Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

14. Rész

Másnap reggel arra kezdtem ébredezni, hogy hevesen zuhogó esőcseppek ütődtek a hálószobámban lévő ablak üvegéhez, emellett pedig a feltámadó viharos szél is megzörgette azt. Habár az időjárás odakint zordnak tűnt hallás alapján, a szívemben sosem éreztem még ilyen melegséget, tekintve, hogy az általam szeretett személy testhője nem hagyta, hogy engem is átjárjon az odakinti hideg. Nehézkesen nyitottam ki szemeimet, kellett pár másodperc, amíg valamennyire kitisztult látásom, meglepve láttam, hogy egészen sötét volt a helyiségben. Valószínűleg volt még idő az ébresztőm megszólalásáig, illetve a borongós időjárás is hozzájárult a fényviszonyokhoz, ellágyult tekintettel pillantottam le alvótársamra. Annyira békésen aludt, hogy ez engem is majdnem visszarepített az álmok földjére, így miután megigazítottam magunkon a vastag takarómat, hajába csókolva bújtam vissza ölelésébe.

- Hyunwoo... - szólalt meg halk, félénk hangon, amire annyira megijedtem, hogy a szívem majd' kiugrott a helyéről.

- Hát te meg ébren vagy, kicsim? - simítottam meg haját, a saját szavaimon elmosolyodva. Hát... Kétségkívül illett rá ez a becenév.

- Ühüm - temette arcát nyakamba - Én már nem akarom ezt csinálni - jelentette ki álmosságához képest egészen határozottan, nekem viszont fogalmam sem volt, hogy miről beszél.

- Elengedjelek? - nevettem el magam halkan, ujjaimat tincsei közé vezetve, gyengéden masszíroztam fejbőrét. Amilyen ellentmondásos volt néha, nem lepődtem volna meg, ha az összebújásra gondolt volna.

- Nem akarok táncolni - suttogta, majd elhúzódott, hogy a szemeimbe tudjon nézni. - Tegnap este undorodtam magamtól. Tükörbe sem tudtam nézni. Abba akarom hagyni - sütötte le szemeit, arcán pedig őszinte elkeseredettség látszott. Én nem is tudtam, hogy mit mondhatnék hirtelen.

- Kihyun-ah... - fogtam arcát tenyereim közé, miközben összeszedtem a gondolataimat. Szerettem volna tudatni vele, hogy nincs miért szégyenkeznie, akkor is, ha tegnap tényleg kicsit túlzásokba esett. Azonban mielőtt megszólalhattam volna, ő nyitotta ki ajkait.

- Egyelőre ötletem sincs, hogy mihez kezdenék ez a munkahely nélkül, talán még a lakásból is el kéne mennem, de biztosan megoldom. Ezelőtt is megvoltam valahogy tíz hónapon keresztül - ráncolta szemöldökeit, miközben a takarónak köszönhetően felmelegedett kezecskéivel megfogta az én kezeimet.

- Ha így döntöttél, akkor természetesen mindenben melletted leszek. De azért szeretném, ha tudnád, hogy én egy pillanatig sem vélekedtem így rólad a tegnapi miatt. Gyönyörű voltál, és igazából csak arra gondoltam, bárcsak az én ölemben csinálnád azt, amit - nevettem halkan, majd ahogy megláttam egy halvány mosolyt arcán, nem bírtam ki, hogy ne csókoljam meg, még ha csak egy másodpercig is tartott.

- Néha nem tudom elhinni, hogy ennyire elfogadó vagy a munkámat illetően - sóhajtott egy nagyot. Még ebben a fényviszonyban is látszott, hogy elpirult egy kicsit a közeledésem miatt. Hát igen. Én is abban a szakaszban voltam, hogy egy rövid csók miatt is a torkomban dobogott a szívem, libabőrös lettem és pillangókat éreztem a gyomromban.

- Hogy bizonyíthatnám be, hogy feltétel nélkül vonzódom hozzád? - tettem fel ezt a kérdést egészen elkomolyodva. Már felesleges lett volna burkoltabban beszélni az iránta érzett érzelmeimről, hisz a tettek sokszor beszéltek már helyettem.

- Akkor... Amíg kitalálok valamit, addig maradok - terelte a témát félrepillantva, ez a szégyenlős reakció pedig annyira aranyos volt, hogy nyomtam halántékára is egy apró puszit.

- Rendben, ahogy akarod - válaszoltam felhőtlenül elmosolyodva, úgy a karjaim közé szorítva, mintha egy plüssállat lenne, majd vissza is csuktam szemeimet. Őszintén, jó lett volna aludni még az ébresztő megszólalásáig, de Kihyun már nem tűnt álmosnak, miután elmondta nekem a gondolatait.