tatjána levele Anyeginhez - szólalok meg halkan, a sorokat olvasva.
- A világirodalom legszebb szerelmes verse - feleli szinte suttogva Harvey, s még mindig a lapot figyeli az üvegfal mögött, szája sarkában pedig halvány mosoly pihen. - Anya mutattam meg nekem először anno. Emlékszem, egy irodalom órai előadáshoz kellett anyagot gyűjtenem. Már nem is tudom, mi volt a pontos feladat, csak azt, hogy kétségbeesésemben anyához fordultam, ő pedig ehhez navigált. Azt hiszem, ötöst kaptam, de nem is emlékszem már a jegyre - meséli csillogó szemekkel. - Csak azt tudom, hogy engem is annyira magával ragadott, mint amennyire anyát tette. Persze ezt nem sok embernek mondtam el - nevet fel halkan. - Hülye tinédzser fiúként azt hittem, ez ciki. De most, hogy itt állok a levél előtt idősebb fejjel, mindennek találom, csak cikinek nem.
Átölelem a karját és a vállára hajtom a fejem.
- Felolvasod nekem? - kérdezem a kettőnk burkában lebegve.
Harvey lepillant rám, de végül nem mond semmit, csak visszafordul a levél felé és halkan olvasni kezdi. Van egy rész, ami különösen megfog. Harvey épp azokhoz a sorokhoz ér és én ösztönösen közelebb bújok hozzá, nem tudom teljesen megmagyarázni, miért.
- "Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kisértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja..."
Tökéletesen átérzem Tatjána érzéseit, azt ahogy ezen kérdéseken gondolkodik. Hasonló kérdések fordultak meg a fejemben Harvey-val kapcsolatban, amikor belementem a kettőnk üzletébe, de már nincs kérdés bennem. Tudom, hogy ő az őrangyalom, akinek hangján hallva ezt a levelet, csak még jobban magához vonz.