Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

6. Rész

- Papa, mi ez az egész? - ültem fel még mindig kómás szemekkel nézve rá, lelkesen válogatott a ruháim között. Nem értettem ezt az egészet...

- Talán nem szeretnél menni? - kérdezte félszemmel rám pillantva, majd ahogy összetalálkozott tekintetünk, lassan leült mellém, visszavette telefonját.

- Honnan jött ez az ötlet egyáltalán? - támaszkodtam meg térdeimen, bár legszívesebben visszahajtottam volna a fejem a párnámra. Nagyon kellemetlenül érintett a hirtelen ébresztés, ráadásul ilyen butaságokkal sokkol engem korán reggel.

- Hát csak... Tudod fiam, nem ma jöttem le a falvédőről. Látom rajtad, hogy amióta megismerted azt a fiút, sokszor vagy rosszkedvű. És én értem, hogy mi folyik itt, csak szeretném, ha elmennénk egy olyan helyre, ahol nem kell kellemetlenül érezned magad az érzelmeid miatt, mert ott mindenki hasonló lesz hozzád - kezdte el magyarázni gondolatmenetét, miközben apai támogatással simogatta a vállamat.

Nem is tudtam másképp reagálni elsőre, rögtön éreztem, hogy kezdtem elvörösödni. Komolyan úgy rakta össze a történetet a fejében, hogy én magammal küzdök azért, mert nem akarom beismerni magamnak azt, hogy tetszik egy fiú? Talán lehet benne valami...

- Ne aggódj, velem minden rendben van. De egyébként ugye tudod, hogy az emberek este szoktak bulizni menni? - nevettem el magam, ahogy jobban belegondoltam a tervbe.

- Hát de az van odaírva, hogy már nyitva van - kezdte is el nyomkodni okostelefonját, olyan igazi nagypapásan.

- Az a mellette lévő üzlet nyitva tartása - kezdtünk el nevetni mindketten, majd megveregette a vállamat.

Megígérte, hogy hagyni fog aludni, és hogy ezesetben este fogjuk megejteni a közös kiruccanásunkat. Őszintén? Én szívesebben töltöttem volna az estét Kihyun munkahelyén, de úgy tűnt, hogy Papa nagyon szeretné, és nem akartam megbántani őt, így beleegyeztem. Amint becsukta maga után az ajtót, már vissza is dőltem az ágyamba, a takaró magamra szenvedése után megnéztem a mobilomat. Nem volt egy üzenetem sem, úgyhogy gondoltam majd én írok a kis vörösnek. Azért a tegnapi kiborulása után még mindig aggódtam érte.

„Jó reggelt! Gondolom még alszol, milyen volt a tegnapi műszak? Pihend ki magad jól!" - küldtem is el, bár már majd' leragadtak a szemeim, így meg is adtam magam az álmosságnak.

Legközelebb csak délelőtt tízkor kezdtem ébredezni, és mivel nagyon pihentető alvásban volt részem, egyáltalán nem esett nehezemre rögtön kipattanni az ágyból. Első utam a fürdőszobába vezetett, majd az étkező asztalhoz telepedtem le, miután készítettem magamnak egy pirítóst reggelire. Elbambulva rágcsáltam egymás után a falatokat. Jó lett volna ma is találkozni a vadóckával, de attól tartottam, hogy a másik megígért program miatt nem valószínű. Éppen rápillantottam az asztal tetején heverő telefonomra, amikor felvillant a képernyő, mivel a gondolataim alanya éppen válaszolt az üzenetemre. Ah... Micsoda megkönnyebbülés.

„Jó reggelt!!! Olyan szempontból jó volt, hogy a betegség utáni első munkanapon nem fáradtam el nagyon, mivel csak egy vendégnek kellett táncolnom, így viszont nem kaptam túl sok pénzt a napra. De mindegy is, ma hátha forgalmasabb lesz" - írta. Le is raktam a félig megevett kenyeret, hogy begépelhessem a válaszomat.

„Ebéd után nem baj, ha átmegyek?" - küldtem is el hevesen dobogó szívvel. Csak vele akartam lenni, hogy még többet megtudhassak róla. Hisz, úgy tűnt, hogy nem kis meglepetéseket tartogat ez a kis picúr.

„Főzzek valamit?" - kérdezte szinte rögtön azután, hogy kézbesítésre került az én üzenetem, ezzel pedig egy akkora mosolyt csalt az arcomra, mint még soha senki ezelőtt. De hát most mondta, hogy kevés fizetést kapott, azt is arra költené, hogy miattam drága alapanyagokból hazai ételt főzzön?