𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞𝐧 𝐩𝐢𝐚𝐧𝐨 - Charles Leclerc ff. | ✓

𝐟𝐢𝐟𝐭𝐡

𝟐𝟎𝟐𝟏.𝟎𝟓.𝟏𝟒.

Iszonyú fejfájásra ébredtem. Mintha belülről ezernyi kis katona bökdöste volna lándzsával a koponyámat. Óvatosan ülőhelyzetbe tornáztam magam, ám még így is a hányinger volt az ami elsőként elkapott. Egy pillanatot sem várva kezdtem el megközelíteni a mosdót. Szemeimet alig tudtam kinyitni, így egyéb érzékszerveimre hagyatkozva kezdtem el kitapogatni a helyiséget.

Mi az Isten történt velem tegnap este?

Évek óta egy korty alkoholt sem ittam. Tegnap viszont arra tisztán emlékszem, hogy megittam egy pohár pezsgőt a fiúkkal, de az csak nem üthetett ki ennyire...

Pár perc szerencsétlen keresgélés és mínusz egy lábujjal később sikeresen megtaláltam a fürdőszobához vezető ajtót. Azonnal a wc fölé görnyedtem, kezeimmel az ülőkén óvatosan megtámaszkodtam, és vártam, hogy a testem kiadja magából azt a rengeteg méreganyagot, amit tegnap este magába szívott. A torkom égett, a gyomrom pedig minden egyes öklendezésnél egyre jobban összeszűkült. Fájt minden egyes porcikám, a karom remegett, olyannyira nem volt erő már bennem.

Utálok hányni, már a hányás fogalmától is rosszul érzem magam, így mos úgy éreztem a poklok poklát járom meg. Miközben a wc előtt térdeltem, éreztem, hogy a lelkem nem bírja tovább, így engedtem, hogy fájdalmam könny formában is távozhasson. Keserves sírásban törtem ki. Elfogott a pánik és a félelem, amit már oly' rég nem éreztem, és most úgy véltem, hogy ez az érzés teljesen eluralkodik rajtam.

Percekkel később már a hideg csempének döntve a fejemet ültem a fürdőszoba egyik sarkában. Néztem ki a fejemből, és próbáltam összerakni a képet, hogy mit is csinálhattam a tegnap este folyamán. Rosszabbnál rosszabb összeesküvés elméletek játszódtak le a fejemben, így mély levegőt véve feltápászkodtam, megmostam hideg vízzel az arcom, és a telefonom felkutatása után indultam, gondolván, hogy ott biztosan válaszokra találok.

Már épp nyitottam volna ki a fürdőszoba ajtaját, amikor megtorpantam és feleszméltem: egy teljesen idegen helyen vagyok, nem pedig a saját apartmanomban. Hatalmas erővel téptem fel az ajtót, és igyekeztem egy ismerős tárgyat, vagy éppen embert találni az ismeretlen helyen. Kezeim remegtek, alig tudtam mozogni. Mérhetetlen nagy félelmet éreztem.

Ahogy jobban szemügyre vettem a helyet a rájöttem, hogy egy hotelszoba lakosztályában lehetek. Közelebb sétáltam a szoba közepén elhelyezkedő hatalmas kanepéhoz, ahol a paplan alól két láb lógott le félig-meddig. Óvatosan megsimítottam az egyiket, azt várva, hogy az idegen erre a mozdulatra felébred.

– Ah, jézusom! – ült föl hirtelen egy számomra teljesen ismeretlen, nagyjából negyvenes éveiben járó férfi. Mindenre számítottam csak erre nem, így teljesen lesápadtam. – Adeline, kedves jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.

– Honnan, öhm honnan ismerjük egymást? – kérdeztem tőle félve. Egy jó pár méterrel arrébb álltam a biztonság kedvéért.

– Oh, akkor ezek szerint nem emlékszel rám – vakarta meg a fejét nevetve – Dominique vagyok, én voltam tegnap a taxi sofőrötök. – Hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy kimondta ezeket a mondatokat.

– Hála Istennek, már azt hittem, hogy ön és én tudja... – hebegtem össze-vissza zavaromban. A férfi velem szemben hangos nevetésben tört ki.

– Jaj nem, ne viccelj. Házas ember vagyok, csak buliztam tegnap veletek egy kicsit! Egyébként pedig tegnap már megbeszéltük, hogy tegezzük egymást – mondta, én pedig aprón bólintottam.

Hatalmas homály fedte az estém nagy részét. Még mindig nem tudom merre jártam, vagy éppen mit csináltam, a telefonomat pedig bármennyire is kerestem, egyszerűen nem találtam.