Friends don't lie (ST fanfiction)

A labor:

(El)

A szellőző előtt állva szörnyen izgultam, sőt nem is, én inkább féltem. A kezemre lepillantva láttam azt az idáig még nem említett M betűt amit mindennap újrarajzoltam, közvetlenül a tizenegyes tetoválásom alatt, ez jelentette azt, hogy bárkivel összeveszhetek Ő ott lesz mellettem. Ennek az egésznek sokkal nagyobb jelentősége van mint amit az emberek látnak, hiszen ők csak egy lányt látnak egy alkoholos filccel felírt betűvel a kezén. De ez mint már említettem miért többet jelent. Ebben a pillanatban viszont azt jelentette, hogy a családomért, érte és a barátaim/barátainkért kell ezt most megtennem. Erőt véve magamon pedig elkezdtem mászni, a nyílás nyílván szűkebb volt most mivel nőttem, de még így is kényelmesen elfértem benne. Tudtam, hogyha Hopper vagy akár Steve itt lenne nem férnének be. Ahogyan egyre beljebb kerültem emlékek cikáztak át az agyamon, villámcsapásként sújtva le rám. Bármennyire is szerettem volna most nem segített az M betű sem, inkább csak erőt adott, de ugyanúgy féltem. Elvégre elég sok ideig voltam ide bezárva ami bármikor újból megtörténhet. Ez a tény rémisztett meg. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal érkeztem meg az egykori szobám felé, ami ugyanúgy állt mint amikor én otthagytam. A rácson át láttam a falra kitett rajzomat, az ágyamat meg azt a kis asztalt amin egy lámpa van, na meg egy íróasztalt amin rajzoltam. Eszembe jutott, hogy milyen volt itt és kirázott a hideg. De nem a jó értelemben. Kirúgva a rácsot, az nagy puffanással ért a padlóra. Éreztem, hogy nem szabad még lemennem, elvégre ha Brenner bármit is tervez biztos hozott magával embereket, aki/akik már úton lehetnek ide. A sejtés én be is igazolódott, pár másodperc múlva egy fehérruhás férfi jelent meg, kezében egy volkival.

-Brenner, itt vagyok a szoba ajtajában, ahonnan jött a hang, átfésülöm és aztán odamegyek a főhelyhez, ahol ön is tartózkodik, a szivárvány szoba pedig biztonságban van.-Adta le a jelentés a férfi.

-Jól van Clark. Itt találkozunk.-Szólalt meg Brenner.

A férfi pedig elkezdte az átvizsgálást. Benézett az ágy alá, és minden létező zugba a szobában, én pedig elkezdtem pánikolni, az alapos munkáját látva rájöttem, hogy bizony majd a szellőzőbe is bekukkant. A lámpája fényét bekapcsolva felvilágított.

-Oké, megvagyunk.-Suttogta majd a szájához emelte a volkiját.-A terep teljesen tiszta indulok.-Mondta ki, majd kilépett a szobából.

Kifújva a bent tartott levegőt lemásztam, amint leérkeztem beugrott egy mondat amit a férfi, azaz Clark mondott ,,a szivárvány szoba pedig biztonságban van". Tehát következtetéseimet levonva, van ott valami vagy valaki akire/amire vigyázni kell, szóval oda kell mennem. Mivel túl sok időt töltöttem már a laborban tudtam, hogy a kamera szobába csak reggel, illetve este mennek be, átnézni az odáigi felvételeket. A lényeg igazából, hogy most biztonságban, trükközések nélkül eljuthatok a szivárvány szobáig.
Felállva az idáigi gugoló helyzetemből elindultam a már említett szoba felé. Az odavezető folyosó teljesen üres volt, már, már fájóan üres, azonban a szoba ajtaja ugyanúgy nézett ki mint amikor itthagytam. A kíváncsiságom nem hagyta, hogy megálljak az ajtó előtt és gondolkodjak, éppen ezért egyből benyitottam. Abban a pillanatban pedig elakadt a szavam.
Ugyanis egy csapatnyi lenyírt hajú gyerek nézett vissza rám. Volt aki fiatalabb, és volt aki idősebb, úgy körübelül velem egykorú. Hihetetlenül furcsa volt őket látni, hiszen volt innen akit már azon a másik helyen is láttam.

-Te ki vagy?-Kérdezte meg egy fiú, akin véleményem szerint a legtöbbet kísérletezhetnek, ugyanis a szemei (érthető okokból) ki voltak sírva a csuklóján pedig szorítások látszódtak (tiszta piros volt a bőre) és emellett Egy általános félelem ült ki Az Ő arcára.

-El vagyok.-Mutattam meg a kis számos tetkómat.

-De ha te valóban képességekkel rendelkezel akkor neked miért van hajad?-Tette fel a kérdést egy lány.