🖼 #29 A fotó 🥶

261 16 2
                                    



Adam POV:



-Minden készen áll a bevetésre.-állt kihúzott derékkal előttem Danny, majd karját a magasba emelve, a katonák tisztelgését  utánozva mereven előre nézett, szimpla hülyeségből.

-Te lökött vagy.-nevettem ki a srác pozícióját, majd felálltam, s a díszletekhez sétálva igazítottam el, a néhol elcsúszott dekort.

-Segítek.-jelent meg Jerry is, aki hirtelen felbukkanásával teljesen halálra rémisztett. Hát majd kiugrott a szívem a helyéről, mikor a semmiből, egyszer csak otttermett mellettem.-Bocs.-vakarta meg zavartan tarkóját, majd egy nagyobb lufit vett kezei közé, s próbálta felfújni a díszt.-Fuhj.-köpködte a  glitter darabokat nyelvéről, melyek a lufi száján keresztül kirepültek, amint Jerry véletlenül elengedte a nagyrafújt műanyagot. A szökevény mindenfelé repkedett, megállás nélkül szórta ki tartalmát, majd a srác arcának ütközve tompította röppályáját, s élettelenül a földre hullott. Az akciótól felhorrkantva feküdtem a földre, majd onnan próbáltam meg én is, teljes tüdőm erejét bevetve, visszafújni a lufi belsejébe a levegőt, melytől hatalmasra nőtt, s a szájára kötve egy csomót, messzire ütöttem amint készen lettem vele.

-Régen láttalak.-mosolyogtam.-Minden rendben veled?-kezdeményeztem beszélgetést a félénk fiúval.

-Persze.-mosolygott, majd arcmimikája egyből le is konyult, amint Danny erős hangja lepte be a szobát. Furcsa volt ez nekem, hiszen Mr.Fasz, nem is olyan régen még arról dicsekedett, hogy mennyire jól érezték magukat az ágyban. Nem akarok rákérdezni, hiszen Jerryt látva, nem lenne ésszerű döntés. 

-Lassan érkeznek az első kliensek.-pillantott telefonjának felvillanó képernyőjére.-Na ilyen nincs!-visított fel.-Adam.-futott felém.-Beszarsz.-nevetett, majd a képernyőt nyomta az arcomnak. Egy képet mutatott, melyen az egész rögbi csapat szerepelt, és egy helyszín is meg volt rajta jelölve, amely csak pár utcával volt odébb Danny lakásától.

-Mi a fasz.-döbbentem le.-Ezek mit keresnek itt?-tágultak ki szemeim a meglepődöttségtől.

-Beszartam.-nevetett.-Tuti, hogy itt vannak a Pub-ban.-fogta fejét, majd kezeivel a háta mögé mutatott.-Nem gondoltam volna, hogy eljönnek idáig.-paskolta combjait örömében, bár én nem igazán örültem ennek. Állítólag még az államban sem kéne most tartózkodniuk, hiszen a volt edzőt látogatták meg. Legalábbis az insta szerint.

-Erre inni kell.-emelte fel dobozos sörét, melyet alig egy másodperce pisszentett fel, s  már nyújtotta nekem a következő kört.

-Haza kéne ugranom átöltözni.-vakartam tarkómat zavartan.

-Hiszen nálam is van ruhád.-bökött oldalba.-Még a múltkor hagytad itt.-állt fel a kanapéról, majd a hálója felé sietett. Nagyszerű.-Látod?-mutatta a ruhadarabot.-Ki is mostam.-vigyorgott, majd felém dobta azokat.-Vedd fel.-kortyolt bele italába, majd felsőmet levetve, neki is álltam az átalakulásnak. A nála hagyott fekete felsőmet vettem fel, mely egy szimpla póló volt, s egy szürkésebb árnyalatú szaggatott farmert húztam combjaimra, majd az övemmel rögzítettem derekamhoz. Az öltözést követően, egyből a fürdőbe vezetett utam, ahol  a telifalas tükörben lecsekkoljam az összeállított szerelésem.

