𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞𝐧 𝐩𝐢𝐚𝐧𝐨 - Charles Leclerc ff. | ✓

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲-𝐭𝐡𝐢𝐫𝐝

𝟐𝟎𝟐𝟏.𝟎𝟕.𝟏𝟖.

Az utóbbi időben megszerettem a reggeleket.
Kifejezetten jó érzés korán felkelnem, hogy a függönyökön átrésődő napfénysugarakban táncoló Charles nyugodt arcát meg tudjam lesni. Mert csak ilyenkor tudatusol igazán bennem az, hogy basszus, Ő tényleg az enyém.

Azt szokták mondani, hogy a szerelem kegyetlenül fáj. Vajon én miért nem érzem így? Nehéz, ez nem is kérdés, de minden egyes miatta elhullatott könnycsepp megéri. Bármikor végig mennék vele újból a nehézségeken, a veszekedéseken, mert az Ő karjában a legmegnyugtatóbb elaludni. Mert az Ő hangjára a legcsodásabb felkelni. Charles maga a csoda. Azért ezt nem adom mindennap a tudtára, ígyis elég nagy az egója.

- Jó reggelt Szépség! - bújt oda hozzám a még mindig félálomban lévő Charles.

Két kezével szorosan átfogta derekamat, fejét pedig szokásosan nyakamba fúrta. Apró csókot hintett meztelen bőrömre, amitől teljesen kirázott a hideg. Minden egyes érintésekor olyan érzés fut végig a testemen, mintha az az első lenne. Képtelen vagyok betelni a fiúval.

- Valaki ma reggel nagyon filozófikus kedvében van - dörmögte Charles a nyakamba a szavakat - Innen hallom, ahogy a fogaskerekek kattognak a buksidban! - Csak nevetve megpusziltam a fiú homlokát, majd még szorosabb ölelésbe vontam - Min gondolkozol Törpe?

- Csak azon, hogy mennyire szeretem a reggeleket - simítottam ki, szemébe hulló kósza hajtincseit.

- Hm, és csak a reggeleket szereted?

- Nem. - pusziltam meg a homlokát, mire a fiúnak széles mosoly terült el az arcán - A kávét is szeretem.

Charles nyugodt arca a másodperc töredéke alatt változott meg. Sértett tekintettel kerekedett felém, amitől annyira megijedtem elsőre, hogy majdnem megfejeltem az ágy háttámláját. Bal kezével fejem mellett támasztotta magát, hogy ne a teljes testsúlyával nehezedjen rám, míg jobbjával felfedező útra indult a testemen. Csípőmet automatikus mozdítottam a fiú ágyéka felé, amitől Charles enyhén beharapta felső ajkát. Az érintése perzselő volt, szinte égette a bőrömet. A gyomrom táncot járt, a szívem pedig azt hittem majd' kiugrik a helyéről. A szikrák csak úgy pattogtak körülöttünk, teljesen elvesztem a fiú zöldesbarna, kisfiúsom csillogó szempárjában. Megigézett, mennyire gyönyörű lelke van, a testem pedig lángolt attól, hogy emellett mennyire eszeveszetten jól néz ki. A monacói félisten. Ezt a szót használta Gen, amikor még májusban majdnem elájult attól a ténytől, hogy tényleg lövésem sincs ki az a Charles Leclerc. Akkor ki gondolta volna még, hogy három hónappal később az ágyamban fog feküdni?

A monacói félisten. Istenem mennyire igaz is! Főleg a reggeli kócos hajával, álmos szemeivel és azzal a kisfiús, csibész mosollyal az arcán, amivel csak engem ajándékoz meg! Mondjuk a fiúnak nem csak az arca hasonlít egy félistenére, hanem a.. khm. Kis Leclerc is. És akkor még szóra sem méltattam, a kidolgozott felsőtestét.

- Szóval.. - kezdte el apró csókokkal hinteni fedetlen bőrömet. Elsőként a nyakamat borította be mindenhol puha ajka érintésével, majd keze a pólóm szegéje alá nyúlt, és kínzó lassan elkezdte felfelé húzni az elnyűtt fekete darabot.

- Charles - sóhajtottam fel, mikor abba hagyta testem csókokkal lévő körbehintését. A fiú kihívó tekintetével találtam szembe magam, mikor újból kinyitottam szemeimet. - Tudod jól, hogy azon gondolkoztam, hogy hogyan szerethetlek ennyire téged - mondtam ki szinte suttogva a mondatokat.

- Imádom hallani, ahogy kimondod ezt a mindössze nyolc betűből álló szót. A "Szeretlek Charles" függőjévé tettél - simogatta körkörös mozdulatokkal hüvelykujjával bőrömet. - És képtelen vagyok betelni veled - csókolt meg a vágytól égve.