*Friendship and other things ❤*

🔐 #33 Visszaemlékezés 🙄

Chris POV: *Visszaemlékezés*



-Hol vagy édes?-hallottam meg  egyre közelebbről Danny elnyújtott vékony hangját, amit valószínüleg engem keresett. Már ötletem sem volt, hogy mégis hova rejtőzzek el előle. Szó szerint, meg tudnám folytani egy kanál vízben annyira idegesít. Amióta igéretet tettem neki, hogy a  barátja leszek, azóta levakarhatatlan. Ennek kb. 1 hete. Teljesen a megszállottam lett, ha lehet így fogalmazni. Én, aki egy csendes, visszahúzódónak mondható kocka srác, leállok egy nagydarab, nagyszájú, ökörrel. Tőlem se lehet többet várni ezekszerint. De ennek is meg volt az oka, hiszen az elején még minden rendben volt vele. Nem volt ennyire ragaszkodó. Talán azért van ez, mivel senki sem hajlandó a közelében lenni, túl hangos. Teljesen az ellentétem. Én meg úgy voltam vele, hogy áthívom magamhoz kockulni. Megsajnáltam, de már kezdem kapizsgálni, hogy a többiek miért nevezik Orknak.
-Áh, megvagy. Édes.-húzta fel az asztalon lévő terítőt, melynek takarásában egy darabig biztonságban éreztem magam. Igen, az asztal alá bújtam. Jobb tervem nem volt, hiszen amint beértem a suliba egyből meglátott. Az is meg eshet, hogy éppen rám várt. Még a hideg is kirázott a gondolattól. A francért vagyok ennyire kedves.

-Ne menekülj drágám.-markolt rá bokámra, miután észbekaptam, s  iszonyatos gyorsasággal próbáltam menekülőre venni az irányt. Túl gyors volt a reakcióideje hozzám képest, így könnyedén kikapott az asztal alól, ha jól éreztem egy kézzel. Túlságosan is erős egy 14 éveshez képest. Mivel etetik ezt otthon? A jelenetet úgy kell elképzelni, mint egy képregényben. A gyerek elkapott a lábamnál fogva és úgy húzott ki a bútor alól, majd könnyedén, még mindig a bokámat markolászva tartott a levegőben, s ennek köszönhetően, plusz Földünk gravitációjának erejétől ami nálam volt, mind a talajra hullott, kedzve a pénztárcámmal, majd a kezemben tartott könyveimmel. A táskámról ne is beszéljünk, az csak hónamaljára akadva húzta fájdalmasan. A fejembe már beleszállt a vér, oly sokáig hagyott lógva, s csak nevetett, mintha ez egy természetes dolog lenne. Soha nem éreztem magam még ennyire dühösnek, egy ember vagy dolog se érte el nálam ezt a szintet, főleg nem ilyen, s nem ennyire  kevés idő alatt. A vihogó srácnak szabadonhagyott testrészét észrevéve, soroztam meg öklömnek bütykével oldalát, mikor fájóan bordáihoz kapva engedett el, s mielőtt még földet értem volna fejemmel, volt bennem annyi öntudat, hogy  nyakamat behajtva, testemet védve a csattanástól,  kiguruljak a bajt elkerülve ezzel. Nem hiába tanultam én éveken keresztül önvédelmet, bár még mindig nem az igazi, hiszen sokat felejtettem. Fenekemet kissé sajgónak éreztem, miután felálltam, majd mit sem törődve vele, leporoltam ruhámat, s cuccaimat felkapkodva a földröl, magamhoz vettem őket, majd hátra se nézve hagytam ott  a „haldokló" fiút, aki a fájdalomtól csak a földön hempergett.-Szeretlek.-kiabált utánam, majd heves meghökkenésem következtében, a kezemben tartott vastag könyvet azonnal a srác felé dobtam, mely el is találta szerencsétlent, s az ütközéstől a földre esett ismételten. Esküszöm az égiekre, hogy nem állt szándékomban még egy kis hangyát sem bántani soha, hiszen nem ilyen a természetem. De ettől a Danny gyerektől a falnak futok és miatta történik ez, hiszen ő hozza ki belőlem a legrosszabbat. Miért történik ez? Soha nem bántottam semmit és senkit, most meg egy nap alatt kétszer is megtörténik.-Ez sem fog eltántorítanim tőled.-ült fel nyöszörögve, majd egy "okés" jelet mutatott, s mosolygott tovább, mint egy tejbetök. Oda akartam futni hozzá, azonban a fejemen átcikázott a gondolat, hogy mi lesz ez után? Soha nem fog békén hagyni, ha most vissza megyek. Amúgy is pár perc és kicsöngetnek, majd ellepi a folyosót a diákok tömkelege. Valaki csak segít neki.  Chris te egy hülye vagy.-vágtam arcon magam. Nem én nem vagyok ekkora barom. Igenis odamegyek és segítek neki. 