-Szerinted tetszeni fogok Chrisnek?-kiabáltam a fürdőből Dannynek, aki csak lesett a kanapén ülve.

-Ahhoz előbb az én arcommal kellett volna születned.-visított miközben állkapcsát simogatta kélyesen, majd tekintete komolyra váltott.-Meg a farkammal.-mosolygott gyalázatosan.

-Höm.-gúnyolódtam.-Ahhoz még a mikroszkóp is kevés lenne, hogy meglássam azt a kis pindúr pöcsöd, ami állítólag a két lábad között van.-közeledtem a sráchoz, ki a kanapéról felállva, jóval magasabb volt nálam, bár ez nem rémített meg, hiszen tudja, hogy imádom szívni a vérét, ahogy ő is azt enyémet.

-Öcsipöcsi.-kócolta össze eligazított tincseimet, majd elbicegve mellettem a konyhába sétált.

 Fura, eddig mindig levette a szar poénokat, most meg mintha valami nem lenne okés nála.

-Jaj.-bújt a fal mögé a fiú. Mosolyra húztam ajkaim, majd a búvóhelye felé sétáltam, s a falnak támaszkodva leptem meg a rejtőzködőt.-H-helló.-intett halkan Jerry, majd elsétálva mellettem, szökni próbált.

-Mi történt Dannyvel ebben a pár órában?-fogtam alkarjára.-Amint megjelentél egyből ködös lett a hangulata.-hajtottam le fejem, majd közelebb húztam magamhoz a fiút.-És te is rohadt fura vagy.-néztem végig rajta.

-S-semmi.-remegett meg hangja, majd kiszabadulva szorításomból, visszasettenkedett a hálóba, s magára zárta az ajtót.

 Mégis mi a fasz történik kettőjük között? Eddig még minden rendben volt.


//


-Halii.-hallottam a bejárat felől jövő köszönést.-Örülök, hogy eljöttetek.-fogott kezet a vendégekkel, majd betessékelte a tömeget a nappaliba, ahol mindenkinek egyesével a kezébe nyomott egy köszöntő dobozos sört, s kényelembe helyezte őket, ahol tudta. Már szinte másodpercenként csöngettek a bejáraton, s Danny folyamatosan eljátszotta ugyanezt, még legalább 20-szor.
Nagyjából teltház volt, mikor észrevettem, hogy lassan 22-óra, és még sehol sincsenek Chrisék. A sztárvendég nélkül nem lehet bulizni.

*KötsögKiki: Vörös kód❌❌*

Nyitottam meg az üzenetet telefonomon, amit Kelly küldött.  Már tudtam, hogy mi történt.


*Adammm: Mennyit ivott? 🤣*

*KötsögKiki: Nem eleget 😝*
*KötsögKiki: De még fér belé 🤩😂*


*Adammm: Hol vagytok?*

*KötsögKiki: Most indultunk el a Pub-ból, egy perc és ott vagyunk*

Olvastam el az utolsó üzenetet, amit a lány küldött, majd Danny felé sétáltam, hogy közöljem vele az eseményt. A srác csak bólintott egyet, majd mindenkit elbújásra késztetett, hogy,  ha a fővendégünk belép, akkor előugrunk, mint valami bolondok, s széjjel ordítva a fejét, felköszöntjük. Áh, túl klisés lenne, ha nem így történne, és ha  inkább csak megvárnánk? Pff, olyan opció nincs.
 A művelet sikeresnek bizonyult, már-már teljesen kussba volt minden egyes vendég, mikor az ajtó nyitódására lettünk figyelmesek, majd azonnal felkapcsolva a világítást, mindenki felugrott, s üvöltve kívántunk boldog születésnapot a vendégünknek. Végül mégiscsak ez mellé esett a választás. Szerintem szegény Chris, azt se tudja most, hogy hova szarjon, annyira megijedhetett.

