*Friendship and other things ❤*

🔐 #34 Visszaemlékezés 2 🙄

 Chris POV: *Visszaemlékezés*

-Várjál, várjál.-köhintett Jerry feszülten.-Egyből van kett-Nem, három kérdésem is.-kezdett bele drámaian a levegőben három darab ujjával is hadonászva az orrom előtt.  Pedig még csak alig ültem vissza a helyemre a pisilés után.

-Igen?-sóhajtottam mélyen, miközben poharamat újra töltve, kortyoltam egy keveset tartalmából.

-Danny-t csak bordán ütötted bütyökkel.-mutogatott.-Hogy lett mégis az a vége, hogy a fejéből horrorisztikus mennyiségben folyt a vér és bicegett?-nevetett, mintha csak gúnyolna.

-Megöregedtem, már nem olyan jó a memóriám.-vakartam meg zavartan tarkómat.-És egy szóval sem mondtam azt, hogy „horrorisztikus mennyiségben".-fintorogtam idézőjelet mutatva a levegőben.

-De akkor mi a faasz?-nyújtotta el szavának végét már Kelly is.

-Jó oké.-köhintettem.-Akkor nem folyt vér a fejéből.-kuncogtam.-Ugorhatnánk?-kérdeztem, s közben megggyújtottam  elaludt cigimnek a végét.

-Váárjál már.-csapott az asztalra ismételten Jerry. Szerintem egy kicsit többet ivott a kelleténél.-Adam és Danny egy idősek.-értetlenkedett.- De te mégis 3 évet basztál közéjük.-visított.

-Jó oké.-nevettem.-Amúgy meg Adam egy 2 hónappal idősebb, mint Danny.-súgtam magam elé halkan, s mégis egy kis gúnyt rejtve hangsúlyomba, a végét magasabb hangszínen ejtettem.

-De az akkor sem 3 év.-kuncogott Kelly.

-Jó akkor nem mesélek semmit.-mordultam rájuk sértetten.

-Oké befogtuk.-tette ajkai elé ujjait Kelly, majd másik kezével Jerry száját is összecsípte.-De ne ess költői túlzásokba.-röfögve nevetett a lány majd italába kortyolt, s helyet foglalt a még mindig értetlenkedő Jerry mellé.

-Értettem.-bólintottam, majd ismét elkezdtem.



*Visszaemlékezés*



-Fura ez a srác-gondolkodtam el, miközben magam elé egyeltalán nem figyeltem.

-Milyen srác?-jelent meg mellettem hirtelen Danny, melyre rettenetesen összerezzentem, s még a kezemben lévő könyveimet is leejtettem.

-Hülye vagy?-förmedtem rá, miközben a füzeteimért nyúltam.-Mióta követsz?-morogam.

-Már vagy egy negyed órája hazafele sétálunk és még csak most vettél észre Édes?-nevetett.

-Ne nevezz így.-suttogtam magam elé mérgesen.

-Szóval?-bújt arcomba.-Milyen srác?-ráncolta össze szemöldökét.

-Semmi közöd hozzá.-húztam fel az orrom, majd gyorsabb tempóra váltottam.

-Csak nem Adamről van szó?-a srác nevének hallatán szinte borsódzott a hátam, s gombócot éreztem torkomban, minden egyes nyelés próbálkozásánál. Furcsa érzés kapott el, szinte levert a víz. Meg is kellett állnom egy kicsit, hogy igyak egy kortyot a megmaradt vizemből.

-Honnan veszed ezt?-kérdeztem miután kissé lenyugodva raktam el táskám mélyére a palackot.

-Egész út alatt az ő nevét mondogattad.-kuncogott, majd kissé összeráncolta szemöldökét ismét.

-Ez nem igaz.-köhintettem zavartan.-Most inkább bemegyek.-mutattam házunknak kapujára, miután pár perc séta után az utcánkba értünk.

-Rendben, rendben.-intett.-Vigyázz magadra.-dobott egy csókot felém a levegőbe, s csak várta, hogy elkapjam üzenetét, amit meg is tettem, majd a földre dobva „csókját", be csuktam magam mögött a bejárati ajtót, s egy mély levegővétel után, lassan kifújtam magam.