-Ne haragudj.-térdeltem a srác mellé, aki még mindig csak mosolygott.

-Nincs baj, amíg láthatom a szép szemeid.-vakargatta zavartan tarkoját, s még mindig csak vigyorgott. Mi a fene ütött belé? Nekem szép szemem? Mivan?? Ilyet a lányoknak szoktak mondani. Talán annak tűnök? Fura ez a gyerek.

-O-oké.-válaszoltam nagyot nyelve, majd felsegítettem, s ekkor láttam a srác arcának oldalán végigcsorduló vörös vért. Megrémültem, hiszen amint mondtam, soha nem bántottam senkit és semmit.-Azonnal elviszlek az orvosiba és szólók egy tanárnak.-indultam volna meg, de alkaromra fogva állított meg, s állam alá nyúlva húzta közelebb arcom az övéhez.

-Semmi baj.-mosolygott.-El megyek egyedül.-adott homlokomra egy lágy csókot, majd elengedett, s bicegve indult el az orvosi irányába. Nem mentem utána, hiszen teljesen lesokkolódtam a történtektől. A földre rogyva temettem arcomat kezeim közé, s éreztem, ahogy szívem oly hevesen ver, s arcom megtellik vérrel, majd bőrömön piros árnyalatként jelenik meg. Mi ez az érzés? Ez normális? Nekem is el kell látogatnom az orvosiba, biztos, hogy lebetegedtem. Nem kapok levegőt.

*Csengetnek*

El kell rejtőznöm. Szedd össze magad Chris! Az elején még lassan szállingóznak a gyerekek a csengő hangja után, azonban ez változik, s özönleni kezdenek. Áh egy mosdó.-láttam meg a "wc"  logót, majd futni kezdtem felé,  még időben magamra csaptam az ajtaját, s a mosdókagylóra támaszkodva fújtam ki magamból a felgyülemlett levegőt, majd a velem szemben elhelyezett, kissé törött tükörbe néztem, s láttam arcomnak, azóta már enyhülő piros árnyalatát. Szívem heves dobogása még mindig nem csillapodott, azt hittem, ott helyben kipurcanok. Biztos, hogy beteg vagyok. Elkaphattam valami náthát.

-Ez csak is az ő hibája!-kiáltottam fel hirtelen, majd a csempére csaptam. Szívem szerint sírni szerettem volna, azonban ez az érzés hamar ijedtségre váltott.

-Kinek mi a hibája?-törte rám az ajtót egy tök ismeretlen srác. Meghökkenve álltam, s csak a tükörből figyeltem a fiút. Eszem ágában sem volt megfordulni. Így is elég jól láttam méregzöld színezésű kissé kékes szemeit, akármennyire is szar volt a fény a helyiségben. Igen csak magávalragadó arca volt, mondhatni egész "fiatal-férfias". Bocsánat nem tudom ezt hogy nevezik. A lényeg az, hogy érettebben nézett ki nálam. Ha saccolnom  kéne 17-et mondanék az életkorára.  Nem szeretnék bajba kleveredni. Nem tudom, hogy ki ez és mit akar, de talán jobb ha most megyek és megkeresem Dannyt.-Nem ismersz meg ugye?-mosolygott, s utamat elállva tolt a falnak hideg felületére. Igaza van, tényleg nem ismerem meg, na de ez után a viselkedés után talán nem is akarom, hogy megismer-Adam.-szólalt meg a nagy csend után, s immár közelebb húzodva, mélyen szemeimbe nézett. Atyaúristen.-Adam Wilson.-mutatkozott be illedelmesen, miután elengedett, s kezét felém nyújtva várta köszönésem. 

-Chris.-ráztam meg tagját.-Chris Williams.-bólintottam.



///


-Na és igen.-nevettem.-Így "ismertem" meg Adamet is.-töltöttem magamnak egy pohár piát.-Vagyis nem ismertem meg, ha azt nézitek.-visítottam.-Mindjárt folytatom egy pillanat, csak előtte elmegyek pisilni.-húztam le poharam tartalmát, majd nadrágomat már félig lehúzva indultam el egy közeli bokor felé.

-Siess!-kiáltottak rám mind a ketten, s sürgettek dolgomban.

-Oké, oké.-kuncogtam.







Nos, elhoztam a folytatást. Remélem mindenkinek tetszik és örömmel olvassátok. Elnézéseteket kérem itt a nagyobb kihagyás miatt.🙄😥
Ennek a "visszaemlékezésnek" több része is lesz, hiszen ideje volt már, hogy megtudjuk, honnan is ismerik egymást és miként ismerték meg egymást a szereplők.🤗

U.i: Kellemes Ünnepeket kívánok, minden kedves olvasómnak és követőnek!🥰🎄