Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

22. Rész

Ebben a pillanatban már sokkal higgadtabban vártam, hogy kimondja. Hogy féltem-e a mondanivalójától? Természetesen. Ennek ellenére érzelemmentesen fürkésztem arcát a szavai előtti drámai csendben, közben egy pillanatra sem engedtem szorításomon. Ha valami borzasztó dolgot is készült közölni, akkor is tudatni akartam vele, hogy nem tud elüldözni magától. Mondjuk... Ezt már párszor megbeszéltük, úgyhogy valószínűleg tisztában volt vele.

- Ma van a születésnapom - mosolyodott el szomorkásan, majd félénken lesütötte szemeit, gyengéden simogatni kezdte mellkasomat.

- Komolyan? - fogtam arcát tenyereim közé hirtelen, bűntudatosan néztem szemeibe, miután újra felpillantott rám.

Nem tudtam még, hogy mennyire tartja fontosnak a mai napot, egyáltalán ezelőtt ünnepelte-e ezt a jeles eseményt, mégis nagyon fájt belegondolni, hogy pont ma kellett ennek a sok szörnyűségnek történnie. A tudatalattim már neki is állt agyalni azon, hogy hogyan fogom jóvátenni, kiengesztelni.

November 22. Jól megjegyeztem ezt a dátumot.

- Nem akartam nagy felhajtást, csak délután venni szerettem volna egy kis tortát vagy sütit, de... Máshogy alakult - sóhajtott egy nagyot félrepillantva.

- Én pedig azt nem akarom, hogy így teljen el a szülinapod, úgyhogy... - nyújtottam meg az utolsó szótagot. - Készülj, mert nemsoká kitalálok valamit - emeltem fel mutatóujjamat, őszinte mosolyát látva meg is nyomkodtam orra hegyét.

- Nekem az is elég, hogy itt vagy - bújt vissza mellkasomhoz, szemeit is lehunyta. Mint egy szépséges, mosolygó angyal...

- Ma este vacsorázhatnánk egy étteremben. És nem érdekel, hogy ágynyugalomban kell lennem, akkor is elmegyünk - vezettem ujjaimat kissé összekócolódott tincsei közé.

- Dolgoznom kell - sóhajtott fel, közben fészkelődött a meleg pokróc alatt. - Ráadásul egyedül leszek, Juan megint meglógott.

- Akkor elkísérlek dolgozni. Megígérem, hogy nagyon jól fogunk szórakozni - pusziltam hajába egy széles mosollyal, ő pedig aprót bólintott.

Ezután egy kis csend telepedett közénk, elő is vettem telefonomat, egyetlen célom az volt, hogy keressek egy olyan cukrászdát vagy magánvállalkozót, aki este is szállít tortát. Nem kell nagy, díszes, habos-babos, csak egy kicsike. Úgyis csak ketten fogunk enni belőle. Már pár perce böngészgettem a hirdetéseket, amikor kedvesem elkezdett feltápászkodni rólam, így inkább lezártam a képernyőt. Szerettem volna meglepni őt. Összeszorított ajkakkal néztem, ahogy szavak nélkül csoszogott el a konyháig, ott pedig engedett magának egy pohár csapvizet. Rögtön tudtam, hogy mi a helyzet... Erőt vettem magamon, lendületből felültem, majd a hátamat a kanapé támlájának támasztva, a lábamat a dohányzóasztalra téve vártam, hogy visszajöjjön, miután bevette a fájdalomcsillapítót. Kedvtelenül, laza testtartással indult vissza, én pedig nyújtottam felé a karjaimat, végül úgy heveredett le az ölembe, mintha egy kisbaba lett volna. Szorosan, stabilan tartottam, közben le sem vettem szemeimet gyönyörű arcáról.

- Biztosan mindjárt hat a gyógyszer - mormoltam halk hangon, megsimítva homlokát, így az eddig frufruja által takart része fedetlenné vált.

Egy halvány mosoly fagyott az arcomra, ahogy jobban kielemeztem bőrét. Olyan gyengének és rosszkedvűnek tűnt a fejfájása miatt, ezt pedig nem hagyhattam annyiban, úgyhogy nem fogtam vissza első gondolatomat, miután felfedeztem arcának minden szegletét.

- Egy. Kettő. Három - raktam mutatóujjam hegyét egyesével a három anyajegyre, amely homlokát díszítette, egészen mintaszerűen. - Ez itt egy Bermuda-háromszög. Itt végtelen mennyiségű csók tud elveszni - vigyorodtam el, majd neki is láttam, újabb hangosan cuppanó gyógyítócsókokkal borítottam be a fájó pontot.