Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

24. Rész [18+]

Szüntelenül bámultam az elhaladó épületeket, amelyek inkább már kertesházak voltak, ahogy haladtunk a külváros felé. Nos, Boston nem éppen egy apró falucska, a forgalom miatt sem tűnt szürreálisnak, hogy még egy óra múlva is a városon belül autóztunk, de... Kezdtem egyre jobban elbizonytalanodni. Egy másik városba tartunk talán? Egy halk szusszanás közben fordítottam a fejemet Kihyun felé, fel sem tűnt, hogy már egy ideje abbahagyta kézfejem cirógatását, csak ekkor láttam meg, hogy lehunyta szemeit, fejét a bőrülésnek támasztva szundított. Néhány pillanatig gyönyörködtem nyugodt, kisimult arcában, aztán viszont elővettem mobilomat. Egykézzel, ügyetlenkedve gépeltem be egy üzenetet Papának, azt kérdeztem, mi ez az egész, és miután rögtön meg is nézte, nem érkezett válasz. Türelmetlenkedve, egy apró sóhaj után csúsztattam vissza a készüléket a zsebembe, ekkor, bizonyára a mozgolódásomnak eredményeként szerelmem felém kapta a fejét, lágyan elmosolyodva szorongatta meg kezemet.

- Még egy óra, szívem - hunyta vissza szemeit, majd miután inkább vállamra hajtotta fejét, vissza is tért a pihenéshez.

Legszívesebben további kérdésekkel tartottam volna ébren, de csak selymes hajába csókoltam, amire a lehető legjobban hozzám bújt, amennyire a biztonsági öv engedte. Valami nagy dologra készült... Valamire, ami hihetetlenül boldoggá tette, mivel minden egyes mozdulatán érződött, hogy meg akarja velem ezt osztani.

Bár egyre nehezebben ment, de kibírtam a hátralévő egy órát, ekkor már viszonylag messze jártunk Bostontól, egyre ritkábban lehetett házakat, vagy egyáltalán épületeket látni, végül egy dombos vidékre értünk, ahol még hosszasan haladtunk a tengerszint fölé egyre magasabbra. Ezekben a percekben már Kihyun is izgatottan figyelte a tájat, próbáltam leolvasni az arcáról, hogy most mi történik, de... Olyan huncutul mosolygott rám, ahogy találkozott a tekintetünk. Végül is... Azt mondta, hogy kikapcsolódni jövünk, akkor nem kell tartanom semmitől, nem igaz?

- Megérkeztünk - mosolygott kedvesen a sármos sofőr, miután leparkolt egy igényesen kikövezett parkolóba, egy domb tetején.

- Nagyon köszönjük - csatolta ki biztonsági övét a mellettem ülő, majd biccentett, hogy szálljunk ki.

- Akkor... Ahogy megbeszéltük, bármikor szólhat, és már jövök is. Jó pihenést! - intézte szavait az öltönyös férfi a kedvesemnek, mielőtt kiszálltunk volna, én pedig lefagytam egy pillanatra.

Nem akartam levonni semmilyen következtetést, de volt egy sejtésem mi folyik itt... Az elzsibbadt lábaimat lerázva egyenesedtem fel, miután kiszálltam az autóból, a sötétített ablaküveg után még a borult ég is vakítóan hatott, így hunyorogva fordultam egyet a tengelyem körül. Elnyíló ajkakkal néztem fel a hatalmas villára, ami a szemeim elé tárult. A modern építészet egy igen szép darabja lehetett, a fehér falak, a hatalmas ablakok, a letisztult homlokzat... Egyszerűen luxushatást keltett. Akárcsak a kerítés, az elektromos kapu. Bele sem mertem gondolni, milyen lehet belülről, ha már maga az épület ennyire lenyűgöző volt.

- Menjünk be, drágám - kuncogott halkan Kihyun, miután a csomagjainkkal a kezében mellém szegődött, belekarolt a karomba.

Gondoltam, majd bent megbeszéljük, így csak zavaromban elnevetve magam átvettem a táskákat, elindultunk befelé. Félszemmel pillantottam le rá, miközben elővett egy kártyát, amely a kaput nyitotta. Most... Ha jobban belegondoltam, egészen gazdag hatást keltett az öltözete is. Na meg az, hogy milyen büszkén felemelte az állát. Muszáj volt átkarolnom derekát, mert... Annyira aranyosnak láttam, égető vágyat éreztem, hogy kimutassam felé. Ahogy kinyílt előttünk a kapu, egy gyönyörű kert tárult elénk. Zöld pázsit, formára igazított bokrok, sövények és egy medence. Bár most nem volt szezonja, így az le volt takarva, hihetetlenül hangulatos volt a modern napozóágyak és a kinti grillsütővel körülvéve. Az volt az első gondolatom, hogy milyen jó lenne nyáron itt sütögetni, fürdeni, de... Aztán megint, a korábbi alkalmaktól korántsem finomabban, arcba csapott a valóság. Most nem akartam a hazautazásomon rágódni, nem is tudtam volna, mert Kihyunom sietősebbre fogta lépteit. A bejárati ajtóhoz vezető lépcsőt a saját tempóban tettem meg, addig a vörösmókus babrált a zárral.