Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

31. Rész

Abban a pillanatban, hogy újra felvettem a szemkontaktust Kihyunnal, a szívem őrült tempóban kezdett dobogni. Hogy micsoda? Ez egyáltalán hogyan lehetséges? A dühös szempár türelmetlenül figyelte a kezemben tartott borítékot, tétován láttam neki a kibontásának.

- Hyungwon írt nekem egy levelet, tegnap, a gálaesten küldte oda egy pincérrel, majd hazament – adott egy kis kontextust, szavai hallatán a szemöldökeimet összevonva hajtottam szét a kissé gyűrött papírt.

- Mégis mikor volt rá lehetősége? – kérdeztem rá, mielőtt egy pillantást vettem volna a kézzel írt üzenetre.

- Amikor azokkal a nagynevű üzletemberekkel italozgattál – szusszant egy nagyot félrepillantva. Furcsán nyugodtnak tűnt. Mármint nem azt láttam az arcán, hogy rettegne a hatóságoktól, vagy ilyesmi.

- Kedves Kihyun! Egy vallomással tartozom neked, a te döntésed, hogy a barátodnak elmondod-e a levelem tartalmát. Attól a pillanattól kezdve, hogy először megláttalak, azt hiszem, megőrültem. Két éve a gazdasági egyetem kampuszával szemben lévő kávézóban dolgoztam, minden reggel és délután vártam, hogy láthassam azt a fiút, aki úgy is megdobogtatta a szívemet, hogy semmit sem tudtam róla. A nevét sem, tényleg semmit. Azt hiszem, ezt hívják plátói szerelemnek? Sosem voltam elég bátor, hogy odamenjek hozzá, pedig általában egyedül érkezett. Aztán egy idő után már nem láttam többször. Fájt, hogy elszalasztottam az összes lehetőséget arra, hogy megismerjem őt, később megtudtam, otthagyta az egyetemet, aztán szembejött velem a hír, hogy tragikus balesetben elhunyt. Ennek már több mint egy éve. Úgy fájt, mintha a legközelebbi hozzátartozóim halálhírét olvastam volna. Még mindig gyászolom. Őt és azt a sok lehetőséget, amit kihagytam, mert gyáva voltam. De… Te a megszólalásig hasonlítasz rá, és ettől úgy érzem, mintha a múltbéli szerelmemre néznék. Az egész ijesztő és sajnálom, amiért ezt hirtelen rád zúdítom, de Hyunwoo hyung nem érdemli azt, hogy esetlegesen a párja iránt elkezdjek érzéseket táplálni a múltam miatt. Remélem, nem neheztel rám, amiért megszakítottam vele minden kapcsolatot. Minden jót kívánok nektek, és tényleg nagyon sajnálom – olvastam fel az egészet, a végére érve pedig egy hatalmasat sóhajtva gyűrtem a tenyerembe a levelet.

Üres tekintettel bámultam magam elé. Ez az egész annyira szürreális volt, hogy éreztem, egy hamar nem fogom ezt feldolgozni. Ha nem éppen most derült volna ki az igazság Kihyunról, biztosan eltitkolta volna ezt a levelet… Fogalmam sem volt, hogy erre hogyan kéne reagálnom. Talán örülnöm kéne, amiért nem rakta össze a képet teljesen és nem hívta ránk a rendőrséget? Egyáltalán nem láttam semmilyen pozitív oldalát ennek a vallomásnak. Hirtelen értelmet nyert, hogy miért nézett úgy az én édesemre, mintha szellemet látott volna.

- Ha az élet belőled gúnyt űz, őt egyenesen ki akarja készíteni. Sajnálom szegényt – adtam neki vissza a borítékot, majd egyszerűen folytattam a sétát, Kihyun utánam sietett, gyengéden a felkaromra kulcsolta hideg ujjait, amint mellém ért.

- Szinte nulla esélye volt ennek, mégis megtörtént. Amióta elolvastam, rettegek. Ezek után nem is tudom hogyan lehetek még szabadlábon egy év elteltével – osztotta meg velem aggodalmát gyámoltalan, halk hangon.

- Lehet, balszerencsét hozok neked – mosolyodtam el keserűen, szavaimra rögtön engedett szorításán, míg végül teljesen el nem engedett, lehajtott fejjel sétált mellettem.

Azt hittem, mondani fog valamit, de csak hallgatott, a köztünk lévő néma csendnek távoli madarak hangja és a szél miatt susogó méretes levelek adtak háttérzajt. Már eltelt így körülbelül két perc, amikor úgy döntöttem, megosztanám vele a döntésemet. Csak később akartam, nyugodtabb körülmények között, de… Nem bírtam nézni, hogy ilyen lehangolt. Minden egyes lépésnél lopva felé pillantottam, szemeiben pedig olyan ürességet láttam, mintha nem is ezen a világon lenne. Már éppen szólásra nyitottam ajkaimat, amikor megelőzött.