𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞𝐧 𝐩𝐢𝐚𝐧𝐨 - Charles Leclerc ff. | ✓

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲-𝐟𝐢𝐫𝐬𝐭

𝟐𝟎𝟐𝟏.𝟎𝟔.𝟐𝟎

A Nicóval való találkozásból még mindig képtelen voltam feleszmélni. Teljesen magával ragadott a fájdalom és a félelem, amit a fiú a jelenlétével okozott nekem.

Az eddig bevarrt, gyógyulóban lévő sebeim most nem csak felszakadtak. Újból ömleni kezdett belőlük a vér. És hiába próbáltam meg visszaépíteni a magam köré épített stabil falakat, túl gyengének éreztem magam. Elfáradtam az örökös menekülésben az érzelmeim elől. És őszintén, nem akartam újból bezárkózni. Nem akartam továbbra is megjátszva, érzelmek nélkül élni az életemet. Minden egyes örömömet, bánatomat, haragomat és félelmemet meg akarom élni. Charles megmutatta, hogy nincs abban semmi rossz, ha megmutatom a valódi érzéseim. Nincs azzal baj, ha sírok, vagy rosszat mondok. Nem az egyszeri cselekedeteim határoznak meg.

Soha nem éreztem még ennyire önmagamnak magam.

Nem kellett azon agyalnom, hogyha rosszat mondok Charles elhagy, vagy szakít velem. Tudja milyen vagyok. És minden rossz tulajdonságommal elfogad és szeret, még akkor is ha néha nem érti mit miért teszek vagy mondok.

Ahogy én sem. Meg sem tudom számolni mennyi dologban különbözünk. A problémamegoldásaink, a szeretet nyelvünk, a mindennapjaink. Nem is lehetnének ennél jobban másak. De ezért csodálatos a szerelem.

Mert amiben ő erős, én gyenge.

És amiben ő gyenge, én erős.

Így tanulunk egymástól nap mint nap. Egymás által válunk önmagunk legjobb változatává.

Képtelen voltam egy percig is odafigyelni a Charles futama előtt megrendezett Forma 3-as versenyre, pedig minden erőmmel igyekeztem kis Löki autójára koncentrálni. A gondolatainkat pedig mint tudjuk, sajnos nem vagyunk képesek irányítani.

– Szevasz Line! – huppant le hirtelen mellém Pierre a legnagyobb meglepetésemre. A lelkem mélyén kicsit megnyugodtam, hogy nem Charles talált rám. Maxel megegyeztünk abban, hogy nem említjük meg a fiúnak, hogy Lottie valahol itt lófrál a paddockban. Én viszont képtelen vagyok póker arcra. Az összes érzelem leolvasható rólam, így nem akartam megkísérelni azt, hogy hazudnom kelljen annak az embernek, aki jelenleg a legfontosabb nekem az életemben. – Nagyon magányosan üldögélsz itt. Minden rendben?

Az előttem lévő érintetlen mandulatejes lattét piszkáltam idegességemben. – Legyek őszinte vagy mondjam azt amit hallani szeretnél?

– Egyértelműen legyél őszinte – mondta szemrebbenés nélkül, miközben az előttem gőzölgő kávémhoz nyúlt. Kérdés nélkül ivott bele, amin már meg sem lepődtem, csak mosolyogtam egyet. Jó érzés volt, hogy a fiúk tényleg közéjük valónak tekintettek.

– Fúj Pierre! – kiáltottam neki, amikor láttam, hogy a fiú a szájában tartott lattét, egyenesen visszaköpi a bögrébe.

– Bezzeg, ha Charles köpne bele, biztosan nem így reagálnál – húzogatta szemöldökeit fel-le, ami miatt én csak belebokszoltam a karjába. – De őszintén Addie. Mi a franc ez?

– Mandulatejes latte, egy kis édesítőszerrel.

– Akkor ne csodálkozz, hogy visszaköptem – vágott fancsali képet a fiú, ami miatt hangosan felnevettem – Na most, hogy majdnem sikeresen megfulladtam ettől itt, – mutatott a fehér gőzölgő bögrére – hol is tartottunk? Ja ott, hogy legyél őszinte.

– Egyet tippelj kivel futottunk össze Maxel a reggelinél. Egyetlen egyet – sóhajtottam nagyot.

– Kérlek mondd, hogy Mbappé-val.