El sem hiszem, hogy idáig is elérkeztünk. Hogy a köszönetnyilvánítást írom az első könyvem végénél.
Nem is találom őszintén a szavakat. Ezt a könyvet 2021 májusában kezdtem el írni, azóta közel másfél év telt el. Sok mindent megéltem ez altt az idő, és javarészt ez a könyv az, ami megmentett a teljes magamba zuhanástól. Line és Charles története mindig is közel fog állni a szívemhez, hiszem ez az első könyvem amit be is fejeztem. Igyekeztem tanulságos történetet írni, és remélem ezt sikerült véghez vinnem.
Szeretnék köszönetet mondani első sorban Szukány Andinak, mert annak ellenére hogy ő nem ismer engem, a könyvei voltak azok amik visszaadták nekem az olvasás és írás élményét.
Berta drága, köszönöm hogy mindig meghallgattad az ötleteimet, nélküled biztosan nem publikáltam volna a broken piano első részét!
Köszönöm a legjobb barátaimnak a rengeteg támogatást, és azt hogy mindig meghallgatták a mondandómat, még akkor is ha már sokadjára kellett! Szóval Katie, Pötyi, Pona köszönöm nektek!
Fruzsa, ha ezt most olvasod, el nem hiszed neked mekkora köszönettel tartozom. Te vagy szinte az egyedüli az ismeretstégi körömből, aki tudja hogy én írom ezt, és ténylegesen olvassa is. Te voltál az, aki a hosszú kihagyásom után a szavaival motivált arra, hogy írjak. Köszönöm!
Végül, de nem utolsó sorban, a legnagyobb köszönet nektek jár, drága olvasóim! Az, hogy ti vagytok nekem, az elmúlt egy évben messze az egyik legjobb dolog volt, ami történhetett velem. Minden egyes kis csillagocska és komment feldobta a szürke hétköznapjaimat. Köszönöm, hogy a néhány hét kihagyás ellenére soha nem hagytatok el engem. Eszméletlen hálás vagyok értetek.
Az utolsó rész és az epilógus megírása számomra nagyon nagy dolog volt. Háromszor írtam újra őket, mert a történetnek méltó befejezést szerettem volna adni. Remélem tetszett nektek a könyvet lezáró fejezetek tartalma.
Ne aggódjatok, nem tűnök el. Köszönöm nektek ezt a másfél évet Kedveseim.
A viszontlátásig vigyázzatok magatokra!
Millió puszi,
Windee
![](https://img.wattpad.com/cover/266783026-288-k429717.jpg)
VOCÊ ESTÁ LENDO
𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞𝐧 𝐩𝐢𝐚𝐧𝐨 - Charles Leclerc ff. | ✓
Fanfic"𝐓𝐡𝐞𝐫𝐞 𝐰𝐢𝐥𝐥 𝐚𝐥𝐰𝐚𝐲𝐬 𝐛𝐞 𝐬𝐨𝐦𝐞 𝐜𝐨𝐫𝐧𝐞𝐫𝐬 𝐰𝐡𝐢𝐜𝐡 𝐚𝐫𝐞 𝐜𝐡𝐚𝐥𝐥𝐞𝐧𝐠𝐢𝐧𝐠 𝐚𝐧𝐝 𝐦𝐨𝐫𝐞 𝐝𝐚𝐧𝐠𝐞𝐫𝐨𝐮𝐬 𝐭𝐡𝐚𝐧 𝐨𝐭𝐡𝐞𝐫𝐬" - 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 Az élet néha kegyetlen és nehéz. Sokaknak kell fiatalon...