-Mi a faaa-Boldog Szülinapot!-emelte fel Danny a fiút, ki csak tátott szájjal nézett végig az őt klörülvevő tömegen.

-Khm.-karolta át Christ egy hatalmas kéz, majd mikor arcát felismertem, miközben Danny-vel méregették egymást, egyből levágtam, hogy ez James. Úgy tapadtak a fiúmra mindketten, mintha valami préda lenne, s James olyan birtoklóan szorította a becsiccsentett Christ, hogy muszáj volt közbelépnem. 

-Adaaam!-szabadult ki a srác szorításából, s ugrott karjaimba a cukorfalat.-Kicsit.-vigyorgott.-Sokat ittam.-tapadt ajkaimra, majd csókcsatánból félrepillantva, láttam, ahogy James arca teljesen eltorzul, azonban Danny ránk sem pillantott. Valami nagyon nem stimmel ezzel a féleszüvel.

-Chris.-súgtam halkan.-Csodásan nézel ki.-tettem le, majd végignéztem ruházatán.

-Én válogattam.-ölelt meg Kelly, majd két puszit nyomva arcomra, odébbtáncolt, s Christ is vitte magával. A buli jól alakul eddig. Egész kellemes a környezet. Chrissel nem sokat tudtam beszélni, hiszen állandóan volt körülötte valaki, de nem lehetek ez miatt mérges, hiszen ez az ő estéje. Csak mosolyogtam, miközben a fiút figyeltem, ahogy Kellyvel táncoltak, majd néha-néha felém pillantva próbált erotikusan elcsábítani, melyet csak megmosolyogva figyeltem.

-Szóval te és Chris.-érzékeltem a gúnyt hangjában, majd oldalra fordítva fejem, végignéztem a srácon.

-Aha.-válaszoltam semmitmondóan.-Végül ez is megtörtént.-vigyorogtam rá sem pillantva a mellettem lévőre.

-Azt hittem a nőket szereted.-tette keresztbe kezeit maga előtt.-Elég sok pinát számoltam össze.-köhintett.-Most meg már a segglyukra buksz?-fújta ki méregető levegőjét.-Gyors váltás volt.-ciccegett.

-James.-utánoztam mozdulatát.-Kurvára nincs közöd hozzá.-nevettem gúnyosan.-És nem.-néztem mélyen azokba az átkozott vicsori szemeibe.-Nem a segglyuk kell, hanem Chris.-húztam ki magam, hogy mutassam eltökéltségem felé.-És ha szerinted Chris csak egy lyuk, amit tömködhetsz, akkor kibaszottul húzz el innen, amíg még a saját lábadon teszed.-fordultam immár teljesen felé, majd a velem egymagasságban lévő kissé visszább húzódva reagált.

-Akkor sem a tiéd.-fröcsögött, miután hátatfordítottam neki.

-Ő senkié, hiszen nem egy tárgy.-tekintettem el vállam felett, bár inkább szóra sem firtattam volna ezt a senkit.

-Persze, hogy nem az.-halkult el, miután teljesen hátat fordítottam neki. Nem is tudom felfogni, hogy mégis miért ragaszkodik ennyire a témához.

 A nappali felé sétáltam, ahol Jerry is lézengett egy doboz meggysört szorongatva a kezébe. 

