Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.)

19. Rész [18+]

Szóval tudja. Tisztában van vele, és direkt kínozni akar engem. Egy nagy sóhajjal zártam le a telefonom képernyőjét, óvatosan, nem túl feltűnően pillantottam körbe, jelenleg úgy éreztem, hogy mindenki engem, és az üzenetváltásunkat figyeli. Újra felvillant a képernyő, mivel válasz nélkül maradt üzenete után küldött egy újabbat.

„Ne aggódj, szinte nulla az esélye, hogy bárki is ért koreaiul, aki körülötted van..." - írta, amint végigolvastam, egy képet is továbbított nekem.

Úgy éreztem, hogy teljesen elönti az arcomat a vér, ahogy végigvezettem szemeimet a reggeli halvány napsütés által megvilágított, meztelen combjain, bár csak egy kicsit látszott ki bőre, fehér takarója többnyire csak sokat sejtetővé, kihívóvá tette a fotót.

„Drágám, a domborodó nadrágom univerzális jel, nem kell hozzá koreaiul beszélni, hogy értsék" - válaszoltam, közben ajkaim sarkán már egy szórakozott mosoly játszott.

Először csak egy nevetést kifejező matricát küldött, majd mielőtt bármi mást küldhetett volna, én „szólaltam meg" megint.

„Papa ma nincs a városban" - gépeltem be villámgyorsan, biztos voltam benne, hogy érteni fogja a célzást.

Igazából... Teljesen megértettem, hogy ennyire kívánós, hiszen pont egy hete nekikezdtünk ám valaminek, amit azóta sem folytattunk. Ha eddig a pillanatig esetleg csak az elmém rejtett zugaiban gondolkodtam ezen, most már csak egy esetleges szenvedélyes együttlét járt a fejemben. Nem lesz egyszerű a törött lábam miatt, de... Majd valahogy megoldjuk. Ha nem is fekszünk le ténylegesen, valamit akkor is muszáj lesz csinálnom az én Vadóckámmal.

Most már teljesen kimelegedve eszméltem fel gondolataimból arra, hogy válasz érkezett.

„Ezt is tudom. Nálatok találkozunk egy óra múlva <3" - írta Kihyun, amire egy széles mosollyal árasztottam el a beszélgetésünket szerelmes matricákkal.

Megkönnyebbültem, hogy mégsem szándékozik gonosz játékot űzni velem ebben a korlátozott helyzetben, így viszont már sokkal türelmetlenebbül várakoztam a soromra. Már azt is megszámoltam, hogy a szemben lévő fal váltakozó színű mozaikcsempéi közül hány darab volt fehér színű, amikor végre sorra kerültem. Amikor szólítottak, mintha el is felejtkeztem volna róla, hogy egyébként gipsz fedi a történetesen törött bokámat, szóval lendületből raktam le a padlóra, így akartam feltápászkodni, de... Már régóta nem érzett fájdalom nyilallt a lábamba. Egy pillanatra eltorzulhatott az arcom a hirtelen ért kellemetlen inger miatt, aztán mankóim segítségével, sokkal óvatosabban lépkedtem el a vizsgáló ajtajáig. Szerencsére nem mozdult el semmi az előbbi szerencsétlen mozdulatom miatt, az orvos pedig azt mondta, szépen javulgatok, ha ez így is marad, valószínűleg két hét múlva le is kerülhet a gipsz.

Körülbelül tizenötperc múlva már a kórház előtti parkoló bejáratánál ácsorogtam, vártam, hogy megérkezzen a taxi, amit rendeltem. Ma napos reggelre ébredt Boston, de a közelgő december miatt meglehetősen alacsony értékeket mértek a hőmérők. Viszont... Én most nem fáztam. Teljesen érthető okokból.

A forgalmas utak jelentősen növelték a menetidőt, a megbeszélt találkozó időpontjáig már csak negyed óra volt hátra, így igyekeztem kicsit előkészülni a vendégem fogadására. Egy kész kabaréműsor lehetett, ahogy sietve, mankóval a kezemben, féllábon egyensúlyozva próbáltam felbontani egy zacskó rágcsálnivalót, azt pedig kiönteni egy tálba. Éppen harmadjára hajoltam le a műanyag tárolóért, amit Papa mindig kint hagy a konyhapulton, az én könyököm pedig sosem tudta kikerülni az ütközést, amikor rövid kopogás jött a bejárati ajtó felől.

- Nyitva van! - emeltem fel a hangom egy kicsit, így már az én kincsem ott állt a nappaliban, mire én is elbicegtem a kanapéig.

- Minden rendben volt a kontrollon? - kezdte ezzel rögtön, arca pedig aggodalmat mutatott, egyik kezével sálját bontotta le magáról, a másikkal mellkasomra simított. Csillogó szemei, az azokba bele-belelógó selymes tincsek és a hideg csípte piros arca, orra elképesztően aranyos hatást keltett.