𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞𝐧 𝐩𝐢𝐚𝐧𝐨 - Charles Leclerc ff. | ✓

𝐬𝐞𝐯𝐞𝐧𝐭𝐞𝐞𝐧𝐭𝐡

𝟐𝟎𝟐𝟏.𝟎𝟔.𝟏𝟐.

– Kurvára kifogyott az üzemanyagunk – káromkodott Charles a kormány mögött, amit idegességében csapkodott – Meg fogom ölni az öcsémet! Direkt felhívtam a figyelmét arra tegnap este többször is, hogy nyugodtan vigye el a hajómat, csak teli tankkal hozza vissza!  – mérgelődött a fiú.

– Charles, hékás, hékás – siettem oda hozzá. Óvatosan megérintettem bal karját, és magam felé fordítottam. – Először is nem nyírunk ki senkit. Inkább higgadjunk le, és hívjunk segítséget, rendben?

Az előttem álló fiú óvatosan bólintott, és a telefonjához sietett. Kapkodva vette elő a készüléket, de miután több percen keresztül csak bámulta azt, rá kellett jöjjek, hogy valószínüleg csak úgy mint nekem, neki sincs térerője.

– Hát ez fantasztikus – huppant le csalódottan mellém a fiú.

– Valaki biztos keresni fog minket egy idő után. És gondolj arra, hogy lehetne rosszabb is – rántom meg a vállam nevetve.

Bármennyire is próbáltam mosolyt csalni Charles arcára, a fiú kezeibe temette arcát és rám sem nézett. Nem értettem mitől feszült be ennyire.

– Charles mi a baj? – guggoltam le elé.

– Az, hogy tökre elterveztem ezt a napot! Lassan már azon a rohadt helikopteren kellene lennünk, amit kibéreltem magunknak! – ütött bele a hajó oldalába Charles. A mozdulatára inkább hátra léptem párat.

Még soha nem láttam ennyire feszültnek és ingerültnek a fiút, ráadásul amit ezek az érzések kihoztak belőle, az engem is megijesztetett. Valahogy éreztem viszont a zsigereimben, hogy a probléma most nem feltétlen csak az, hogy itt ragadtunk és lemaradunk a programokról. Sokkal mélyebb dologról volt szó.

– Charles, majd bepótoljuk! – szóltam hozzá gyengéden – De nem csak ez a baj úgy érzem.. – suttogtam magam elé. Még magam sem hittem, hogy kimondtam ezeket a szavakat.

Az előttem ülő fiú lassan emelte rám tekintetét. Alig észrevehetően ökölbe szorította bal kezét, és ahogy láttam, minden erejével arra törekedett, hogy visszatartsa kitörni készülő könnyeit. Közelebb merészkedtem hozzá, és óvatosan megfogtam két kezemmel arcát. Tudatni akartam vele szavak nélkül, hogy itt vagyok mellette.

– Line – szólt hozzám halkan.

Amint találkozott tekintetünk a fiú idegesen elfordította fejét, majd hirtelen felpattant a helyéről, és a hajó oldalához sétált. Erősen megmarkolta a korlátot, fejét először lefelé szegezte, majd kis idő után az ég felé emelte. Idegesen túrt bele, a széltől már amúgy is kócos hajába.

– Charles megijesztesz – a szavakat szinte suttogva mondtam ki.

Nem álltam mellé, úgy éreztem, hogy most inkább csak ront a helyzeten a közelségem mint sem segít, így pár méterrel mögötte álltam meg. Charles lassan megfordult, majd rám nézett.

– Line nekem egyszerűen ez már nem megy – kezdett bele. Fogalmam sem volt miről beszél, de jobbnak véltem csöndben maradni, és megvárni amíg a fiú magától folytatja mondandóját – Megőrülök a közeledben. Egyszerűen ha ott vagy mellettem, képtelen vagyok józanul gondolkodni. És ez az érzés miután csókolóztunk egyre többször tör rám. Baszki, ha tudnád mennyire kibaszottul kezdek beléd esni – szorította meg tarkóját a fiú.

Képtelen voltam megszólalni. Csak álltam ott előtte némán, és kerestem a szavakat. Nem tudom kifejezni magam, egyszerűen nem megy. Rettegek magamtól, és az érzéseimtől, és most hogy megtudtam Charlesét a helyzet csak még rosszabbra fordult.