-Mizu?-simítottam végig a fiú vállán, melyre csak egy vállrántással reagált, majd magamra hagyott, s a konyhába igyekezett. Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mégis mi a fasz történt kettejük között. Nagyon nem szeretem, ha Danny mérges, hiszen olyankor halálra is tudja magát inni, s fűvel-fával is összefekszik, amit ugye nem hagyhatok, hiszen szegény Jerry teljesen összetörne, amit senki sem érdemelne meg.-Figyelj.-támaszkodtam mellé a konyhapulton.-Danny mindig is egy fasz volt.-forgattam meg szemeim.-És még csak most jöttetek össze, nem is olyan régen.-ütöttem vállába lágyan.-Te is tudod, hogy nagyon szeret téged és igazából amióta ismerem, veled volt eddig a legkomolyabb.-nyugtatgattam, azonban semmi érdemleges reakciót nem kaptam tőle, ami előrébb hozta volna a helyzetet.-Mi történt?-kérdeztem rá egyenesen, melyre felkapva fejét, krokodilkönnyeit törölgette. Megszeppenve álltam, majd kapkodva túrtam bele zsebeimbe, hátha egy zsepire bukkanok, de nem jártam sikerrel, így a mosogatónál lévő törlőpapírt kezdtem el cincálni, hogy egy darabot oda tudjak nyújtani a bőgőmasinának. Jerry sem volt soha ennyire érzékeny, de amióta ezt a kergemarhát üldözi, azóta talán még fogyott is, hiszen csuklóját elnézve, majdhogynem csak csont és bőr fedte a területet.

-Köszönöm.-szippogott. Na, haladunk. Ez egy jó jelnek számít, hogy legalább válaszolt.-Oh ne.-kezdett el ismét sírni, amint a tömeg felé nézett. Kíváncsiságból én is a sírás oka felé pillantottam, majd megláttam Danny-t, ahogyan Chrissel táncolnak. Én őszintén szólva, nevettem volna a szituáción, azonban Jerry reakciója mélyen elgondolkoztatott.

-Mi a fene történt Jerry?-erősködtem, mire a meggysörébe kortyolt, s az állán lecsorduló maradékot törölte le fekete kapucnis pulcsijával, majd szemeimbe nézett.

-Danny.-nyögte ki nagynehezen.-És-akadt el.-Chris.-folytak le fájdalmas könnyei.-Én is csak nem rég tudtam meg.-törölgette nedves arcát.-De nem ezzel volt a bajom, hiszen ez már nagyon régen történt.-szippogott.

-Mi?-fújtam ki levegőmet, hogy lenyugtassam szétrobbanni készülő idegrendszeremet. 

-Látom még mindig nem érted.-hajtotta le fejét.

-Össze-vissza hadoválsz.-húztam fel magam.-Persze, hogy nem értem már, hogy mit akarsz kinyögni.-emeltem fel hangom.

-Danny és Chris szeretők voltak!-pillantott fel rám.-Kb egy évvel ezelőtt.-fújta ki az orrát. Szavaitól teljesen ledöbbenve támaszkodtam meg a pultnak keménységén. Azzal tisztában voltam, hogy Danny mindenkit magaköré vonz, de ha Chris, már évek óta engem szeretett, akkor miért Danny ölébe menekült? Vagy talán hazudott, hogy belém volt zúgva, közben meg Danny-vel dugott. Mondjuk emlékszem arra az időszakra, mikor ők ketten, iszonyatosan közel kerültek egymáshoz, s volt amikor Danny csak úgy lelépett az edzésről, hogy Chris után menjen. Már akkor is furcsa volt, s talán gyanítottam is valamit, de ezt így közvetlenül hallani, talán még fájdalmasabb.-De Adam,fogott felkaromra.-Én nem ezen akadtam ki.-vett mély levegőt.-Hanem azon, hogy Danny szobájában van egy pár kép Chrisről, amik eddig nem is zavartak.-kezdett el ismét habogni.-De amikor már napokon át csak egy pózban csináltuk.-szippogott.-Amit úgy képzelj el, hogy a fejem a párnába volt nyomva, s hátulról.-mutogatott, de nem részletezte.-Majd mikor sikerült felnéznem, akkor láttam, hogy Chris képe van közvetlenül előttem.-nevetett gúnyosan, melytől szemeim kikerekedtek.-Ebből levonhatod, hogy mi a fasz történt.-fordította fejét oldalra,  a dühtől és a szomorúságtól. Ez lehetetlen.


*Friendship and other things ❤*Donde viven las historias. Descúbrelo ahora