-Chris.-szólt ki kedvesen édesanyám a konyhából.-Vendégeink vannak.-mosolygott.

Meglepődötten reagáltam a „vendég" szóra, hiszen nem gyakran látogatnak meg minket. Csak akkor, ha valami esemény van. Pl. szülinap, névnap, ballagás, stb. De nem tudok róla, hogy ma lenne-e valami ilyesmi.

 Minden erőmet összeszedve indultam el a konyhának irányába, s útközben a kanapéra dobáltam le a  sulis cuccaimat.

-Szervusz Chris.-egy kedves arcú mosolygós hölgyet pillantottam meg a széken ülve, majd illedelmesen vissza köszöntem neki.

-Hali.-lépett közelebb a méregzöld tekintettel bíró srác. A hirtelen meglepődöttségtől elernyedtek lábaim, majd ezt követően a földön találtam magam.-Jajj, segítek.-húzott fel a srác, miközben anyámék is próbáltak nem kétségbeesni a történtekről.

-Nem kérsz egy kis vizet?-tapogatta homlokomat, láznak jelét keresve anyukám.

-Nem köszönöm.-mosolygtam, bár belül szét szedett az idegesség.-Jól vagyok.-simítottam végig forró bőrömön.

-A nagy fenéket vagy jól.-mordult rám anya.-Az arcod színét még a frissen leszedett paradicsom is megirigyelné.-piszkálódott.

-Jajj Clarissa.-simított végig Adam anyukája az én anyukám vállán.-Biztos, hogy a fiad csak össze van zavarodva.-mosolygott lágyan, melytől anyám összeráncolt arckifejezése is  végül megenyhült.

-Igazad lehet.-sóhajtott egyet.-De azért igyál legalább egy kis vizet.-nyomott a kezembe egy poharat, melynek egyből le is gurítottam  tartalmát a torkomon.

-Most már tényleg jól vagyok.-mosolyogtam őszintén.

-Chris.-fordult felém ismét a kedves hangú nő.-Emlékszel ránk?-tette fel a kérdést, melytől talán  a legjobban rettegtem ebben a pár percben.

-Sajnálom.-horgasztottam le fejemet.

-Jajj semmi baj.-éreztem kissé feszült hangnemet a hölgy megremegett ajkai között.-Régen volt már.-nevetett, hogy elrejtse a feszültségét, több-kevesebb sikerrel.

-Ő itt  Adam.-mutatta be a mögötte álló szintén lehorgasztott állú fiút.

-Már bemutatkoztunk egymásnak a suli wc-jében.-ült sötétség a szemében. Elég para.

-Csak úgy rátörtél és megijesztetted ugye?-emelte fel hangját, az eddig lágy mosolyú, kedves hölgy.

-Nem, nem, dehogy is.-mentegetőztem kezeimmel hadonászva.-Nem ijesztett meg.-pillantottam a srácra, aki egy kissé feljebb emelte arcát, de még mindig nem nézett ránk.-Szimplán csak bemutatkozott.-mosolyogtam.-Illedelmesen és egyeltalán nem ijesztett meg.-immáron meglepettséggel szemeiben, tekintett rám az eddig csendben álló, lehorgasztott állú fiú.-Csak kissé túl közvetlen volt.-kuncogtam zavartan.-Talán ez volt az ami miatt azt hihette, hogy megrémültem.-simítottam végig nyakamon lágyan.

-Rendben.-fújta ki bent maradt levegőjét a hölgy, majd felállt.-Ne haragudjatok, hogy csak így rátok rontottunk Clarissa.-vette fel ismét azt a lágy, s mosolygós arcát, mint amit a legelején is viselt.

-Gyertek máskor is.-mosolygott anyukám, miközben a vállamra támaszkodva kissé erősebben szorította bőröm.

-Anya.-sziszegtem halkan fogaim közül, melyet anyum meghallva, engedett feszült szorításán, majd kikísérte a váratlan vendégeinket a kapuig. Én már csak az ablakon keresztül figyeltem a jelenetet, majd egyik pillanatról a másikra, ismételten egy rámmeredő méregzöld szempárt pillantottam meg, mely nem hagyott nyugodni. Mi ez a furcsa érzés?