𝟐𝟎𝟐𝟖.𝟏𝟐.𝟎𝟑.
Abu Dhabi mindig is az egyik legkedvesebb versenypálya lesz a szívemben. És nem feltétlenül csak a gyönyörű látványa miatt. A szezon utolsó versenye mindig is a legizgalmasabb és legszentimentálisabb az egész versenyszezon alatt. Az idei év pedig számomra különösen különlegesnek számított.
Charles ugyanis a második, de piros színekben az első alkalommal küzdhet meg a világbajnoki címért itt. A fiú a 2024-ben lejárt szerződése után, úgy érezte változásra van szüksége. Ehhez nagyban közre játszott a Ferrari kritikán aluli teljesítése az utolsó velük töltött szezonja alatt, és az, hogy Lewis Hamilton visszavonulása felszabadította az egyik legkelendőbb széket az egész Forma 1-ben. Gyanítom, ha akkor májusban a siralmas monacói nagydíj után Toto Wolff nem keresi fel Charles-t, a fiú nem igazolt volna el sehova sem. De mivel német csapat helyet ajánlott neki, három éven keresztül a Mercedes pilótája lett. Ebből a második évben szoros küzdelemben ugyan, de megszerezte az első világbajnoki címét.
Most az idei szezonban, az utolsó versenyhétvégén még mindig hatalmas homály és kérdés keringett arról, ki is lesz a 2028-as év győztese. Ezen az utolsó Abu Dhabi futamon még három, akár négy pilóta is esélyes volt a szezon megnyerésére. Az élen jelenleg egy ponttal Lando állt, aki a Mercedes színeiben küzdött a tavalyi győztes szezonja után a második világbajnoki címéért. A második helyen Max és Charles állt pontazonossággal. Maxnek ez volt a Red Bullal töltött utolsó szezonja, és minden erejével igyekezte megszerezni csapatának és magának egyaránt az ötödik címét. A negyedik helyen kevés ponttal tőlük lemaradva George állt az Audival, bár neki hatalmas szerencse, és előtte rengeteg kiesés nullázás kellett volna ahhoz, hogy megszerezze a harmadik világbajnokiját.
Charles a második helyről jó eséllyel indult, hogy az idén újra feltörő, teljesen új vezetéssel rendelkező Ferrarit több mint 20 év után ismét a csapatok legelejére juttassa. Tudtam mennyire fontos a fiúnak, hogy a Forma 1 legendás csapatát visszahozza arra a szintre, amit meg is érdemel. Habár kifejezetten szerette és élvezte a Mercedesnél eltöltött idejét, és nem is lehetne hálásabb a csapatnak, hiszen velük érte el azt álmát amit kisgyerekkora óta várt, a szíve mindig is a pirosak felé húzta.
– Romain! – kiáltottam a kis barnahajú ördögfióka után, aki huncut mosollyal próbált meg elbújni előlem a Ferrari épületének előcsarnokában. – Most meg vagy! – kaptam nevetve a karomba, miután rövid időn belül utol értem. A kezemben ficánkoló kis csoda, nevetve próbált meg kiszabadulni ölelő karjaim közül.
A kisfiam, Romain Andrea Charles Hervé Leclerc, pontosan három évvel ezelőtt csöppent bele az életünkbe. Szemei ugyanolyan rikító kékek voltak mint az enyémek, de ezen felül tiszta Charles volt. Minden egyes szava, gesztikulálása és mozzanata az apukájáé volt. Olyanok voltak, mint két tojás. Romain kicsi kora óta imádott velünk a versenypályára járni. Eleinte igyekeztük őt megóvni a médiától, de a kicsi szeme, akárhányszor meghallotta egy motor felbódulását ragyogóbban csillogott, mint bármikor. Idén kezdte el apukája menedzselésével a gokartozást, amit annyira élvez, hogy a kisautóból olykor ki sem tudjuk rángatni.
– Ne anya, tegyél le! – nevetett még mindig a karomban Rome. El sem hiszem, hogy már három éves. Olyan érzés, mintha tegnap fogtam volna először a karomba.
– Csak akkor ha kapok egy puszit – mutattam rá a bal orcámra. A kisfiam kérdés nélkül felém hajolt, és egy nagy cuppanós puszival ajándékozott meg engem.
Hiába imádja az apját, mindig is az anyja fia lesz. Igyekszem kiélvezni ezt az időszakot, ameddig csak lehet.
– Apa! – csillant fel kék szeme, amint meglátta felénk közeledni tűzpiros overáljában Charles-t.
أنت تقرأ
𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞𝐧 𝐩𝐢𝐚𝐧𝐨 - Charles Leclerc ff. | ✓
أدب الهواة"𝐓𝐡𝐞𝐫𝐞 𝐰𝐢𝐥𝐥 𝐚𝐥𝐰𝐚𝐲𝐬 𝐛𝐞 𝐬𝐨𝐦𝐞 𝐜𝐨𝐫𝐧𝐞𝐫𝐬 𝐰𝐡𝐢𝐜𝐡 𝐚𝐫𝐞 𝐜𝐡𝐚𝐥𝐥𝐞𝐧𝐠𝐢𝐧𝐠 𝐚𝐧𝐝 𝐦𝐨𝐫𝐞 𝐝𝐚𝐧𝐠𝐞𝐫𝐨𝐮𝐬 𝐭𝐡𝐚𝐧 𝐨𝐭𝐡𝐞𝐫𝐬" - 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 Az élet néha kegyetlen és nehéz. Sokaknak kell fiatalon...
