Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

10. Rész

Elcsendesedve, egy halvány mosollyal néztem vonalait így, ahogy nekem hátat fordítva összekuporodott. Szinte már el is felejtkeztem arról, hogy mit mondott nekem az előbb, amikor kíváncsi tekintettel pillantott rám hátra a válla fölött, még látszott rajta, hogy kicsit hevesebbek voltak a levegővételei, annyira jót kuncogott rajtam.

- Még csak nem is tagadod? - kérdezett rá elég meglepettségre utaló hangsúllyal, de már alig tudta visszafojtani az újabb nevetgélést. Jaj, ha tudná...

- Kihyun-ah... - szólaltam meg végül lágy hangon, lassan heveredtem vissza mellé, egy nagy sóhajjal bámultam a plafont - Játszunk mostantól nyílt lapokkal? - szusszantam fel, a szívem pedig a torkomban dobogott. Hirtelen arra gondoltam, hogy habár még az ismerkedés fázisban vagyunk, azt tehetnénk mostantól más szándékból is. Nem kell, hogy egy nyílt titok legyen a köztünk lévő vonzalom...

- Hm? - fordult felém teljesen, könyökén megtámaszkodva emelkedett fel, arcomat nézve játszott ajkain egy játékos mosoly. - Son Hyunwoo, a te kártyapaklid már azóta kristálytisztán átlátszó, amióta először beállítottál csuromvizesen az ajtómba - mondta ezt valamiféle nem túl komoly megvetéssel a hangjában, az én arcom pedig rögtön égni kezdett. Akkor... Ebben a pillanatban el is döntöttem, hogy nem most fogok vallomást tenni.

- A te lapjaidnak pedig olyan, mintha csak két hátoldala lenne. Nincs valami cheatkód hozzád? Hogy feloldódjanak azok a titkosítások a kártyákon? - nevettem halkan, továbbra is szüntelenül a plafont bámulva, de mivel nem hallottam, hogy ő hasonlóan reagált volna, félszemmel gyönyörű arcára pillantottam.

Szomorkásan sütötte le szemeit. Vagy inkább mintha kényelmetlenül érezte volna magát? Jaj, a világért sem akartam őt ezzel megbántani, és egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy elvárnám tőle, számoljon be eddigi élete minden másodpercéről, csak... Mindegy is. Teljes mértékben megértettem, hogy miért bizalmatlan még velem.

- De egyébként már azért borzalmasan hálás vagyok, hogy elmondod mi bánt, amikor magad alatt vagy. Nagyra értékelem, hogy engeded, hogy segítsek ilyenkor - igyekeztem felvenni vele a szemkontaktust, őszinte mosolyom közben pedig a kis karját is megsimogattam. Azt gondoltam, ettől biztosan jobban fogja érezni magát.

- Most már ne beszéljünk erről, jó? - sóhajtott fel félrepillantva, én pedig már kezdtem is bepánikolva valamiféle kiengesztelésen agyalni. Néha jobb lenne, ha egyszerűen csak nem mondanék semmit.

Nem is válaszoltam szavakkal, csak határozottan bólintottam, majd miután egy kényelmesebb pozíció elérésének céljából megigazítottam a kispárnámat, csendesen néztem ki a fejemből. Azt hittem, hogy nagyon megbánthattam őt, és hogy távolságtartó lesz, így jól be is dobbant a szívem, amikor a mellkasomra hajtotta fejecskéjét. A kezem szinte ösztönszerűen vezetődött végig gerince vonalán, majd miután vörös tincsei közé vezettem ujjaimat, gyengéden masszírozgatni kezdtem fejbőrét. Az imént is jólesően sóhajtott, amikor ezt csináltam, így nem féltem attól, hogy ezzel rontok a helyzeten. Ahogy ebben az elképesztően nyugodt idillben teltek a percek, lassan összeraktam a fejemben a képet. Valószínűleg nem mindig ilyen érzékeny ő, csak most pont egy nagyon nehéz időszakon megy keresztül, így... Nem is keresztezhették volna jobbkor egymást az útjaink. Majd együtt átvészeljük, és boldoggá fogom tenni.

- Ma eljössz a bárba? Kérlek - törte meg a már régóta tartó szótlanságot, nem túl nyomatékosan kérlelő hangja pedig eléggé aranyosnak hatott. Istenem... Megöl. Komolyan.

- Hm, még nem tudom. Holnap sok lesz a munka, lehet jobb lenne kipihennem magam előtte. Meg most amúgysincs felesleges hétszáz dollárom - válaszoltam egy somolygással az arcomon. Nem is értettem magam, hogy miért szemtelenkedek vele direkt, amikor pont nem azt akarom elérni, hogy morcos legyen. Ez csak úgy jött.