Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

32. Rész [Befejező rész]

- Ide tudnád adni a ragasztószalagot, Papito? - szólt oda Juan tanítómesteremnek, miközben a rozoga fémlétra tetején állva tartotta félkézzel a törtfehér, selymes fényű üdvözlőfeliratot.

- Máris viszem, fiam - mosolyodott el a szmokingot és lakkcipőt viselő öregúr, kezében az említett tárggyal.

Én mindeközben a bár színpadja mellett ácsorogtam, izzadó tenyérrel, izgulva pillantottam körbe. Az időpont közeledtével egyre inkább úgy tűnt, minden a helyére került. Amikor fél évvel ezelőtt először betettem ide a lábam, sosem gondoltam volna, hogy így is látni fogom ezt a helyet, teljes, valódi pompájában. Tekintetem összetalálkozott Papáéval, ahogy ő szorgalmasan készítette a fekete, gyöngyházfényű krémszín és arany léggömbcsokrokat. Egy esetlen mosollyal biccentettem a folyosó felé, apai mosolyára pedig egy nagy levegőt véve el is indultam az öltöző felé. Ráfogtam a kilincsre, majd éppen kopogni készültem, amikor odabentről hajszárító hangja hallatszott, mellette pedig egy halk, angyalhang is. Egy fülig szerelmes mosollyal nyitottam be végül, a tükörben pedig pont rám szegeződött az én kincsem tekintete. Eközben Csoki békésen szundított egy számára vett kiságyban az asztal mellett.

- Na, izgulsz már? - siettem is be, rögtön behúzva magam után a nyílászárót. Az öltöző is új arculatot kapott, akárcsak a bár egésze. A hetvenesévek amerikai gimnáziumaira emlékeztető fémszekrények helyére egy tükrös asztal és egy modern gardróbszekrény került.

- Nem jobban, mint te - lépkedett oda hozzám, a csokornyakkendőmet igazítgatva, csillogó szemekkel nézett fel rám. Ő is alkalomhoz illően öltönyt viselt, sminkje visszafogott és elegáns volt.

- Pedig ez a te napod, egyetlenem - csúsztattam kezeimet derekára, kedvesem pedig a nyakamat átkarolva rögtön egy csókba invitált. - Annyira remélem, hogy minden rendben fog menni - mormoltam ajkaira, majd néhány apró puszi után kezét megragadva hajoltam el.

Még megvártam, hogy befejezze az utolsó simításokat a frizurájával, majd együtt indultunk ki a többiekhez. Annyi érzés kavargott bennem, amikor végignéztem a több hónapnyi munkánk eredményén. A Beantown, korábban lepukkant sztriptízbár már csak nyomokban tartalmazta eredeti állapotát. A fehér márványasztalok, a luxust idéző aranyozott, rózsakvarcszínű bársonypárnákkal készült székek, a reflektorfények hangulatát visszaadó led-lámpák, az újraburkolt színpad, a letisztult porcelánvázákban lévő szobanövények pont olyan hangulatot teremtettek idebent, mint amilyet a hely új tulajdonosa megálmodott. Egyedül a padló maradt a régi egy kis utókezelést követően, a falakat újrafestettük, a bárpult pedig az asztalokkal megegyező munkalapot kapott, kívülről pedig csillogó, opálosan színjátszó mozaikborítást. És ezt mindet mi hárman tettük lehetővé.

- El sem hiszem, hogy ma újra kinyitok - szusszant fel Kihyun, odabújva hozzám, éppen ekkor érkezett meg az élőzenéért felelős jazz-duó, Papa köszöntötte is őket, illetve egy gyors eligazítást is tartott a két középkorú, jólszituált férfinak.

- Annyira büszke vagyok rád - döntöttem a homlokomat az övéhez, majd a szemeimet lehunyva simítottam tenyeremet az arcára, hüvelykujjammal cirógattam puha bőrét, mivel láttam, hogy elkezdett lefelé görbülni a szája. Szavak nélkül vigasztaltam, majd egy szoros ölelésbe vontam testét.

A kis meghitt pillanatunknak az vetett véget, hogy Juan felemelte hangját, az órára pillantva őt is átjárta a nagy esemény előtti pánik, már csak fél óra volt az új Beantown megnyitóünnepségének kezdetéig. Kihyun egy kissé szomorkás mosollyal húzódott el tőlem, az egymás mellett álló segítőinkhez sétált. Először Papa nyakkendőjét igazítgatta, majd a latinos kollégája inggallérját, beszélt nekik pár szót. Egy ábrándos vigyorral az arcomon figyeltem őt, főnökszerepben csak még jobban elvarázsolt.