Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

18. Rész

Nem igazán értettem, hogy mi történik. Egyrészt, meglepődtem, hogy Hyungwon csak így beállított, másrészt szinte villámokat szórtak Kihyunom szemei, a hívatlan vendég pedig elnyílt ajkakkal nézte a mellettem ülő szerelmemet. Még szerencse, hogy nem két perccel később jött, mert akkor már biztosan látható jelei lettek volna annak, hogy éppen mi is történt közöttünk az imént. Bár még most is forrónak éreztem a bőrömet, így félő volt, testem máris reagált a gyengéd érintésre, azért fagyott meg ilyen hirtelen a levegő.

- Szia, Hyungwon – viszonoztam köszöntését egy kicsit bizonytalanul, miközben összébb zártam a lábaimat. Ez az egész helyzet meglehetősen kínos volt. Félszemmel kedvesemre pillantottam, ő piros arccal sütötte le szemeit. Remélem nem értette félre a dolgot…

Rögtön az jutott eszembe, hogy a tegnapi nap folyamán nem volt lehetőségem mesélni újdonsült kollégámnak az alakulóban lévő kapcsolatomról, így szerettem volna minél hamarabb pótolni ezt a hiányzó, de nagyon fontos információt. Éppen szólásra nyitottam volna ajkaimat, hogy bemutassam őket egymásnak, amikor Kihyun hirtelen felállt az ágyamról, kezeit ökölbe szorítva lépett fenyegetően közel az ajtóban ácsorgóhoz.

- Nem gondolod, hogy udvariatlanság csak így besétálni valaki lakásába? – tette fel neki ezt a kérdést meglehetősen nyugodt hangon, persze így is egyértelműen áthatotta szavait egy kis ellenszenv.

- Én… - sütötte le szemeit Hyungwon, egy alig hallható szusszanás közben engedte le karjait maga mellé. Megszeppentnek tűnt. Eközben én azon mesterkedtem, hogy valahogyan magamhoz tudjam venni az ágy végéhez kitámasztott mankókat. – Azt gondoltam, hogy Hyunwoo egyedül van, nem akartam fárasztani őt azzal, hogy elbicegjen az ajtóig és beengedjen. Ennek ellenére szeretnék bocsánatot kérni – hajtott fejet Kihyun előtt röviden.

- Nem kell aggódnod érte – kezdett bele egy még provokálóbb hangnemű mondatba a vörös szépség, de szerencsére sikerült elnyújtóznom a járássegítőimig, majd miután nehézkesen közelebb csúsztam, a mankó végével megnyomkodtam kedvesem csinos kis fenekét.

- Nincs semmi baj, oké? Elég lesz – nevettem el magam, miközben továbbra is igyekeztem magamra hívni a figyelmét az előző tevékenység folytatásával.

Nem is mondott semmit, csak összefont karokkal sétált vissza az ágyhoz, morcos tekintettel ült le. Egy pillanatra hitetlenkedve néztem rá, majd feltápászkodtam a mankók segítségével, megtettem a köztem és Hyungwon között lévő pár lépésnyi távolságot. Megköszöntem az ajándékot, ami egyébként egy doboz csokoládé volt, majd sietve távozott is a meglepetésvendégünk. Olyan furcsán viselkedett, miután meglátta Kihyunt… Bizonyára váratlanul érte a dolog, hogy akadt egy kis társaságom éppen.

- Hol is hagytuk abba? – húztam ajkaimat egy széles, kissé talán szemtelen mosolyra, miközben visszaheveredtem az előző helyemre, megpaskoltam magam mellett az ágyterítőt, hátha így a duzzogó mókust is rá tudom venni a folytatásra.

Igazából ma reggel én még a hatása alatt voltam a történteknek, ami érthetően elég negatívan hatott rám. Még sosem törtem el semmim ezelőtt. Ebből adódóan gondolni sem gondoltam ilyesmi huncutságokra, de amióta Kihyunom szép kezével olyan érzékien simogatott ágyéktájon, nagyon is megkívántam.

- Ott, hogy most szépen nyugton maradsz, és nem erőlteted a járkálást. Még csak tegnap rakták fel a gipszet – igazította is mázsás súlynak érződő lábamat egy párna tetejére. Eközben egyébként borzasztóan aranyos, szigorú tekintettel nézett. Nem lepődtem meg, hogy már nem volt hangulata játszani egy kicsit, így csak elkaptam csuklóját, magamhoz rántottam.

Készségesen hajtotta fejét mellkasomra, én pedig teljesen köré fontam karjaimat. Eszembe se jutott számon kérni őt a reakciója miatt, elvégre valamilyen szinten érthető volt, hogy Hyungwon viselkedése nem volt szimpatikus számára. Néhány percnyi csendespihenő után nyakát masszírozgatva gördült le mellém, halkan nevetve fordítottam felé fejemet.