Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

3. Rész

Ahogy megtörte a csendet, méghozzá azzal, hogy végre elárulta nekem a nevét, nem tagadom, kicsit bedobbant a szívem. Amióta először szemtől szemben álltunk egymással, gyakran eszembe jutott a könnyáztatta arca. A gyönyörű, könnyáztatta arca Kihyunnak. Hirtelen nem is tudtam mit mondani, csak egy széles mosollyal időzött el tekintetem rajta, de aztán vissza is tértem a munkához, hisz nem akartam, hogy furának találjon engem.

- Kihyun, egyébként ha azért lemondtál valami programot, mert jöttem megjavítani az ajtót, csak szólok, hogy... - álltam fel a percek óta tartó térdelésből kicsit nehézkesen - Már kész is vagyok. Úgyhogy nem is zavarok tovább, ha dolgod van - fordultam szembe vele, miközben hátranyúlva, nem is odanézve becsuktam magam mögött a nyílászárót. Zene volt füleimnek, hogy rendesen becsukódott.

- Ilyen hamar? - látszott kis pofiján őszinte meglepettség, fel is tápászkodott a kanapé karfájáról. - Mennyi is az idő? - tette fel halkan ezt a kérdést saját magának, miközben a telefonját kereste, addig én elkezdtem összepakolni a szerszámokat.

- Öt óra lesz pár percen belül - adtam választ a karórámra pillantva, amire mintha elgondolkodott volna.

- Akkor egy vacsora belefér még neked? - ácsorgott a kávézóasztal előtt, nagy szemekkel, de iszonyatosan édes, komoly arckifejezéssel bámult rám, majd a kis konyhája felé biccentett fejével.

Ahogy feltette ezt a kérdést, annyi minden átfutott az agyamon... Nem is tudom, mintha otthon éreztem volna magam? Kellemes melegség járta át a lelkemet, de lehet, hogy a koreai ételek illata is hozzájárult ehhez, meg alapból jó, családias hangulatot keltett, ahogy a kis Csoki kutyus összekuporodva szunyókált a kanapén. Kihyun nagyon jó vendéglátó, ezt pedig mindenképpen szavakkal is ki akartam neki fejezni az étkezés után. Lelkesen bólintottam párat, majd sarkon fordultam, rögtön tudtam, hogy hol kell keresnem a termosztátot. Említette már, hogy az ajtó eddig nem szigetelt valami jól, ezt pedig meg is éreztem, amint kibújtam a kabátomból érkezés után, úgyhogy gondoltam most már nem menne kárba, ha jól feltekerné a fűtést. Nem is szóltam semmit, a gombok gyors értelmezése után el is kezdtem beállítani a hőfokot, amikor Kihyun apró termetével hirtelen beoldalazott közém és a fal közé, vissza is csavarta a kapcsolót minimális melegítésre.

- Hyunwoo, ne haragudj, ha fázol, de ugyanabból az okból kifolyólag nem lehet, mint amiért nem pénzzel fizetek a munkádért, hanem étellel - adott magyarázatot feszengve, mondata végére pedig teljesen elhalkult, mintha tényleg szégyellné magát.

- Én szeretnék bocsánatot kérni, meg kellett volna kérdeznem - mosolyodtam el, egyik tenyeremet vállára simítva, majd elléptem tőle.

- Felejtsük el - sütötte le a szemeit, miközben elindult a konyha felé.

Én is utána mentem, mivel ez is egy amerikai konyhás lakás volt, így itt is egy térben helyezkedett el a nappalival, egy térelválasztóként funkcionáló pult előtt volt kettő szék. Megszakadt a szívem, ahogy a hiányos felszerelésű helyiségben igyekezett minél gyorsabban összekészíteni két terítéket, amit ízlésesen helyezett le az említett pultra. Én csak minél több mindent megtudtam róla, annál jobban meg akartam őt ismerni. Hogy miért kell ilyen körülmények között élnie. Hogy még csak kellemes meleg sem lehet a lakásában. Ezen elmerengve, a falnak támaszkodva figyeltem, ahogy szorgoskodik, mire kiszakadtam a gondolatmenetemből, már csillogó szemekkel, összetett kezekkel mosolygott rám, azt várva, hogy reagáljak valamit a terítékre. Milyen büszke volt az „alkotására"... Mondjuk kétségkívül nagyon finomnak tűnt a főétel, mellette pedig még egy kis rizst is felszolgált nekünk, egyetlen kistányéron. Vizet is öntött kettő pohárba, fém evőpálcikát helyezett a tálak mellé.