𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞𝐧 𝐩𝐢𝐚𝐧𝐨 - Charles Leclerc ff. | ✓

𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝

𝟐𝟎𝟐𝟏.𝟎𝟓.𝟎𝟓.

A velem szemben ülő fiúval percekig csak néztük egymást. Nehezen bírtam állni a tekintetét, úgy éreztem magam, mintha teljesen átlátna rajtam. A fiú zöldes szeme fel-alá cikázott testemen, nézésével mintha meztelenre vetkőztetett volna le.

A körülötte ülők nem igazán értették a helyzetet, így átváltottam inkább angolra, következtetve arra, hogy a fiúk nem értik az olasz nyelvet.

– Milyen itallal szolgálhatok? – ismételtem meg a kérdésem.

7 kiváncsi szempár meredt rám. Soha életemben nem láttam még ennyire jóképű férfi társaságot, ahol egytől egyig mindenki makulátlanul tökéletesen néz ki. Egy pillanatra apró pír öntötte el az arcomat, amire a fiúknak hatalmas mosoly ült ki az arcukra.

A srác aki az elején rajongónak hitt, még mindig engem nézett, egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét. Zöldes barna szemei szinte égették bőrömet, csontig hatoltak, úgy éreztem átlát rajtam, és a csinos álarcomon, amit komoly munkámba telt felépítenem.

Megijesztett, hogy ekkora hatást gyakorolt rám, de be tudtam annak, hogy ez csak azért történt, mert úgy nézett ki, mint egy félisten.

– Én egy sört szeretnék kérni – szólalt meg erős spanyol akcentussal egy kreol bőrű, borostás férfi.

– Ez most nagy fájdalmat okozott a bartender énemnek – mondtam, miközben bal kezemet mellkasomra helyeztem, hogy még drámaibbá tegyem mondatomat. A legtöbb fiú nevetéssel ajándékozta meg megszólalásom.

– Én mondtam Carlos, hogy egyszerűen nem értesz a nőkhöz – mosolygott egy fiatalabbnak tűnő barnahajú fiú - ezek szerint - Carlos bal oldalán.

– Na mert te annyira értesz hozzá kisfiú – szólalt meg egy idősebb, ezer wattos, hollywoodi mosollyal rendelkező srác.

Csak úgy kapkodtam a fejem az emberek között, mindenki egyszerre akart megszólalni, egymást be- és visszaoltani. Egy kis káosz uralkodott el a társaságon.

– Kuss már! – emelte fel hangját egy velem egy idős fiú. Erőteljes brit akcentus hallatszódott beszédjéből, amit muszáj volt megmosolyognom.

– Köszönöm – mosolyodtam el miután a társaság lecsendesedett – Szerintem inkább megleplek titeket valami különlegessel, annyit kérek tőletek, hogy mondjátok el nekem a kedvenc alkoholjaitokat, és abból én majd ügyeskedek valamit.

– Á, micsoda jó tartásban van részünk! Már is tetszik ez a hely – kacsintott rám egy szőkés hajú, akinek akcentusából áradt, hogy ízig-vérig francia.

Szép sorjában a fiúk elárulták keresztneveiket, valamint azt is, milyen italból kérik a koktéljaikat. Roppant büszke voltam magamra, hogy szereztem náluk egy plusz pontot, ugyanis annak ellenére, hogy lövésem sem volt kik is ők valójában, nagyon is befolyásos embereknek tűntek itt Monacóban.

– Vodkával szeretnék kérni valamit. A lényeg, hogy erős legyen, de ne legyen intenzív alkohol íze – meg sem rezzent a fiú arca, aki érkezésem óta minden apró mozdulatomat figyelemmel kísérte – A proposito, – Egyébként – A nevem Charles.

Mosolyogva bólintva vettem tudomásul kérését, majd azon nyomban meg is fordultam, hogy ne lássa mennyire zavarban jöttem előle.

A szívem majd' kiugrott a helyéről, miközben a hatalmas tömegen át próbáltam áttuszkolni magam. Zavart, hogy ennyire vonzott magához az ismeretlen, mert az eszem azonnal megnyomta a piros vészvillogót a fejemben, miszerint nem szabad. A férfiak úgyis csak összetörik a szíved.